Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

Kőhalmi Béla: Szabó Ervin a könyvtáros

kább a régi, humanisztikus tudományok irodalmával vannak felszerelve és hajlandóságuk is ezek irányába vonzza őket; a sokkal fiatalabb, de mind nagyobb szerepet játszó társadalmi tudományokkal nehezen tudnak megbarátkozni”. A „gyanúsítás”, hogy Szabó Ervin szocialista könyvtárral kapcsolatos Szabad Iskolát akart építtetni a szervezet munkásságnak: az Emlékiratnak ebben a szenvedélymentes, nyugodt érvelésével a mű egészéből egyáltalában nem kirívó részé'ben talált táptalajt. A szavát egyre magasabbra emelő munkásságra fenekedők ebből a megtámadhatatlan gondolatsorból tépték ki a vádként alkalmazható veszélyes tervezést. Különösen azon az alapon is, hogy az Emlékirat további részében és konklúzióiban azt fejti ki, a „szabad tanítás jöjjön a könyvtárba”, hiszen a szabad tanításnak könyvekre van szüksége. De tehetett-e Szabó Ervin másként? A fővárosi könyvtárügy elemzése alapján — amelyet mintaszerű alapossággal végzett el Emlékiratában: jutha- tott-e más konklúzióra. Példa nélkül áll a könyvtárügy történetében, hogy egy fejlődő világvárosnak nemcsak összes dolgozói, és nem csupán kutató művelt közönsége, 1910 körül egy teljesen megalapozatlan gyanúsítás alapján, elesett nagy közművelődési könyvtárától.

Még néhány szót Szabó Ervinnek azokról a könyvtártudományi munkáiról, amelyek azokban az években keletkeztek, amikor még tovább tervezhetett és építész-segítő társaival, Lajta Bélával és Málnai Bélával még bízhatott abban, hogy tervezgetéseiből lesz valami. A tervpályázat kiírásakor Szabó Ervin meghívott építész-hallgatóság előtt fejtette ki a modern könyvtárépítés elveit, ennék foglalata „A modern

23