Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Másfél évtizedes hanyatlás (1930-1944)
diplomás ember családostól fényesen meg tud élni. Minthogy Méltóságodnak itt egy konkrét eset van birtokában, ismerve igazságos érzését, remélem, hogy tanácsomat megfogadja és fentnevezett Tóth Viktóriát elmozdítja és egy arra érdemes fiatal családos diplomás egyént nevez ki”.1 Az 1930-as években kialakult helyzetet jellemzi, hogy olyan szerény pozícióért is, mint a népszállói házikönyvtár gondozása, késhegyig menő harcot kellett folytatni. Hasonló tartalmú iratcsomók még tömegesen találhatók a Fővárosi Levéltárnak a IX. (szociális) ügyosztály 1920-as és 1930-as aktáit tartalmazó részében. A szanálás idején rettegett hírnévre szert tevő Papanek Ernő számszéki igazgató, 1934-ben a fővárosi könyvtárt vette szemügyre. Liber Endre alpolgármesternek Papanek jelentéséhez fűzött 5 oldalas reflexiójából következtethetünk arra, hogy miféle javaslatokat tett a számszéki igazgató. Nemcsak azt kifogásolta, hogy a központ személyzete a csekély olvasóforgalomhoz képest túlméretezett, hanem általában is sokallotta a könyvtár személyzeti létszámát. Liber Endre a könyvtárvezetőség felfogását is tolmácsolta, amikor megjegyezte: „Nem oszthatjuk azt a kívánságot sem, hogy «a könyvtár létszáma a lehetőségig apasztassék»”.2 A létszámapasztás tehát a könyvtárt is fenyegette, de a jelek szerint az alpolgármesteri vétó megakadályozta a terv kivitelét. Érdemes azonban kiemelni, hogy a nőalkalmazottak létszámát illetően a könyvtár- és a városvezetőség egyformán azon az állásponton volt: a nők helyébe fokozotasan férfiakat kell állítani. Ezt a szemléletet tükrözi, ahogyan Liber Endre alpolgármester Papanek vonatkozó indítványát idézte és kommentálta 1935. március 20-i reflexiójában: „mindenesetre megfontolandónak tartjuk a számszék azon megjegyzését, hogy «a nőalkalmazottak egy jelentős része tevékenyebb és munkabíróbb főtisztviselőkkel váltassék fel»”.3 A nők visszaszorítását célzó politika elsősorban a munkanélküliséggel függött össze, de aligha vitatható, hogy e szemléletben a fasiszta ideológia térhódításának is része volt. 1936-ban az Egyetemet és Főiskolát végzett Magyar Nők Egyesülete néhány nő alkalmaztatását kérte a könyvtárigazgatóságtól, amelyre így válaszolt Enyvvári: „Meg kell állapítanom, hogy a Fővárosi Könyvtárban a női munkaerők igen egészségtelen arányban vannak képviselve. Legelső követelmény a jövőben a férfiak arányának növelése”.4 1940. november 29-én pedig az igazgató a könyvtár egyik női dolgozójának elhelyezését és helyébe egy férfi dolgozó odarendelését javasolva így kommentálta a polgármesterhez címzett előterjesztését: „A Fővárosi Könyvtár munkaszervezésének (szolgálati beosztásának) egyik hibája, — mint erre már a múltban is alkalmam volt rámutatni, hogy aránytalanul nagy számú női munkaerőit a személyzet kis létszáma miatt nem tudja gazdaságosan... foglalkoztatni. Ilyen körülmények között fontos feladatul tekintem a női munkaerők fokozatos elvonását azokról a helyekről, amelyek a munka eredményessége érdekében férfi munkaerőt kívánnak”.5 Amíg a dologi kiadások, a könyvbeszerzési keret és általában a költségvetés tekintetében a könyvtár számára az 1936-os év a mélypontot jelezte, a személyzet tekintetében volt egy viszonylag kedvező mozzanat, mert ekkor, több mint másfél évtizede tartó cseppfolyós állapot után, végre megtörtént a státuszrendezés. Az 1936-os státuszrendezés tartalmában semmivel sem volt előnyösebb, mint az a tervezet, amelyet a konjunktúra idején, 1926—1927-ben elfogadhatatlannak minősített a könyvtár vezetősége. A már 120—130 végleges és ideiglenes alkalmazottal működő intézmény személyzeti létszámát összesen 90 főben rögzítették, egy-két vezető beosztású tisztviselőtől eltekintve az átlagos fizetések és a besorolások kedvezőtlenebbek voltak, mint más könyvtáraknál és a főváros más intézményeinél,6 de a könyvtár igazgatósága ezúttal nem tiltakozott, bár a későbbiekben ismét felújította a harcot: az 1939—1944-es évekből ismét egész sor akta, tervezet, javaslat maradt fenn az irattárban, valamennyi az 1936-os státusz megváltoztatását, a sérelmek orvoslását sürgette. 1 Fővárosi Levéltár IX. 991/934. 2 Irattár. Személyzeti. Általános. 1930—1935. 3 Uo. 4 Irattár. Levelezés. 1936. 5 Irattár. Személyzeti. 1940. november. 6 A Fővárosi Könyvtár Évkönyve 1936. 9. old. 284
