Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az előkészület évei (1904-1909)
A könyvtár amellett, hogy a polgármesteri és egyéb városi hivatalok referensz-kérdéseire nyomban választ adott, arra is vállalkozott, hogy rendkívül sürgős esetekben soronkívül visszakér kikölcsönzött könyveket. Ezen túlmenően „Kivánatkönyv”-et állítottak fel, amelyben az olvasó a könyvtár gyűjtőkörébe vágó új könyvek beszerzését kérhette. A kikölcsönzött és mások által keresett művekre előjegyzési rendszert vezettek be, és a könyv visszaérkezéséről díjtalanul értesítették az olvasót. Helybenolvasásra egy hétig félre is lehetett tétetni a folyamatosan használt anyagot. Mindezek a kezdeményezések máig tovább éltek az intézmény nyilvános szolgálatában. Az Útmutató a helyben olvasás módjának bemutatása után 7 pontban sorolta fel: kik kölcsönözhetnek a könyvtárból. Az első három pont a Toldy-féle szervezeti szabályzattervezet hagyományait folytatva a főváros és egyéb hatóságok vezetőinek és tisztviselőinek kölcsönzési jogait jelölte meg. A negyedik pont szerint „A közéletben ismert tudósok és írók”, az ötödik szerint kölcsönözhetett „Bárki, aki kötelezvényt állít ki” az esetleges károk megtérítéséről és állása, vagyoni körülményei biztosítékot is nyújtanak a kártérítésre. A hatodik pont szerint pénz, egyetemi index vagy egyéb zálog fejében is lehetett kölcsönözni. Ki kell emelnünk az utolsó, a hetedik pontot, mely szerint kölcsönözhettek a könyvtárból : „Munkások, kereskedelmi vagy ipari alkalmazottak, akiknek kölcsönzéséért valamely szakegylet felelősséget vállal. Evégből megegyezésre léptünk a különböző szakszervezeti vezetőségekkel; minden munkás, aki a könyvtárból könyvet akar kivenni, saját szakegyletében kölcsönzésre jogosító elismervényt kap, mely igazolásul szolgál és amelyet a könyvtárban a kölcsönzés tartamára biztosítékul őrzünk.” Bízvást mondhatjuk, hogy a könyvtár, amely magyarországi viszonylatban sokféle forradalminak mondható újítást vezetett be a maga területén, éppen a szervezett munkásoknak nyújtott iménti kedvezményével tette meg egyik legbátrabb lépését. A főváros és az ország többi tudományos közkönyvtárának vezetősége számára, akkoriban, ha ugyan nem ellenséges indulattal vették tudomásul a munkásság szervezkedését, az öntudatra ébredt, az olvasó munkás másik bolygón élő emberfajtának tűnhetett. A kölcsönzés egy hónapra szólt. Minden kötetről térítvényt állítottak ki, ezek egyik szelvényét a kölcsönzők, a másikat a kikölcsönzött könyvek nyilvántartására használták fel. Végül a könyvtár vezetősége újból kiemelte, amit az Útmutató egésze éreztetett, hogy legfőbb törekvése az olvasás, a kutatás megkönnyítése, nem pedig a magyar közkönyvtárakban szokásos tilalomfák szaporítása : „Ismételten hangsúlyozzuk, hogy olvasóink kívánságainak közlését a legszívesebben fogadjuk5 mindennemű tanáccsal vagy felvilágosítással a legkészségesebben szolgálunk, csak azt kérjük, tartsák enyhe szabályainkat annyira tiszteletben, hogy büntető intézkedéseink alkalmazására ne kerüljön sor. Csak ha a ... tisztviselők és közönség együttműködnek, lehet a könyvtárból az, aminek lennie kell: mindnyájunk közös tulajdona.” A könyvtár népszerűségének nagy emelője volt tehát a könyvek, folyóiratok gyors beszerzése, feldolgozása, polcra- juttatása, a jó katalógusok, a gyorsuló ütemben kiadott és a gyűjtemény használhatóságát nagy mértékben megkönnyítő publikációs-bibliográfiai tevékenység mellett a nyilvános szolgálatban érvényre juttatott messzemenő előzékenység, a tudományos könyvtárakban szokásos arisztokratizmus felszámolása, a bürokratikus megkötöttségek kiküszöbölése, a figyelmes tájékoztató munka megszervezése. Mindez azonban kevés lett volna ahhoz, hogy lüktető életű művelődési intézménnyé fejlődjön 3—4 esztendő alatt ez a könyvtár, ha a szervezeti szabályzatnak megfelelően megmarad közigazgatási és várostörténeti gyűjtőköre mellett. Az olvasóforgalom gyorsütemű növekedésében a felsorolt tényezőkkel egyenrangú szerepet játszott az a fentebb már ismertetett körülmény, hogy 1907-től a fővárosi könyvtár „profilja” kiszélesült. Ettől fogva az intézmény már nemcsak hivatali segédszerv, hanem a magyar tudományos életben hézagot betöltő szakgyűjtemény: társadalomtudományi könyvtár. Szabó Ervin ugyan a legszélesebbkörű propagandával igyekezett a város embereit beszervezni a könyvtár olvasótáborába, de ezzel alig ért el eredményt. Hiába volt a beszerzési politika súlypontja a városügyi anyag, hiába a városi alkalmazottaknak, törvényhatósági tagoknak biztosított előjogok a könyvtár használatában és az elsősorban számukra készített igényes bibliográfiák, valamint egyéb kiadványok rendszeres és ingyenes eljuttatása az érdekeltekhez —, a főváros apparátusában alkalmazottak arányszáma csakhamar alábbszállt a rohamosan fejlesztett könyvtár olvasóközönségében. Az 1907—1909-es évek olvasóforgalmáról készített táblázatok már a látogatók foglalkozási megoszlását is pontosan feltüntették1 2 és ezek szerint a városi tisztviselők kezdettől fogva csak a második helyet 1 A Főv. Könyvtár Értesítője 1908. p. 5. 2 A Főv. Könyvtár Értesítője 1908. p. 7., 1909. p. 8., 1910. p. 17. 71
