Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az előkészület évei (1904-1909)
nem tüntették fel a csak helyben használt könyvek és folyóiratok számát). Az emelkedést a könyvtárt használó személyek együttes számának növekedése mutatja meg a legjobban: 1905- ben megfordult a könyvtárban összesen 736 személy, 1906- ban ,, ,, „ 2086 személy, 1907- ben ,, „ „ 4796 személy, 1908- ban ,, ,, „ 5098 személy, 1909- ben ,, „ „ 8079 személy. A forgalom alakulását jelző utóbbi számok részben igazolják Szabó Ervinnek a publikációk megjelenéséhez fűzött várakozásait. Az 1905-ös esztendő nagyon szerény eredményét figyelmen kívül hagyva, (a nagyrészt rendezetlen gyűjtemény ekkor még nem is vonzhatott sok olvasót magához) látjuk, hogy 1906-ról 1907-re több mint 170%-kal emelkedett a gyűjtemény látogatóinak száma. Ez a 170%-os ugrás tehát a kiadványok megindításának évében következett be. A következő évben (1908) nem volt ugrásszerű az emelkedés az előzőhöz képest, de 1908-tól 1909-ig ismét lényeges (kerek, 3000 főnyi, csaknem 60%-os) növekedést figyelhetünk meg és ezt azzal is összefüggésbe hozhatjuk, hogy 1909-ben az előző évhez képest sokkal intenzívebb volt a publikációs munka: az Értesítőből négy helyett öt, a Közleményekből pedig két terjedelmesebb szám látott napvilágot és ebben az esztendőben jelent meg az „Értesítődben és önálló füzetként is az „Ütmutató”, valamint a kurrens folyóiratok jegyzéke. Szabó Ervin már az első könyvtári kiadványban utalt arra, hogy „A könyvtárt mindenki látogathatja, mint a nyugati közkönyvtárakban, itt is semmiféle formaság nem gátolja a látogatót olvasótermünk, katalógusaink, folyóirataink használatában és nem volt okunk, hogy megbánjuk liberalizmusunkat”1 Első alkalommal a részletesebb ismertetést érdemlő 1909-es „Útmutatódban kapott kerek képet a közönség arról, hogy milyen elvek szerint épült ki addig a gyűjtemény. Az „Útmutató” bevezető részében a könyvtár célját és feladatát változatlanul az 1903-as szabályrendelet szellemében jelölte meg. Szabó Ervin, bár sok hivatalos előterjesztésében és 1907-óta a könyvtári kiadványokban is jelezte, hogy a gyűjtemény időközben társadalomtudományi szakkönyvtárrá szélesült ki, azonban ezt hivatalosan még nem hagyták jóvá az illetékes fórumok. Az Ütmutató a továbbiakban a szakkatalógus és a kiadványok használatára vonatkozóan igazította el az olvasót és végül két terjedelmesebb fejezetben az olvasás, illetve a kölcsönzés módját leírva tárta fel mindazt az új eredményt, amelyet a fővárosi könyvtár más hazai közkönyvtárakkal szemben meghonosított. Az Útmutató az olvasás feltételét a következő egyszerű megjelöléssel határozta meg: „Az olvasószobába a hivatalos órák alatt díjtalanul beléphet minden 16 éven felüli férfi, vagy nő, aki a könyvtár szabályainak aláveti magát.” Ami az olvasótermi szabályokat illeti, ezek is igen egyszerűek, kézenfekvők voltak: a dohányzás, a beszélgetés, a könyvek rongálása tartozott a „tilos” dolgok közé. A minimumra redukált „tilos”-okkal szemben a „szabad”-ok voltak túlsúlyban. Az olvasóteremben polcokra kirakott 220 folyóirat és gazdag kézikönyvtár darabjai között válogathatott szabadon az olvasó, de az Útmutató felhívta a figyelmet, hogy több száz további kurrens folyóiratot tartanak még raktáron, azokból is kérhetnek. A kézikönyvtárban olyan könyvek voltak, „amelyekre laikusoknak és tudományos kutatóknak minduntalan szükségük van” : a Pallas, a Brockhaus-, a Larousse nagy lexikonjai mellett a hazai és külföldi közigazgatási-, jogi-, állam- tudományi-, közgazdasági lexikonok, törvénygyűjtemények, statisztikai kézikönyvek, földrajzi, gazdasági évkönyvek, szótárak, bibliográfiák, életrajzi lexikonok, a Marczali-féle világtörténet, a Szilágyi-féle Magyar Nemzet Története, Acsádytól a magyar birodalom története stb. álltak rendelkezésre, mégpedig teljesen szabad használatra, minden külön kérés nélkül. Raktári könyvet ugyancsak minden külön igazolás nélkül kaphatott olvasótermi használatra a látogató az egyszerű kérőlap kitöltése alapján. Az útmutató kitöltött kérőlap mintát is mellékelt. Szabó Ervin hivatalos előterjesztései és az Útmutató vonatkozó része szerint is igen nagy fontosságot tulajdonítottak az olvasószolgálatot ellátó tisztviselő tájékoztató munkájának. A város vezetőhez címzett és személyzet szaporítását sürgető aktákban ugyan szakadatlan volt a panasz amiatt, hogy a forgalom növekedése és az ezzel egyenes arányban növekvő belső munkálatok mellett a rendelkezésre álló személyzettel „lehetetlen az olvasókat kellő figyelemben részesíteni” A közönséghez azonban másként szóltak, az 1909-es Útmutató, noha a létszám tekintetében még ekkor is rosszul álltak, ezt hangoztatta az olvasóközönséghez fordulva: „Hangsúlyozzuk, hogy a könyvtár tisztviselői mindenkor a legszívesebben adnak felvilágosítást a könyvtárt illető minden kérdésben. Kérjük e tekintetben olvasóink teljes bizalmát, mert... a könyvtár működési körébe vágó kérdésekben mindig az a könyvtári tisztviselő ari Vi firm ta tact airi a7 ill^tr^ IrprrlAc irr\rlalmat içm#=>ri35 1 A Főv. Könyvtár Értesítője 1907. p. 4. 70 !
