Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Másfél évtizedes hanyatlás (1930-1944)
Két további bizalmas levélből derül ki, hogy nem a főügyészség kérte a könyveket és nem szórakoztató olvasmányokként jutottak azok a hatóságokhoz. Egy 1930. február 4-i levélben ugyanis Baróthy főügyész arról értesítette a könyvtárigazgatót: tekintve, hogy a vizsgálóbíró elrendelte a Kémery Sándor — könyv elkobzását, felszólítja a könyvtárat, hogy a nála levő példányt azonnal küldje be az ügyészségre. A bürokrácia útvesztői közt történt szokásos félreértésről volt szó, ezért replikázott önérzetesen Enyvvári könyvtárigazgató a főügyészséghez intézett 1930. február 10-i levélében a következő sorokkal: „Kémery Sándor könyvére s az abban foglalt nemzetgyalázásra én hívtam fel a rendőrség útján a kir. ügyészség figyelmét. Bizonyságkép a könyvtár tulajdonát képező példányt eljuttattam az ügyészségre. Nyilván e példány alapján rendelte el a vizsgálóbíró a könyv lefoglalását”.1 A könyvtárvezető tehát önkéntes szolgálatokat tett a politikai rendőrségnek, nem kétséges, hogy Illés Béla említett könyvét is a fenti megfontolásokból küldte a rendőrségre, illetve az ügyészségre. Egy 1936. március 9-én kelt ugyancsak bizalmas levél, amelyben Enyvvári Hetényi Imre főkapitányhoz, a horthysta politikai rendőrség országos vezetőjéhez fordult, igazolja, hogy az előbbiekben nem elszigetelt esetekről volt szó. Ime a levél: „Igen tisztelt Méltóságos Uram! Hivatkozva telefonbeszélgetésünkre, van szerencsém ide mellékelve megküldeni a moszkvai Sarló és Kalapács nekünk megküldött legújabb számát. Méltóságod szíves további intézkedését várva maradtam [stb.].”2 A fasizmus előretörése idején keletkezett légkört érzékelteti, hogy egy tudományos könyvtár igazgatója azonnal telefon, majd toll után nyúlt, egyenesen a politikai rendőrség országos vezetőjéhez fordult, tőle a nyomozást illető további intézkedést kért, mert (valószínűleg ismeretlen helyről) a kommunista folyóirat egy számát küldték meg a könyvtárnak. Önkéntes eljárásról volt szó, mert semmiféle olyan utasításnak nem találjuk nyomát, amelynek értelmében kötelességszerűen kellett jelentenie, ha baloldali kiadvány jutott kezébe. A korábbinál leplezetlenebből mutatkoztak meg a fasiszta könyvtárpolitikai törekvések a fiókhálózat irányításában. A hálózat állománygyarapításánál érvényesített szempontokat világítja meg Enyvvári Jenő könyvtárigazgató 1931. december 9-i levele Pintér Jenő tankerületi főigazgatóhoz, az ismert horthysta irodalomtörténészhez, aki december 5-én írt levelében élesen kritizálta, hogy az 1930-as Évkönyv szerzeményezési jegyzéke szerint a fővárosi könyvtár túlnyomórészt külföldi (német, francia, angol, olasz stb.) anyagot vásárol, ahelyett, hogy a válságba került magyar könyvkiadást, a magyat írókat segítené. Enyvvári válaszában rámutatott arra, hogy a kritika félreértésből eredt: az Évkönyv csak a központ gyarapodási jegyzékét adja, a hálózaté viszont már nem fér bele, pedig éppen a hálózat számára vesznek csaknem kizárólag és nagy példányszámban magyar műveket : „Példákkal is bátor vagyok ezt illusztrálni — hangoztatta — Herczeg Ferenc legutóbbi regényéből és a régiekből 75—90 példányunk van, Kuncz Aladár Fekete kolostorából 52, Gulácsy Irén új regényéből 45 példányunk van”. A könyvtárigazgató válasza azt is feltárta, hogy a hazai magyar irodalom vásárlásánál is titkos politikai szelekciót érvényesítettek : „Annak idején elődömmel, néhai Kremmer Dezsővel közösen tervezett munkátok kapcsán Ti — , Te, Méltóságos Uram, és Kremmer Dezső —, fektettétek le azokat az alapelveket, amelyek szerint a magyar irodalmat két egymástól élesen elhatárolható kategóriára lehetne osztani. Az efemer értékű könnyebb szépirodalomra és a sajátos magyar szellemet lehelő, a nemzeti géniusz szempontjából egyedül számbavehető irodalomra. És ilyen értelemben nincsen magyar könyv, amelyet a fővárosi könyvtár hatalmas példányszámban ne szerezne meg”.3 A Pintér — Kremmer-féle irodalmi feltérképezés eredeti dokumentuma nem került eddig elő, de a reá való hivatkozásból nyilvánvaló, hogy egy 1926-ig elkészült (Kremmer halála előtti) megállapodásról volt szó és hogy lényegében politikai szempontból kategorizálták az új irodalmat, mert nacionalista nézőpontot fejezett ki a „sajátos magyar szellem”-re való utalás. Számos egyéb forrás igazolja, hogy a könyvtár vezetői a horthysta hatóságok által kiadásra engedélyezett könyvtermésnél még egy politikai cenzúrát alkalmaztak. Egy 1936-os hivatalos levélben Enyvvári igazgató Jávor László újságíró hírlapi támadására reflektált. Jávor a Nagyvilág című lap 1936. március 1-i számában kifogásolta, hogy a fővárosi könyvtárban József 1 Uo. * Uo. 3 Irattár. Levelezés. 1930—1933. 277
