Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)
engedik a főváros pártjai ily fontos pozíció elfoglalására” —, fenyegetődzött Bethlen István gróf miniszter- elnök lapja, a 8 Órai Újság 1926. július 9-i számában, sejtetve, hogy Enyvvári Jenő aligazgató az esélyes jelölt. A radikális polgári Magyar Hírlap az ügyben illetékes Liber Endre fővárosi tanácsnok nyilatkozatát közölte ugyanazon a napon, hogy ezzel „megnyugtassa” a közvéleményt, ugyanis Liber szerint a könyvtárigazgató kiválasztása „minden politikai és egyéb szempont figyelembevétele nélkül történik”, csakis a szakképzettség számít. A klerikális Űj Nemzedék, a „nemzetgyalázó” Madzsaron kívül további politikailag „veszedelmes” elemek aspirációira célozgatott — a nevek megjelölése nélkül. A Magyar Hírlap néhány nappal utóbb a Balatonbogláron üdülő Móra Ferencet szólaltatta meg a személyével kapcsolatos kombinációról. Érdemes néhány sort idézni Mórának a lap 1926. július 13-i számában megjelent leveléből: „Szeretnék cserélni annak a fantáziájával, aki a pályázói szándékot rám költötte... hogy kerülne Saul a próféták közé és mit csinálnék én falusi kutya létemre a nagy városban, ahol még szekér sincsen, amelynek alájahúzódhatnék. Okos ember való oda barátom és közelről kiderülne, hogy én nem vagyok az. Ennyi magamhoz való eszem mégis csak van.” A könyvtári „próféta” azonban még hónapokig váratott magára. Előbb a főváros vezetőinek újraválasztására került sor. 1926 október elején ismét Sipőcz Jenőt választják polgármesterré, majd az alpolgármesterek is a kurzuspártból kerültek ki. Október 15-én figyelmeztette az érdekelteket az Üj Nemzedék, hogy a harc ezzel még nem ért véget: „Két döntő győzelem után hátra van még egy csata” — a közüzemek és a fővárosi könyvtár vezetőinek kijelölése: „A polgármester és az alpolgármesterek személyének fontosságával vetekszik a fontossága annak a kérdésnek, hogy... milyen szellem fog kisugározni a fővárosi könyvtárból..., a végső történelmi célokban egységes keresztény magyarságnak döntő ütközetek napján meg kell egymást találniok...” 1927 januárjában az addigi aligazgatót, Enyvvári Jenőt választották meg igazgatónak. Kinevezése semmi említést érdemlő változást nem idézett elő az intézmény életében, hiszen ő volt a Kremmer igazgatása idején folytatott könyvtárpolitikának egyik kidolgozója és végrehajtója. Az Enyvvári kinevezésével megüresedett aligazgatói posztra Dávid Antalt, az 1919-es Tanácsköztársaság alatt felvett, de „politikai érdemei” miatt továbbra is megtartott addigi főkönyvtárost állították. A kurzuspolitika szempontjából feltétlenül megbízható kezekben voltak a többi fontosabb könyvtári pozíciók, amelyeket az 1919-es „tisztogatás”-ban ugyancsak elsőrangúan fontos szerepet betöltött Drescher (Szentkuty) Pál, Vavrinecz (Vágfalvi) Dezső és a klerikális körök bizalmát kiérdemlő Kelényi Béla (akit 1922-ben alkalmaztak a könyvtárban) tartottak a kezükben. A KÖLTSÉGVETÉSI KERET NÖVEKEDÉSE Nem különleges jelenség, hogy a kapitalista világban mutatkozó fellendülésnek és újabb válságnak hű tükrét a gazdasági élettől oly távolálló kis intézmény évi jelentéseiben is megtalálhatjuk, amilyen a fővárosi könyvtár volt. Az 1924-es év a stabilizáció kezdetét jelzi, és ennek megfelelően Kremmer Dezső könyvtárigazgató az alábbi sorokkal vezette be 1924-ről szóló nyomtatott jelentését: „A világégés óta az első év telt el könyvtárunk életében oly módon, hogy az a szinte állandóan szorongó érzés, amely a gazdasági viszonyok pangása miatt a könyvtár egész személyzetét hatalmában tartotta, valamennyire megenyhült és megpillanthattuk a továbbfejlődés útját”1 Az 1925-ös évet „fordulópont”-ként jelölte meg az arról szóló könyvtári jelentés, megállapítva, hogy a felemelt költségvetés „lehetővé tette... a gazdasági krízisek idején lassúbb üteművé lefokozott fejlődés meggyorsítását”. Az 1926-os jelentés bevezető sorai „a könyvtár nagy ívű, nyugodt fejlődésének képét” vetítették előre. „További nagyarányú fejlődésről” adott hírt a következő, az 1927-es évről szóló összefoglaló. 1928-ról 1929 őszén jelent meg az évi jelentés, amelyből a könyvtár vezetőségének határtalan önbizalma sugárzott: „A Fővárosi Nyilvános Könyvtár 1928. évi jelentésének kiadása ismét alkalmul szolgál, hogy már köztudomásúvá vált gyorsütemű fejlődésünk menetét adatokkal világítsam meg”.2 1 A Városi nyilvános könyvtár jelentése az 1924. évről 1. old. 2 A Városi Nyilvános Könyvtár jelentése az 1928. évről. 1. old. 16* 243
