Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Másfél évtizedes hanyatlás (1930-1944)
Blaskó Mária tizeneggyel, Herczeg Ferenc tizenkettővel, Lőrinczy György kilenccel, Rákosi Viktor tizenhéttel, Tábori Piroska tizenhéttel, Tutsek Anna tizenhattal szerepelt. Az ismeretterjesztő irodalom címszó alatt teljes létszámban ott találjuk a „hazafias és valláserkölcsös” szerzők neveit, Schneider Árpád „Önműködő kézifegyverek” című munkájából, akárcsak Julier Ferenc Magyar hadvezérek című könyvéből, Gabányi János, Gracza György, Takáts Sándor könyveiből, cserkészkiadványok tucatjaiból tanulhatott „hazafiságot”, „hősiességet” a tapasztalatlan gyermek, aki kizárólag Bangha Béla, Prohászka Ottokár, Tóth Tihamér írásain nevelődhetett, persze a fennsőbbséget vakon tisztelő erkölcsös emberré. „Hazafias nevelés... ezt ők úgy értelmezik: militarista nevelés. Mindenütt ezt domborítják ki, ezzel szaturálják az iskolai ifjúságot. Meddig fog még ez tartani ?” — kérdezte az egyik kortárs a Nyugat című folyóiratban közölt „Népkönyvtárak” című cikkében.1 1937-ben a 14. számú (belvárosi) ifjúsági könyvtár vezetője, Kari (Keszthelyi) Erzsébet „Budapest székesfőváros gyermekkönyvtárai” címen már nyíltan hangoztatta, hogy „Mielőtt a könyvek forgalomba kerülnek, gondos cenzúrázásnak vetik alá őket.”2 A fenti közlések alapján nem kétséges, hogy az igaz hazafiaságra nevelő történelmi munkák, akárcsak az időtálló széppróza és költészet termésének java kihullott a horthysta könyvtárvezetőség által készített rostán. ÖNCÉLÚ KÖNYVTÁRPOLITIKA A fővárosi könyvtár 1930—1944 közötti fejlődését nézve több olyan megnyilvánulással találkozunk, amelyek szerint az önmagának, önmagáért élő intézménnyé kezdett válni. Ezt a személyi és dologi kiadások aránya is jelezte. Általában egészségesnek mondható egy könyvtár háztartása, ha a személyi és dologi kiadások megközelítően egyenlő arányban oszlanak meg a dotáción belül. Ha megbillen az egyensúly, ez valami baj jele. A személyzeti költségek hányada túl alacsony, ha kicsi a létszám, vagy rosszul fizetik az alkalmazottakat. Ha a személyzeti költségek aránytalanul nagyok, ez rendszerint annak a jele, hogy alig, vagy egyáltalában nem fejlesztik a könyvtárat. A fent jellemzett összefüggések törvényszerűségét igazolja a könyvtár Horthy-korszak alatti életének az a rövid időszaka, amelyben volt anyagi fejlődés. A néhány esztendős konjunktúra közepén, 1927—1928- ban például (a Wenckheim palota nagyösszegű tételeit figyelmen kívül hagyva) hozzávetőlegesen 4:6, 4,5:5,5 a viszonya a személyi és dologi kiadásoknak az utóbbiak javára. Egészségesnek ez sem volt mondható, mert a könyvtár ugyan anyagilag fejlődött, de az alkalmazottakat nagyon rosszul fizették, azonban az 1929-es világválság kirobbanásáig volt még remény és lehetőség, hogy a fizetéseket is korrigálják. Gyökeresen más kép tárul elénk az 1930-as évek elejétől a háború végéig. Ennek szemléltetésére sorakoztassuk egymás mellé az alábbi tételeket: Ezer koronában, illetve ezer pengőben Év 1914 1916 1927 1928 1931 1932 1934 1936 1938 1940 1942 Személyi 110 127 297 357 425 410 383 389 436 469 593 Dologi 186 181 373 424 395 303 256 241 273 307 365 1931-ben a korábbi 40—50%-ról 51%-ra növekedett a személyi kiadások hányada, ekkor gyorsult meg a könyvtár egészének 1930-ban kezdődött leromlása. 1932-ben már 57% jutott a zárszámadásban a személyzetre és csak 43% dologi kiadásokra, ami példátlan volt a könyvtár addigi történetében. Közismert tény, hogy 1931—1932-ben a beruházások szinte teljes leállításán kívül nagy fizetési redukciókat is foganatosítottak a fővárosnál (a Budapest székesfőváros zárszámadása 1932 c. kötetben összesen 15%-os fizetéscsökkenést jelzett), tehát egyáltalában nem azt jelentette a személyi kiadások hányadának ugrása a régi 40—50%-ról 57%-ra, mintha a könyvtár anyagi fejlesztésének rovására a fizetéseket felemelték volna. Valójában a fizetések és a dologi kiadások párhuzamosan csökkentek, a dologiak azonban nagyobb mértékben. A következő években már a 60%-ot is elérték, sőt egyes esetekben (1936, 1938, 1941 és 1942) meghaladták a személyi kiadások. Ezzel kapcsolatban két mozzanatot kell kiemelnünk : az egyik, hogy míg az első világháború alatt csökkent a személyzeti kiadások aránya, a második világháború alatt a legmagasabb 1 Nagypál István [Schöpflin Gyula] : Népkönyvtárak: = Nyugat 1933. 2. köt. 479. old. 2 Budapesti Polgári Iskola. 1937/38. 190—-201. old. 280 A SZEMÉLYI ÉS DOLOGI KIADÁSOK MEGOSZLÁSA
