Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
Jelentős változások következtek be a személyzet, elsősorban a vezetői gárda összetételében is. Az ügy iránt őszinte lelkesedést tanúsító régi munkatársak egy része továbbra is a könyvtárnál maradt. 1910 után is a könyvtári kötelékben dolgozott az 1908 közepén alkalmazott Pikier Blanka, az egy évvel később hivatalba lépett Kőhalmi Béla. 1910-ben alkalmazták többek között a könyvtár ügyét ugyancsak lelkesen és hozzáértéssel elősegítő Váradi Irmát, aki Pikier Blanka mellett másodikként bizonyította munkájával, hogy a nők is alkalmasak a könyvtári feladatok teljesítésére. 1910 októberében véglegesen Szabó Ervin mellé szegődött Dienes László, aki, mint említettük, átmenetileg már az előző esztendőben is működött az intézményben. 1910—1912-ben két újabb erősséget nyert a könyvtár Braun Róbert, akkor már neves szociológus és az egyik első magyar falukutató és Madzsar József személyében, akit már korábban szoros baráti kötelékek fűztek Szabó Ervinhez. Madzsar József fogorvosként indult és mint kitűnő szakembernek, módjában lehetett volna orvostudományi pályán boldogulnia, azonban jól jövedelmező rendelőjénél inkább érdekelték őt a kor haladó mozgalmai, amelyekben csakhamar vezető szerepet vállalt. Könyvtári problémákkal elsőízben 1907-ben foglalkozott, amikor is Szabó Ervinnek az Egyetemi Könyvtár kézi- könyvtári katalógusáról, ennek jogi anyagáról írott bírálata mellett a katalógus orvostudományi címanyagáról készített kemény kritikát és azt Szabó Ervinével együtt a Huszadik Században tette közzé. Braun Róbert (akárcsak Kőhalmi, Dienes, Madzsar József) Szabó Ervin hívására otthagyta tanári állását és annak színhelyét, — Marosvásárhelyet. Szociológiai érdeklődése és a szakirodalomban való rendkívüli járatossága tette kiválóan alkalmassá a társadalomtudományi gyűjtemény körüli feladatok ellátására. Braun rövidesen a főkönyvtárosi tisztséget nyerte el és így rangban a harmadik helyet töltötte be Szabó Ervin igazgató és Madzsar József aligazgató mögött. A tízes évek elején tehát már egy magasan képzett, a könyvtár nagyszabású fejlesztéséért lelkesedő áldozatkész munkatársi gárdát tudhatott maga mellett Szabó Ervin, olyanokat, akik nemcsak széleskörű műveltséggel, sokoldalú nyelvtudással, az ügy iránti odaadásukkal váltak szilárd belső támaszaivá, hanem azért is, mert világnézetileg is közel álltak a vezetőhöz; éppoly mélyen átérezték a könyvtár demokratikus kultúr missziójának fontosságát. Az 1912—1914 közötti nagy átszervezés idején a fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint az imént említettek vállalták a munka oroszlánrészét, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a hatalmas feladat teljesítése nem csupán e féltucat ember műve volt. Ők voltak a munka motorjai, de a közös ügy szeretete még másokat is mozgósított és az irattár adatai tömegesen bizonyítják: Szabó Ervin azoknak a teljesítményeit is a legmesszebbmenően elismerte, akik a fentiekkel ellentétben világnézetileg közömbösek, vagy éppen konzervatív beállítottságúak voltak. Egy 1911. április 24-i előterjesztésében Szabó Ervin például a következő indoklással sürgette meg a gépírónőből ideiglenes hivatalnokká lett Prückler Ilka rendkívüli előléptetését: „Kivételes nagy szorgalmat tanúsít, iparkodásával magasan kiváló hivatalnok”.1 Prückler Ilka nem volt baloldali gondolkodású. 1913. február 24-én az átmenetileg a könyvtárban működő neves műfordító, Horváth Henrik előléptetését indítványozta Szabó Ervin a következő kommentárral : „Irodalmi körökben közismert dolog, hogy nevezett hivatalnok valóban elsőrendű, a legelőkelőbb német és francia folyóiratokban megjelent műfordításaival mily szolgálatokat tesz a magyar irodalomnak. Ha a város csak ezen irodalmi érdemeket akarná honorálni, Horváth Henriket akkor is nagyobb fizetés illetné meg. De ő tapasztalataim szerint a pedagógiai könyvtárban [mely akkor a fővárosi könyvtárhoz tartozott] is teljes szorgalommal dolgozik és irodalmi érdemeit éppenséggel nem tekinti szabadalomlevélnek arra, hogy kevesebbet végezzen, mint más átlagos hivatalnok.”2 Dokumentumok igazolják, hogy Szabó Ervin még a könyvtárba került politikai ellenlábasaival szemben is feltétlenül lojális hivatalvezetőnek bizonyult: eljárt érdekükben, ha azok a rájuk kiosztott feladatokat jól látták el. Ez utóbbiak közé tartozott Krisztics Sándor, aki 1913. április 14-én nyert végleges állást a könyvtárban. Reakciós beállítottsága nem volt titok a szocialista Szabó Ervin előtt, aki mégis az akkor még jól dolgozó munkatársa előléptetését kérve, így jellemezte őt : „Nemzet és állam című művét az Akadémia jutalmazta, a könyvtár legmagasabbrendű munkálataiban vesz részt”.3 Szabó Ervin számára munkatársainak sajátos egyéni problémái sem voltak közömbösek. Erre csak egy példát hozunk: 1910. október 7-i előterjesztésében a könyvtárban június 1-től napi 2 koronás díjért dolgozó 19 éves Kavallér József érdekében a következő javaslatot juttatta el a tanácshoz: „Nagyon képzett és használható alkalmazottnak bizonyult. Nevezettet családi viszonyai, apja tébolydában van, anyja takarításból tarja fenn magát, megakadályozták iskolái elvégzésé1 Irattár. Személyi 1910—1914. 2 Uo. 3 Uo. 91
