Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)
Kőhalmi Béla: Szabó Ervin a könyvtáros
nak a belső ellentétnek a betege, hogy minél nagyobb- szabásúnak terveztük, annál erősebben rövidítünk meg egy másik szociális érdeket, amely a térnek* amelyre tervezve van, további beépítése ellen tiltakozik. S maga a hely is semmiképpen sem kedvező egy központi kultúrintézmény számára. Vajon az az új érdek, amely a Múzeum és a Galéria létesítéséhez fűződik, a könyvtárhoz és főiskolához kapcsolódó érdekekkel együtt nem volna-e elég erős, hogy Budapest város kultúrközpontját, akropoliszát alkalmas és méltó helyen és formában és minél gyorsabban megteremtse?” Ez a szép terv is tervnek maradt. Szabó Ervin figyelme az egész könyvtári területet bejárta, nemcsak könyvtára sorsa érdekelte, az ország minden könyvtáráé is, még akkor is, amikor már elég oka volt megbántódnia erőfeszítései meghiúsítása miatt. 1913-ban — a pécsi kongresszus óta először — újra összehívták kongresszusra a magyarországi Könyvtárak és Múzeumok Szövetségét. Papiros-szervezet volt ez, arra használták fel a kultúrpolitika legfőbb intézői, hogy kicirkalmazott beszédeiknek hol ebben, hol abban a városban közönségük legyen ; előtte ismerkedő est, utána bankett. Ebből állt a kongresszus. Szabó Ervin 1913-ban az akkor megindult Könyvtári Szemlé-ben újra hallatja harcos szavát. Megrójja a Szövetség vezetőségét, hogy a kongresszusra csak vezető állásbelieket hívnak meg, mintha a magyar könyvtárosoknak és múzeológusoknak nem volna mondanivalójuk. Hibáztatja, hogy szakkérdéseket nem vitatnak meg, pedig — írja — , kérdésben igazán nincs hiány. Maga az állami beavatkozás szerepe és * Kiemelés tőlem. К. B. 27
