Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
kora reggeltől éjfélig. „A munkásolvasókra is számítanak”, akik könyvek és újságok forgatása közben pihenik ki napi fáradalmukat. Az építkezést 1912 tavaszán kezdik és 1914-ben már átadják a palotát a főváros népének. A cikk befejező része Lajta tervének eredetiségét és a többi, hagyományos utakat járó, a pénzügyi korlátokat szigorúan szemmel tartó tervekkel szembeni művészi és gyakorlati fölényét méltatta. Tény az, hogy Lajta Béla, aki a „magyar renaissance” megteremtőjének, Lechner Ödönnek a követőjeként indult, de mesterétől is elszabadult és új utakat keresett a magyar motívumok alkalmazásával, korának egyik legmerészebb, legtehetségesebb építőművésze volt és hogy az akkor dívó (a város képét sok tekintetben lerontó) szecesszióval szakítva, korát messze megelőző, a mai emberhez már közel álló formák megteremtéséig jutott el. Ezt számos alkotása közül a Vas utcai középiskola és még inkább a Szervita (ma Martinelli) téri üzletház maradandó esztétikai értékei is bizonyítják. Lajta megbízatása azonban a hagyományos utakat járó, az újra képtelen konzervatív építészeti körök féltékenységét váltotta ki. Ennek egyik jele volt, hogy néhány újságban burkolt vádakat tartalmazó cikkek láttak napvilágot, melyek szerint a második díjat nyert Lajta „közbenjárás” folytán nyerte el a végleges megbízatást. E vádak eloszlatására írt levelet Szabó Ervin a Pénzvilág című lapba1, amelyben rámutatott arra, hogy Lajta (kinek tervét ő kezdettől fogva a legjobbnak tartotta) minden tekintetben jogosan kapott megbízást, mert az első díjat nyert művészpár nem vett részt a szűkebb tervpályázaton. A KÁLVIN TÉRI TERV 1911 végén, 1912 első felében jutott a legközelebb a kultúrpalota építésére vonatkozó program a megvalósuláshoz. A könyvtári bizottság 1912. május 23-i ülésén fogadta el Lajta tervét azzal a módosítással, hogy ha a költségekből nem futná, a népháza építését későbbre halasztják és csak a könyvtárpalotát építik meg. Röviddel később már a könyvtárpalota sorsa is kétségessé vált. Valószínű, hogy az építészek közötti féltékenység volt az eredeti oka annak, hogy a ragyogó tervnek gáncsot vetettek és mint a továbbiakból kiderül, az első ilyen akcióval tulajdonképpen meg is adták a „kegyelemdöfést” az egész programnak. Éppen a kor egyik ismert építészmérnöke, névszerint Quittner Zsigmond indította el a lavinát... 1912. június 21-én történt ez, azután, hogy már az összes illetékes hivatali fórum helybenhagyta a Tisza Kálmán téri tervet és már csak egyetlen szervnek kellett kimondani az áment: a főváros középítési bizottságának. A középítési bizottság 1912 júniusi ülésén a tárgy bejelentése után elsőként Quittner Zsigmond tag kért szót és kijelentette: „Sajnálja, hogy ezt a szép parkot [ti. a Tisza Kálmán teret] most már második épülettel [az első a „Népopera, azaz a mai Erkel Színház volt] foglalják el, a városnak van sok alkalmas telke... A könyvtár nem olyan sürgős, hogy ilyen szociális hiányok megteremtését indokolná”2 — és indítványára az összes városi fórumok által már jóváhagyott tervet a közgyűlési biztottság megvétózta és új terület kijelölését kívánta az illetékesektől. E váratlan ellenakció ellen 1912. júniusától végétért a bizakodás időszaka. Ezután még kerek két esztendőn át napirenden maradt a kultúrpalota ügye, de ez már csak „vegetálás” volt. Számos esetben foglalkozott vele a város különböző szerve, legtöbbször a könyvtári bizottság, mellette a többi illetékesek, a pénzügyi, a jogi, közoktatási stb. bizottságok, osztályok, a tanács és a közgyűlés is. Azok előtt azonban, akik a legjobban szerették volna dűlőre vinni a dolgot, tehát Szabó Ervin és a vele tartó Wildner Ödön tanácsnok, valamint a könyvtárépítés eszméjét magáévá tevő Bárczy István polgármester és szövetségeseik előtt mind reménytelenebbnek látszott, hogy a terv valósággá válik. Ennek ellenére megfeszített munkával igyekeztek minden igényt kielégítő új terveket előterjeszteni. Szóba került a parlament mellett levő dunaparti városi telek felhasználása, esélyesként emlegették az Erzsébet híd közelében levő volt piarista telket, amely szintén városi tulajdon volt. A legkomolyabb formában mégis az az elgondolás tartotta magát, hogy a könyvtárt a Kálvin téri református templom és a Ráday-, valamint Oroszlán (ma: Török Pál) utca közé eső telken építik fel az ott levő, elöregedett kis házak lebontása után. Ez a terv a Tisza Kálmán térinél is jobb lett volna a központi elhelyezést, forgalmi központot kívánó könyvtárépület számára. Lajta Bélával új rajzokat dolgoztattak ki, a biztonság kedvéért nemcsak a Kálvin térre vonatkozóan, hanem a többi szóbajövő telekhez is. 1914-ig végleg kikristályosodott a Könyvtári Bizottság véleménye: egyhangúan a Kálvin téri megoldás mellett voltak. 1 Pénzvilág 1911. május—június. 2 Főv. Közlöny 1912. No. 5. í>* 83
