Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)
„Az óbudai fiókkönyvtár könyvjegyzéke” az ismeretterjesztő műveket is felsorolta tizedes szakrendi csoportosításban. Előkelő helyet foglalt el benne az 1-es jelzésű filozófiai szak-, ez természetesen csakis idealista, illetve klerikális szerzők, gondolkodók műveit tartalmazta. A 13-assal jelzett „Okkult tudományok” alosztály ilyen „tudományos” műveket ajánlott: „Schrenck—Notzing: Titokzatos erők”, „Tóth Béla: A spiritizmus”, „Wolkenberg Alajos: Az okkultizmus és spiritizmus” stb. Az egyházi szak alatt 53 címet találunk. A társadalomtudományt kizárólag antimarxista szerzők képviselték (Palágyi Menyhért, pater Bangha Béla) stb. A „Társadalmi leírás” rovatot jellemzi Popper József „A mai Szovjet- oroszország” című szovjetellenes könyve, „A szocializmus elméleté”-t Huszár Károlytól, az egyik ellen- forradalmi miniszterelnöktől, mellette a Gratz Gusztáv által szerkesztett és a Tanácsköztársaságot gya- lázó cikkek gyűjteményét tartalmazó „A bolsevizmus Magyarországon” című vaskos kötetből, és még egy sor hasonló tendeciájú munkából tanulhatta meg a könyvtár használója. A könyvtár irattárában nagyszámú polgármesteri végzés maradt fenn, amely egy-egy újonnan megjelent könyvnek a fővárosi könyvtár és a hivatalok, egyes esetben még az iskolák számára való beszerzéséről is intézkedett.1 íme néhány cím: Móricz Pál: Vass József nagyprépost miniszter élete és munkája, — a rendelkezés szerint az utóbb panamistaként lelepleződött miniszter és pap életrajzát 15 példányban 432 pengőért vásárolták meg, 15 példányban 896 pengőért szerezték be a „Rákosi Jenő élete és művei” című díszkiadású könyvet, „vitéz” Garamszeghy Géczy Sándor „Vörös bilincs” című könyvét 12 példányban, egy Gelsei Bíró Zoltánét 200 példányban, szigethi Bartos Andor volt helyettes államtitkár, a húszas években Bethlen párti képviselő és műkedvelő író, „A törtető” című könyvét 20 példányban stb. Magától értetődő, hogy a tömeges könyvvásárlásoknál a szerzőknek a városhoz fűződő személyes kapcsolatai és egyéb magánérdekek is szerepet játszottak. Persze a fiókkönyvtárakat nem lehetett volna az imént jellemzett munkákkal feltölteni. Ha csak ezekből tevődtek volna össze a gyűjtemények, úgy alig akadt volna olvasójuk. Az ismeretterjesztő irodalom kevésbé kényes szakcsoportjaiban, a nyelvészet, a természettudományok, orvostudomány, művészet stb. címszavak alatt színvonalasabb művek is találhatók. A szépirodalmi anyagból Gárdonyi Gézát, Jókait, Mikszáthot, a külföldi klasszikusok közül is jónéhányat meghagytak. A modernek elől sem zárkóztak el egészen: a már halott Ady Endrét ez idő tájt próbálta kisajátítani magának az ellenforradalom, néhány verseskötete szerepelt a katalógusban, sőt egy-két munkájukkal Móricz Zsigmond, Karinthy, Babits, Kosztolányi is helyt kaptak a raktári polcokon, de Dräsche Lázár Alfréd, Altay Margit, Kosáryné Réz Ilona, Harsányi Zsolt, Herczeg Ferenc, Komáromi János, Tormay Cecil és hasonlók műveitől roskadoztak a fiókkönyvtárak polcai. Dobosi Pécsi Mária „Magyarok szinfóniája” című könyve egyetlen fiókkönyvtárból sem hiányzott, akárcsak Bodor Aladár, Strém Lajos, Lampérth Géza, Böngérfi János és hasonlók írásai. E helyen kell szólnunk arról, hogy a fővárosi könyvtár vezetősége, amely 1919 őszén elsőként állította össze a selejtezésre szánt baloldali művek listáját, a bethleni konszolidáció idején is vállalt hasonló feladatot, amint ezt az Az Űjság és más napilapok 1924. július 22-i számai hírül adták. Az Újság említett számában olvashatjuk, hogy a könyvtár igazgatósága egy előterjesztést nyújtott be a főváros vezetőségéhez, mely szerint „a főváros területén több mint száz kölcsönkönytár működik, melyek minden ellenőrzés nélkül adják kölcsön a közönségnek azokat a hazafiatlan és szeméremsértő könyveket, amelyeket a ügyészség elkoboztatott,” — és ezért a magánkölcsönkönyvtárak ellenőrzését indítványozta. A feladatot reá is ruházták. A Népszava ugyanazon a napon (1924. júli. 22.) „A könyvek ellen” címen közölte és kommentálta a hírt. A szociáldemokraták lapja teljes joggal emelte ki, hogy nem a „szeméremsértő” ponyvairodalom miatt indítottak akciót a magánkölcsönkönyvtárak ellen, hanem a „destruktív”-nak nevezett baloldali irodalom ellen. A könyvtár 1919 augusztusától betöltött szerepének ismeretében nem is lehet semmi kétségünk aziránt, hogy a magánkölcsönkönyvtárak felülvizsgálatára kapott megbízásnál a politikai meggondolásokon volt a hangsúly. A Népszava leleplező cikkére Kremmer Dezső könyvtárigazgató levélben válaszolt. íme egy részlet a levélből, amely a lap 1924. július 31-i számában jelent meg. „A könyvtár, mint tudományos intézet, a napi politikától teljesen mentesen, legjobb tudása szerint végzi feladatát”. Nyilvánvaló, hogy ennek ellenkezője volt igaz. 1 Irattár. Könyvbeszerzés. Egyes művek beszerzése. 1927—1931. 246
