Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)
1925 (Kremmer): [az intézmény] „a központi könyvtárban minden főtudománynak alapvető munkáit felölelő tudományos gyűjteményt tart fenn, különös figyelemmel a városigazgatás irodalmára. A szellemi tudományok és a természettudományok főágaiból gyűjti ezek fejlődése szempontjából fontos munkákat, az alkalmazott tudományok köréből pedig (orvostudomány, technika, tehnológia stb.) csak a legfontosabb alapvető munkákat. A központi könyvtár ezeken kívül különös gonddal különgyűj- teményben gyűjti össze a székesfőváros múltjával és jelenével foglalkozó irodalmat. (Budapesti Gyűjtemény). Az ismeretterjesztő és szépirodalmi műveket fiókkönyvtárak és kölcsönzőállomások útján terjeszti. Itt különös gonddal figyel arra, hogy az olvasóközönséget hazafias és nemzeti szellemű olvasmánnyal lássa el. Az első szembeötlő, bárcsak formális, stiláris különbség: a Szabó Ervin idején készített szöveg lakonikusan tömör, az 1925-ben jóváhagyott viszont bőbeszédű. Mintegy zárójelben utalunk itt arra, hogy még az ellenforradalmi városháza bürokratikus stílushoz edzett hivatalnokai is fennakadtak a „gyökeresen átdolgozott” szabályzat stiláris fogyatékosságain, erre mutat, hogy Kremmer Dezső imént idézett (1924. január 19-i) kommentárában sértődötten jegyezte meg: „A legutóbbi szabályzattervezetet avval az utasítással kaptam vissza, hogy annak magyaros szövegezést adjak,” majd azt hangoztatta, hogy a könyvtárban egyetemet végzett íróemberek dolgoznak, akiket a szabályzat szövegezésekor, amely „nagyobb kifogás alá nem eshetik”, nem hagyta cserben képességük. Friss szemmel vizsgálva az új szabályzat szövegét, nem is stílusa ellen emelünk elsősorban kifogást, hanem főként amiatt, mert az új szabályzat most már véglegesen (azaz a felszabadulásig terjedő további 20 évre) szentesítette a fővárosi könyvtár ellenforradalmi eltorzítását. Benne kapott hivatalos érvényű megfogalmazást, hogy a tudományos gyűjteményt többé nem szociológiai irányban fejlesztik. Az 1917-es szövegben szereplő jog- és állami tudományok, valamint történelmi tudományok ugyanis, mint láttuk, lényegében szociológiát jelentettek és csak e kifejezéstől idegenkedő hatóságok miatt írta körül Szabó Ervin a fenti módon a fogalmat. Az új szervezeti szabályzat szerint tehát a fővárosi könyvtár központja a politikailag „veszélytelennek tartott városigazgatási és várostörténeti jelleg megőrzése mellett lényegében gyakorlatilag megvalósíthatatlan feladatkört kapott: „minden fő tudomány” alapvető munkáinak gyűjtését ruházták rá —, azaz egy ködös elképzelésű „általános tudományos könyvtár” szerepét kellett volna betölteni. Ezzel csak növelték a szakkönyvtárakban szegény, de hasonló profilú nagy gyűjteményekkel (Akadémiai, Egyetemi Könyvtár) már rendelkező magyar főváros tudományos könyvtári viszonyainak anarchiáját. Ugyanilyen csapást jelentett, hogy az új szervezeti szabályzat a tömegkönyvtárak tekintetében visszakanyarodott a hivatalos konzervatív könyvtárpolitikában a század elején ugyan még hangoztatott, de a tízes években legalább formálisan már ott is megtagadott elvhez, mely szerint a szélesebb olvasóközönséget tendenciózus irodalommal, „hazafias és nemzeti szellemű olvasmánnyal” kell „nevelni”. A „hazafias és nemzeti” jelzők mint tudjuk, ekkor a klerikális, irredenta, antibolsevista és rokonfogalmak fedőszavai voltak. ÚJ IGAZGATÓ Kremmer Dezső, a könyvtár első ellenforradalmi igazgatója, 1926 júniusában hosszabb betegség után elhunyt. Halála után az 1921-ben lefolyt személyi harcokhoz hasonló versengés indult meg a vezetésért. Nyomait a korabeli sajtó őrizte meg. „Harc a Fővárosi Könyvtár igazgatásáért. Wildner Ödön volt tanácsnok lesz az igazgató” — olvashatjuk a Hétfői Napló 1926. június 28-i számában, amely elsőként közölte, hogy az esélyesek között szerepel Enyvvári Jenő aligazgató, továbbá az 1919 után politikai okokból eltávolított Madzsar József, akit 1926-ban a szociáldemokrata párt támogatott. Mellettük ismét az a Krisztics Sándor, aki az 1921-es igazgató-, majd az 1923-as aligazgató-választáskor már ott tülekedett, végül Móra Ferenc, a kiváló író, a Szegedi Somogyi Könyvtár igazgatója neve is szóba került az utódlásnál. A jobboldali sajtó nagy lármával fogadta a Madzsar Józseffel kapcsolatos kombinációt. Madzsart, aki a könyvtárt „a kommunista propaganda szolgálatába állító Szabó Ervin mellett... talán még fokozottabb energiával dolgozott Lenin és Bucharin eszméinek terjesztésével — semmiként sem 242
