Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)

Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)

ben. Jártas a német-angol-latin és görög nyelvekben, az egyetemet mint rendkívüli hallgató látogatta, mégis csupán polgári iskolai végzettséget mutathat fel... Legutóbb engedélyt kapott, hogy a gimnázium V—VI. osztályából vizsgát tegyen, de a 151 Korona vizsgadíjat nem tudta előteremteni.”1

— végül Szabó Ervin indítványozta, hogy a vizsgapénzt a könyvtár költségvetése terhére utalják ki Kavallér Józsefnek.

A mércét tehát az emberiesség szempontjai és természetesen a közös ügy érdekében végzett munka szabták meg.

A rajongás, amellyel az egykori munkatársak, (akik a felszabadulást megérték), volt vezetőjükről és arról a feltétlen erkölcsi tekintélyről beszéltek és beszélnek, amelyet Szabó Ervin minden jószándékú, (bár politikailag gyakran érdektelen) beosztottjánál kivívott, arra enged következtetni, hogy a könyvtári személyzet minden egyes tagja érezte: hivatott, céltudatos, ugyanakkor mélységesen emberséges, ügyesbajos dolgaikkal is törődő vezető áll az intézmény élén.

Szabó Ervin határozott követelményeket támasztott munkatársaival szemben, a világnézeti rokonságot nem tekintette menlevélnek, amennyiben valaki hanyagul látta el könyvtári feladatait. íme egy példa:

1911 elején távozott a könyvtárból Rácz Gyula, aki 1909-ben lett segédkönyvtáros, és a kilencszázas években még haladó szellemű írásaival jelezte, hogy valóban közel áll Szabó Ervinhez. A hivatalos feljegyzés szerint „önként” hagyta ott a könyvtárat, de a távozás igazi oka, mint Kőhalmi Béla közölte, az volt, hogy Rácz nem tudta elviselni a Szabó Ervin által követelt munkafegyelmet.2

Ugyanezen év végén, a róla fennmaradt akta szerint 1911. december 22-én, Gárdonyi Albertis kilépett állásából. Valószínűleg a konzervatív orientációjú Gárdonyi nem nagyon volt elégedett helyzetével. Mégis néhány rövidebb megszakítástól eltekintve, amikor is a Toldy László által vezetett levéltárban dolgozott, 1911 végéig megmaradt a könyvtárban.

Meg kell említenünk, hogy Szabó Ervint egy alkalommal igen éles és igaztalan vád érte a könyvtár munkafegyelmének szilárdítását szolgáló egyik akciója miatt. Szabó Ervin a könyvtári Értesítő lapjain tette szóvá, hogy a női alkalmazottak mulasztásai jóval felülmúlják a férfiakét. Ezt egyes érintett nőalkalmazottak zokon vették és a bírálatra támadással válaszoltak: a nők egyenjogúsításáért küzdő polgári feminista lap, a Nő 1915-ös évfolyamában közöltettek egy cikket „A pellengér radikális hivatalfőnök kezében” címen3 és ebben azt állították, hogy Szabó Ervin ellensége a nők egyenjogúságának. A Nő című lap következő száma helyt adott Szabó Ervin válaszának, — minden kommentár nélkül. Kommentárt nem is lehetett hozzáfűzni, mert Szabó Ervin cáfolatában megdönthetetlen érvek voltak: méltán hivatkozott arra, hogy éppen ő küzdött és küzd a legnagyobb ellenállások legyőzése árán szakadatlanul azért, hogy megnyissa a nők előtt addig elzárt könyvtárosi pályát, nem a nők, hanem egyes „olyan hivatalnoki szokások és erkölcsök” ellen küzd, amelyek folytán a magyar közhivatalok nem a közt szolgálják.

Mindehhez hozzá tehetjük: Szabó Ervinnek a kitűnően dolgozó női munkatársairól adott jellemzései, amelyeket a könyvtár irattára őrzött meg,4 azt igazolják, hogy a könyvtárosságot hivatásuknak tekintő, feladatukat lelkesen végző nők esetében Szabó Ervin nemcsak végleges alkalmaztatásukért, jutalmazásukért, előléptetésükért küzdött körömszakadtáig, hanem elsőként tette szóvá, hogy a nőket a férfiakkal egyenlő elbánásban kellene részesíteni, azaz csaknem fél-évszázaddal annak előtte, hogy törvénnyé lett „az egyenlő munkáért, egyenlő bért” elve, Szabó Ervin már el szerette volna érni, hogy rátermett női munkatársai ugyanúgy haladhassanak előre a ranglistán, és fizetésben, mint a férfiak.

Az egész konfliktus hátterében egyeseknek a könyvtár szigorú munkafegyelme elleni lázongása állott.

De nemcsak a munkafegyelem, hanem a munka jó megszervezése is középponti kérdés volt az intézményben. Ez utóbbi cél érdekében tették teljessé a munkamegosztásnak azt a rendszerét, amelynek kialakítása már a kilencszázas évek végéig megindult. Fokozottan érvényesítették a feladatok körülhatárolását, bevezették a rendszeres munkaértekezleteket, a tervezés és ellenőrzés megkönnyítése céljából rátértek az egyes, részben mechanikus teljesítmények időbeli felmérésére.

Többek közt az eddig ismertetett elvek és módszerek alkalmazása következtében vált a fővárosi könyvtár az ország első „tudományos üzemé”-vé.

Magyarországon addig ismeretlen típusú intézmény kiépítéséről volt szó, bár nem jártak fel töretlen

1 Uo.

2 Kőhalmi Béla szóbeli közlése.

3 A Nő 1915. No. 9. 1—11. old.

4 Irattár. Személyi. Pikier Blanka, Váradi Irma, Prückler Ilka, Szeless Adrienne, Heller Margit stb. iratai (1908—1914).

92