Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

V. Irodalommal és munkásképzéssel kapcsolatos cikkek és tanulmányok

rülhet, amit a művész bensőleg tapasztalt: átérzett. És bizonyára egészen más értelmi, érzelmi és morális képességekre következtethetünk annál a művésznél, akinek világa — ha csakugyan világa, lelki tulajdona — az egész világ, mint annál, aki négy falán túl nem lát.

Ostoba ember, műveletlen ember (ban auz), léha ember nem lehet nagy művész. A művészi képességet mindkettőnél föltételezve — szükségképen nagyobb művész kell, hogy legyen egy Goethe, „csak” azért, mert okosabb, mert műveltebb, mert komolyabb, mert a nagy világegyetem legkisebb rezgése sem múlik el, hogy meg ne rezegtesse az ő lelke húrjait, mint tegyük Szaboloska Mihály: mert azáltal, hogy többet lát, hogy többet tud, hogy látni akar, nagyobbak az ő belső tapasztalatai, nagyobb átérzéseinek tömege és intenzitása.

Azt is lehetne mondani: az alakítás erején mérem meg, hogy milyen művész valaki, tárgyain azt mérhetem, hogy milyen ember. S mivel azt tartjuk, hogy az ember fogalmában is van fejlődés, viszont a művész az emberi közösségből kiszakítva el sem képzelhető : anyagából,

tárgyaiból arra következtethetünk, hogy a művészben megvannak-e az emberinek azok az attribútumai, amelyek nélkül nem lehet nagy művész? Átfogó értelem, a nagynak, a világot mindenkor mozgatónak átértése, szeretete, tisztelete?

Alakító képesség és az emberi lehetőségek átérzése: ezek viszont a zsenit teszik. Nem is lehet művész, akiben a zsenialitás szikrája nem ég.

De mert így van és mert a lehetőségek érzése és a zseni természete egyformán magukba foglalják a lehetetlenségnek és a végtelenségnek fogalmát: nem lehet az igazi művészt bármiféle pártprogramm kereteibe szorítani. A legradikálisabba sem. Minden pártprogramm bizonyos tömegérdekek és bizonyos gyakorlati lehetősé557