Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)

Az előkészület évei (1904-1909)

Sőt, a könyvtár elé szabott korlátozott lehetőségek mellett már az intézmény fejlődésének első éveiben gyakorlati lépéseket is tett, hogy a gyűjtemény ne csupán néhány szakkutatót és hivatalnokot érdeklő, többé-kevésbé holt anyag legyen.

Szabó Ervin, miután a képtelenül alacsony költségvetési keretek növeléséért lefolytatott első ostroma némi sikereket hozott és a 200—300%-kal megemelt, még mindig kicsiny, de mégis tágabb cselekvési teret biztosító anyagi lehetőségekkel élve, három irányban dolgozott, hogy a fővárosi könyvtár már a kezdet éveiben több legyen szürke hivatali segédeszköznél. Egyfelől az intézmény gyűjtőkörének kitágítása útján, másfelől az 1907-től megindított kiadványok segítségével, végül az olvasószolgálatnak Magyar- országon addig ismeretlen módon történő megszervezésével.

HIVATALI GYŰJTEMÉNYBŐL TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ALAPKÖNYVTÁR

A fővárosi könyvtár nem csupán mintaszerű várostörténeti és közigazgatási gyűjtemény lett alig 3—4 esztendő leforgása alatt, hanem ennél több : az olvasók és kutatók szélesebb rétegeit is érdeklő könyvtár: társadalomtudományi szakgyűjtemény.

Miért és hogyan következett be ez a változás ? — erről a legtömörebben maga Szabó Ervin adott magyarázatot a könyvtár első kiadványának élére írott cikkében. Az 1903-as szabályrendelet, — írta ebben — amely a könyvtár feladatát a közigazgatási, statisztikai és várostörténeti anyag gyűjtésében jelölte meg

„elég szabadságot ad a könyvtár vezetőségének, hogy tágabb olvasóközönség igényeit is kielégítse... Alig van a közgazdaságnak, a szociálpolitikának, az egészségügynek olyan kérdése, amelyet könyvtárunkban művelni nem kellene, ha a gyakorlati közigazgatás problémáival nemcsak lépést akarunk tartani, hanem megelőzni is akarjuk azokat. A statisztika szintén elsősorban a gyakorlati közigazgatás céljait szolgálja; de anyaga, módszerei összekötik a társadalomtudomány elméleti kérdéseivel és a demologia, a földrajz, az etnográfia és az antropológia tényeivel és problémáival. Ily módon a fővárosi könyvtár nem szorítkozott a szoros értelemben vett közigazgatás és statisztika művelésére, hanem körébe kell, hogy vonja a határos tudományágak egész sorát, a társadalomtudományt és a szociálpolitikát, a közgazdaság- tant, a közegészségügyet és a természettudományoknak az emberre vonatkozó részeit.”1

Szabó Ervin tehát a szabályrendeletben meghatározott közigazgatási és statisztikai anyag teljessé tételére hivatkozva szélesítette ki társadalomtudományi könyvtárrá a szürke hivatali gyűjteménynek szánt intézményt.

Ebben a cikkében különös részletességgel foglalkozott még egy gondolattal, amelyet egyelőre nem tett magáévá a város vezetősége, azzal, hogy a fővárosi könyvtárnak nemcsak a „tágabb olvasóközönség”, hanem a főváros lakossága legszélesebb rétegei, elsősorban a munkásság olvasóigényeit is ki kellene elégítenie. Tulajdonképpen nem is szakkönyvtárt, hanem a művelődést szolgáló „népkönyvtárak” hálózatát kellene létrehoznia.

Idézett írása nagyobbik felének éppen ez a mondanivalója. Amit a tanácshoz írott hivatalos beadványok sorában csak mellesleg említhetett, azt az első nyomtatott kiadvány vezércikkében bővebben fejtette ki. Ezúttal is utalt arra, hogy a Magyarországnál fejlettebb nyugati államok városai, elsősorban az angol és amerikai városok már régen felismerték kötelességüket. Nyugaton a közművelődési könyvtárak sűrű hálózatot építettek már ki. Belátták, hogy a régi könyvtárak nem képesek ellátni a kultúrára szomjas tömegeket. A régi könyvtárak „gazdag emberek kedvteléséire, vagy „egyes tudósok” irodalmi igényeinek szolgálatára jöttek létre, ezért már anyaguk sem alkalmas arra,hogy „az olvasók sorába lépett új elemeket” kielégítsék. Kik ezek az új elemek? Szabó Ervin így válaszolt:

„Olvasni akarnak olyanok, aki azelőtt nem-igen zavarták a könyvtárak csöndjét: az ipari munkás, aki gazdasági és politikai érvényesüléséért folytatott harcának gerjesztő elemeit és értelmi igazolását keresi a technika és a természettudomány, de főként a társadalomtudomány és a szociálpolitika új eredményeiben. Derűsebb s mindenesetre egészségesebb környezetbe menekül az a munkásnő, ki nyomorult, szűk, zsúfolt, kopár lakását munka után néhány órára a népkönyvtárak és népolvasótermek szépirodalmi olvasmánnyal dúsan felszerelt helyiségeivel cseréli fel.”2

Mellettük a kispolgárság, a számban megnövekedett értelmiség is az új olvasók sorába lépett. Ezek a szükségletek teremtették meg „azt az eredményeiben is csodálatos mozgalmat”, amely a legjobban látja el a fejlett országokban a városi lakosságot szellemi táplálékkal.

1 A Fővárosi Könyvtár Értesítője 1907. 2. old.

2 Uo. 1. old.

52