Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)
politikus szakok (nyelvészet, természettudomány, technika, orvostudomány stb.) már lényegesen kevesebb nyilvánvaló elfogultságot jelző, vagy egészen tudománytalan címet tartalmaztak, sőt közöttük a burzsoá tudományosság szempontjából értékes művek is akadtak. A „konszolidáció” periódusában (amikor a polgári demokrácia bizonyos külsőségeit igyekezett megteremteni a rendszer), amint említettük, a központi gyűjtemény a társadalomtudományi szerzeményei között is fellelhetjük néhány tucat — mérsékelten ellenzéki — szociáldemokrata-szakszervezeti vagy a radikális polgárság irányzatát képviselő könyv címét. Olyan haladó újságíró könyve, azonban mint amilyen Egon Erwin Kisch-é, vagy a kommunista Varga Jenő által szerkesztett hamburgi kiadású cikkgyűjtemény (az 1924—1929-es jegyzékekben több hasonló művet nem találunk), valószínűleg a könyvtárvezetőség tájékozatlansága miatt — kerülhetett az újonnan beszerzett könyvek közé, hiszen a „destruktív” irodalmat céltudatosan kizárták a beszerzésből, amint ezt Kremmer Dezső 1921-ben Wolff Károly idézett felszólalására reflektálva nyíltan hangoztatta. A központ állománygyarapításának egyetlen területén, nevezetesen a Budapesti Gyűjtemény gaz( dagításában a könyvtár vezetői mégis némely vonatkozásban a Szabó Ervin-i nyomokon haladtak. Az „Értesítő”-k gyarapodási kimutatásaiban, mint régen, a Szabó Ervin által szerkesztett „Értesítő”-kben ekkor is külön fejezetet biztosítottak „A Budapesti Gyűjtemény válogatott szerzeményei” listájának, és ez utóbbiakból látjuk, hogy a könyvtárnak e részlegét sok régi, XV—XVIII. századi ritkasággal gazdagították. A Budapesti Gyűjtemény a könyvbeszerzési kereten belül önálló és igen tekintélyes tétellel, 1925-ben 8000 pengős, attól kezdve 12 000 pengős vásárlási kerettel szerepelt. Históriailag hasznos munkát végeztek, amikor a Budapesti Gyűjtemény régi anyagát oly intenzitással és energiával fejlesztették. Ami az egykori budapesti kiadványolat illeti, itt másként állt a helyzet: a fasiszta és klerikális nyomdatermékeknél az aprónyomtatányok beszerzésére is ügyeltek, a szociáldemokrata párt helyi (budapesti) kiadványainak nagy részét viszont egyáltalában nem tartották beszerzésre érdemesnek, nem is szólva az élénk publikációs tevékenységet kifejtő, részben kommunista befolyás alatt működő munkáskultúregyesületek (munkástestedző egyesület, eszperantisták, antialkoholisták, színjátszók stb.) és a budapesti községi választásokon induló féllegális Magyar Szocialista Munkás Párt sajtójának, plakátjainak, röpiratainak, röplapjainak beszerzéséről. Nem szorul bizonyításra, hogy jóvátehetetlen mulasztást követtek el, amikor a ma már nagyrészt pótolhatatlan budapesti vonatkozású és kiadású baloldali és forradalmi nyomtatványok gyűjtését teljesen elhanyagolták. Az 1924—1929-es nyomtatott évi jelentésekben egyébként híre-hamva sincs az évi gyarapodás és a könyvtár ennek nyomán változó arculata vizsgálatának, egyedül a Budapesti Gyűjtemény gazdagodá- dásával foglalkoztak részletesebben, felsorolva, hogy hány XV—XVI. stb. századi „röpülő lapot”, misés könyvet vagy egyebet szereztek be. Néhány sor kijutott még évenként más különgyűjteményeknek is. A magyar szépirodalmi művek első kiadásait tartalmazó Szüry-gyűjtemény kiegészítéséről, a Keleti-gyűjtemény számára vásárolt egyiptomi és egyéb vonatkozású ritkaságokról, a Budapesti Gyűjtemény részlegeit képező újságszelvény és kisnyomtatvány anyag lassú gyarapításáról is említést tettek, más raktári részlegről úgyszólván semmi mondanivalójuk nem volt. Egyetlen nevezetesebb magángyűjtemény vételéről olvashatunk az 1914—1929 közti időszakban: 1924-ben vették meg a könyvtári bizottság nem sokkal előbb elhúnyt tagja, Jeszenszky István közjegyző gyűjteményét, mely „körülbelül 359 kötet”-ből állott. Az özvegytől 42 000 000 koronáért vásárolt anyag XVI—XIX. század közt megjelent, de „főként XVII. századi budapesti vonatkozású nyomtatványai által” vált értékessé a Budapesti Gyűjtemény kiegészítése szempontjából. Hivatalosan akkor „ajándékozta” Czibor Gyula városi főjegyző a könyvtárnak 1914—1924 köztt gyűjtött politikai plakát, röplap és röpiratanyaga egyik sorozatát. Az első világháború, a forradalmak és ellenforradalom alatti kiadványokhoz hivatali tevékenysége során jutott. Az „ajándék” ára volt, hogy Czibornak kiemelt nyugdíjat szavazott meg a főváros még 1924-ben, de 1932 februárjáig mindössze 932 kiadványt (köztük a Vörös Újság egy sorozatát) szállított a volt főjegyző: a további tízezernyi darab rendezéséért 8000 pengőt kért tiszteletdíjként. Nem tudni, valaha is leszállította az egész ígért anyagot.1 A csere és ajándékképp érkezett művek száma elhanyagolható tényező lett a könyvtár gyarapításában. Alig akadt olyan személy, aki 10 kötetnél nagyobb ajándékkal járult volna hozzá a gyarapításhoz. 1924-től 1929-ig az intézményektől érkezett küldeményeket is beleértve összesen 6747 kötetet mutattak ki az ajándékozók rovataiban. Ezzel szemben az intézmény lépett elő „nagylelkű” mecénásnak: előbb többszáz, majd több ezer kötetnyi ajándékokat juttattak a könyvtár „selejt”-jéből különböző fasiszta és klerikális szervezeteknek, 1 Irattár. Magángyűjtemények Czibor gyűjtemény. 248
