Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az előkészület évei (1904-1909)
készségét, hangoztatta Szabó Ervin, aki itt Hamburg és Köln példáját hozta, ahol a könyvtári alkalmazottak máris csaknem dupláját élvezték az általa javasolt fizetéseknek. Végül bőséges statisztikákkal mutatta ki, hogy Budapest az egy lakosra eső könyvtári kiadások tekintetében még javaslata elfogadása után is messzi mögötte marad az angol városoknak, de az e tekintetben hátrább levő németeknek is, sőt a gazdasági viszonyokat illetően hasonló színvonalú Olaszország városai is jóval felülmúlják a magyar fővárost ilyen irányú áldozatkészségükben. 1908-ban újjáalakult az addig nemigen működő Könyvtári Bizottság, amelynek működésében Bárczy István is résztyett. A Bizottság két ízben is tárgyalta Szabó Ervin előterjesztését új könyvtárosi állások szervezésére. Általánosságban helyeselték szempontjait, de végül a könyvtár korlátozott fejlődési lehetőségeire utalva csak részben tették magukévá a kívánságokat, azzal az ígérettel, hogy amint e téren kedvező változás következik, teljes egészében megvalósítják a tervet, mely hét állás rendszeresítését sürgette. A Könyvtári Bizottság, majd a különböző egyéb bizottságok (jogügyi, pénzügyi, szervező) és a tanács által is pártfogolt javaslatot 1909. január 17-én tárgyalta meg és hagyta jóvá 138/1909-es határozatával a közgyűlés. Eszerint a 699/1904 számú (1904. március 28-i) közgyűlési végzést (amellyel Szabó Ervint és Gárdonyi Albertet kinevezték) módosítva újjászervezték a könyvtári állásokat és 1 főkönyvtárosi 1 könyvtárosi 1 segédkönyvtárosi státuszt létesítettek — a kért hét főnyi személyzet helyett hármat. A határozat részletesen előírta az állások betöltéséhez szükséges képesítés ismérveit (főiskolai végzettség, nyelvismeretek, társadalomtudományban való jártasság, irodalmi működés stb.) Szabó Ervin időközben beadott módosító javaslata nyomán még ugyanazon évben (1909. június 23-i közgy.) néhány változtatást hajtottak végre az első szövegen és az 1279/1909-es közgyűlési határozat pontról pontra felsorolta a főiskolai, illetve egyetemi képesítés fajait, amelyeket könyvtári alkalmazás szempontjából elfogadhatónak minősítettek. Eszerint a műegyetemi, jogi, bölcsésztudományi, orvos- tudományi, teológiai végzettség tette alkalmassá a pályázókat a könyvtári tisztségek valamelyikének betöltésére. Ez a módosítás némi zavart okozott: a közgyűlési határozatot ugyanis a belügyminisztériumhoz kellett felterjeszteni jóváhagyásért és ezúttal a belügyminisztérium indokolást kért: miért fogadnak el könyvtárosi felvételnél orvosi, teológiai, mérnöki, vegyészi oklevelet. A főpolgármester 1909. szeptember 3-i leiratában kért magyarázatot a könyvtártól. Érdekes és ma is aktuális a Szabó Ervin keze- írásával készült 1909. szeptember 13-i fogalmazvány,1 a válasz eredetije, amelyben többek között az alábbi indokolást olvashatjuk: „Általánosan elfogadott nézet ma a könyvtári szakemberek körében, hogy szakítani kell azzal a régi szokással, hogy a könyvtári tisztviselőket majdnem kizárólag a nyelvészek és irodalomtörténészek köréből válogatják. A modern könyvtár föladata, hogy az irodalom minden ágának legjobb termékeit az olvasók lehető legnagyobb számának közvetítse. Hogy ezt a föladatát teljesítse, nem nyelvtudósokra van szüksége — bár nyelvismeretek (idegen nyelvek megértése) nem nélkülözhetők — sem irodalomtörténészekre — bár egy-egy tudományszak irodalomtörténetének ismerete jó szolgálatokat tesz — hanem speciális szakemberekre minden egyes, a könyvtárban képviselt tudományszakból, akik biztos kézzel tudják kiválogatni a modern irodalom áradatából a legfontosabbat és megőrzésre méltót, és a tárgy teljes ismeretével támogathatják az olvasót kutatásaiban. Nyilvánvaló, hogy a tudományok mai differenciáltsága mellett ennek a követelménynek csak specialisták felelhetnek meg, hogy tehát az orvostudományi irodalmat legjobban orvos, a technikai irodalmat legjobban mérnök, a jogi irodalmat legjobban jogász fogja megítélhetni és a kutatók számára megnyithatni. Ebből a megismerésből fakad, hogy a külföld tudományos könyvtáraiban kezd megszűnni a filológusok és irodalomtörténészek egyeduralma és helyüket fokozatosan jogászok, orvosok, technikusok, szociológusok stb. foglalják el; mellettük természetesen megmaradnak a nyelvészek stb. is, amennyiben a könyvtár nyelvészeti, irodalomtörténeti és más efféle anyaga és hivatása ezt megköveteli.” A továbbiakban Szabó Ervin rámutatott arra, hogy a közigazgatási könyvtárnak a város életével kapcsolatos legkülönbözőbb területekre kiterjedően kell anyagát kiválasztania, társadalomtudományi, szociálpolitikai műveket éppenúgy, mint technikai, közegészségügyi stb. könyveket kell beszereznie és rendelkezésre bocsátania, majd így folytatta: 1 Irattár. Állások szervezése 1909. 58
