Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
A 65 ellenszavazó, a közgyűlés tagságának 16%-a, azok, akiknek szívügyük volt a kultúrpalota ügye, „szűnni nem akaró óriási zaj”-jal fogadták az eredményt. Az ellenzék „tüntetéséiről a sajtó is hírt adott. 1914 július végéig még csak szóba sem került a könyvtárépítő terv, az ötödfél esztendőn át folyó világháború alatt pedig végképp nem gondolhatott senki ilyesmire. 1914 nyarán megindult a kamataival már 4 millió korona felé közeledő milleneumi alapítvány és járulékainak gyorsuló elértéktelenedése. Az egykor hatalmas összeg végül az ellenforradalom alatti pusztító infláció hullámain úszott el. Mondhatjuk: éppen stílusos záróakkordja volt ez annak, a nemzet szociális és kulturális felemelését ígérő, valójában a magasztosan hazafias jelszavakkal a nép iránti rideg közönyösséget takaró akciónak, amellyel Budapest polgársága a milleneum évében adományát letéteményezte. KÖNYVTÁRPALOTA HELYETT KISZOLGÁLT ISKOLAÉPÜLET Miközben a kultúrpalotáért folyt a harc, a könyvtárban mind nyomasztóbb gondokat okozott a helyszűke. Ez a probléma (amelyet Szabó Ervin szüntelenül előtérbe állított), jelentős mértékben járult ahhoz, hogy a főváros vezetői végre rászánták magukat annak nagy nyilvános könyvtárrá való fejlesztésére. E törekvés jegyében növelték 1910—1914 között többszörösére a könyvtár költségvetését, tették lehetővé az addiginál sokkal nagyobb tömegű, részben a jövendő fiókkönyvtárak céljaira vásárolt könyvanyag beszerzését is. A könyvek áradatát növelték a hatalmas ajándékok, illetve rendkívüli hitel terhére vett páratlan értékű magángyűjtemények. Ugyancsak a nagy nyilvános hálózat feladatának ellátása érdekében szaporították rendkívül gyors ütemben a személyzeti létszámot. Mindezzel párhuzamosan nem állt meg az olvasótábor növekedése. A helyiség tekintetében viszont egyelőre semmi változás nem következett. A sokszorosan meghatványozódott feladatokat a városháza Károly körúti szárnyán ugyanazokban a szobákban kellett ellátni, amelyek az eredeti, az 1903-as elgondolás szerint arra voltak alkalmasak, hogy a félszázezer kötetes hivatali könyvtárat, a 2—4 főnyi személyzetet és az akkor napi 1—2 főre becsült „olvasótábort” befogadják. Korábban utaltunk arra, hogy Szabó Ervin már 1908—1909-es jelentéseiben felhívta felettesei figyelmét: a könyvtári üzem nem sokáig tartható az elért szinten, ha nem segítenek a helyszűkén. Akkor hangzottak el figyelmeztetései, amikor még nem is voltak napirenden a nagy tervek. 1909- ben meg is indultak a tárgyalások a bővítésről, de néhány hónappal utóbb (1910 elején) az a terv merült fel, hogy a városháza egész roskatag Károly körúti szárnyát lebontják és a könyvtáron is majd „gyökeres” megoldással segítenek. E „gyökeres” megoldások közt szerepelt az az elgondolás, hogy a gyűjteményt a régi képviselőház viharvert épületébe (ma Bródy Sándor utca 8, Istituto Italiano di Cultura) helyezik át, vagy a városháza udvarán építik meg a könyvtár otthonát, de egyelőre semmi sem történt. A helyzet azonban évről-évre súlyosbodott, erről plasztikus képeket örökítettek meg Szabó Ervin 1910—1914 közt kiadott évi jelentései. Még 1910 elején hozta a nyilvánosság tudomására Szabó Ervin, hogy a könyvtár , „évek óta alig-alig fér meg mai helyiségeiben és már-már odáig ért, hogy vagy szétrepeszti ezeket, vagy lehetetlenné válik további küszködése. .. Némely napon a könyvtár olvasószobája valósággal népgyűlés képét mutatja. Minden talpalatnyi helyen, állva, ülve, az állványokhoz támaszkodva olvasók.”1 1910- től a „helyiség” problémája önálló fejezetté alakult az évi jelentéseken belül. A híradások egyre riasztóbbak. Szabó Ervin külön kiemelte, hogy a személyzet körében milyen nagy károkat okoztak az adott viszonyok. A zsúfoltság olyan méreteket öltött, hogy folytonosan egymásba ütköztek a dolgozók, emiatt napirenden voltak a civakodások, a légkör állandóan feszült, a rendet csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetett fenntartani. A munkafeltételek a lehető legegészségtelenebbek voltak. A raktárterem, amely 8—10 tisztviselő munkahelyéül is szolgált, poros, tisztán nem is tartható, télen 10—12 foknál magasabb hőmérsékletet nem tudtak biztosítani benne, ezzel szemben raktár és munkahelyként kellett használniuk a fűtési idényben pokolian forró karzatot is, amely a kályhák fölött húzódott. Az összes dolgozószobák zsúfolásig telve az új szerzeményekkel, a folyosók a fűtőkamra is. A lehetetlen feltételek természetes következménye lett, hogy a tisztviselők egyre-másra megbetegedtek. Az új szerzemények nagy részét már be sem tudta fogadni a könyvtár, nagyértékű gyűjteményeket kénytelen a város más 1 A Főv. Könyvtár Értesítője 1910. 6. és 14. old. 85
