Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
úton : az angolszász országban már régóta tanulmányozták és részben alkalmazták is a könyvtár „üzeme- sítés”-ének lehetőségeit. A munka új típusú megszervezéséhez Szabó Ervin átmenetileg kitűnő segítséget nyert az 1912. november 1-én alkalmazott nagyműveltségű, kiterjedt nyelvismeretekkel rendelkező és az ügy iránt őszinte odaadást tanúsító Benze Adolf személyében, Benze (aki nem sokkal az első világháború kitörése után önként jelentkezett a frontra és röviddel később a harctéren elesett), egy időben elméletileg is foglalkozott a könyvtári üzemszervezéssel. E körből készített, ma is figyelmet érdemlő tanulmányában („Scientific management”)1 a külföldi eredményeket és a fővárosi könyvtárban szerzett tapasztalatait összegezve igyekezett a nálunk még új gondolat, a „tudományos üzemtan” eszméjét népszerűsíteni, illetve meghonosításának előnyeit feltárni. KÖTELEZŐ SZAKVIZSGA A könyvtár személyzete iránt felállított igények között elsőrangú követelményként szerepelt, hogy a felvételre pályázók megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezzenek. E tekintetben nem volt elegendő az iskolai végzettség bizonyítása, mint a főváros egyéb hivatalaiban. Fontos előfeltétel volt az idegen nyelvek ismerete is. Kortársi emlékezések szerint Szabó Ervin már a pályázókkal való első találkozásainál érdeklődött azok nyelvismeretei iránt, néha egész észrevétlenül német, francia, angol vagy olasz nyelvre terelte a beszélgetést. 1911-ben pedig még egy újítást vezetett be: sikerült a városi szervek által elfogadtatni azt, hogy a könyvtárosi alkalmaztatást szakvizsga letételétől tegyék függővé. Ez is úttörő kezdeményezés volt nálunk. Emlékeztetnünk kell itt arra, hogy az intézményes könyvtárosképzés (az 1919-es Tanácsköztársaság hónapjait leszámítva) jámbor álomnak számított a régi Magyarországon. Voltak ugyan olyan próbálkozások, hogy a könyvtártant az egyetemen is meghonosítsák, 1901-ben a kolozsvári egyetemen nyert magántanári habilitációt könyvtártanból és e tárgyat 1918-ig rendszeresen elő is adta Gyalui Farkas. Gulyás Pált 1914-ben a budapesti tudományegyetem könyvtártani magántanárává nevezték ki, de a kurzusok kötelező látogatásáról, szakvizsgáról, bizonyítványról, annak megköveteléséről esetleges könyvtári alkalmaztatásnál szó sem volt akkoriban. A század végén (1897) alakult Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa időről-időre (évenként- kétévenként) rendezett rövid könyvtárosképző kurzusai sem változtattak a helyzeten, mert csak igen keveset nyújthattak és elvégzésük után nem volt kötelező vizsga, de ha lett volna, nem is volt törvény, amely ilyen vizsga letételétől tette függővé a könyvtári alkalmazást. Szabó Ervin kezdeményezésére elsőként a főváros hozott, persze csak a maga területére érvényes határozatot: „1871/1911-es közgyűlési” számmal. Ebben kimondták: akik a könyvtárban 1911 végén rendszeresített és 1912. január 1-én betöltendő állásokat akarják elnyerni és a VIII. fizetési osztálynál magasabbra akarnak jutni, „ezen állásokra meg nem választhatók, illetve elő nem léptethetők, mielőtt elméleti és gyakorlati rátermettségüket nem igazolták. Ezen célra könyvtári szakvizsgát kell letenniük” hét tagú bizottság előtt, amelyben résztvesz az illetékes ügyosztály vezetője, a könyvtárigazgató, a törvényhatóság által kiküldött könyvtári bizottság három tagja és egy (esetleg több) külső tag, végül a fővárosi könyvtárnak az igazgató után rangidős tagja is.2 A vizsga feltételeiről még 1911 végén 15 lapos füzetet adtak ki.3 A füzetből megtudjuk, hogy a három típusú, alsó-, közép-, illetve felsőfokú állások elnyerésére külön-külön határozták meg a követelményeket. Az alsó fokhoz az iskolai végzettségre való tekintet nélkül 3 évi könyvtári gyakorlat, a középfokhoz 2 évi gyakorlat és érettségi bizonyítvány, legalább 1 esztendős könyvtárosiskolai végzettség és egy önállóan kidolgozott téma írásbeli benyújtása, a felsőfokhoz egyetemi végzettség, 1 éves könyvtári gyakorlat, tudományos vagy irodalmi működés felmutatása volt az előfeltétel. Azokat, akik a könyvtárosi gyakorlatot a fővárosi könyvtárban szerezték meg, vagy egyes tárgyakból már irodalmi működést mutathattak fel, a vizsga egy része alól felmentették. Mindhárom fokon írásbeli és szóbeli részből álltak a vizsgák. Az első könyvtárosvizsgát már 1912 januárjában rendezték meg, amelyen a könyvtár dolgozói vettek részt. A vizsgáztató bizottság elnöki tisztjét maga Bárczy István vállalta, Szabó Ervinen, Wildner Ödönön és a Könyvtári Bizottság meghívott tagjain kívül külső szakkörök képviseletében megjelent Fejérpataky László, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Ferenczi Zoltán, az Egyetemi Könyvtár igazgatója és Angyal Dávid professzor. 1912. január 20-án került sor az írásbeli vizsgára, január 27-én a szóbelire, amelynek lefolytatása után az azokon résztvevőkkel töltötték be az 1911 végén szervezett könyvtári állásokat. A vizsga ered1 Könyvtári Szemle 1913. nov. 5. ‘ 2 Budapest székesfőváros könyvtárainál rendszeresített könyvtári szakvizsga szabályzata. 1911. 1. old. 3 Ua. 93
