Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
„A forradalom melegágya” (1916-1919)
POLITIKAI HAJSZA A fővárosi könyvtár és munkatársai látható békepropagandája általában nem lépte túl a legalitás kereteit, bár a figyelmesebb szemlélő előtt nem maradhatott rejtve, hogy az intézmény működésének iránya eltér a többi könyvtárétól, amennyiben itt aktívan és rendszeresen állást foglalnak a háború ellen. A világégés második szakaszában, 1916—1918 között azonban a tömegek hangulatával számoló kormányok, egyházfők, sőt stratégák mind gyakrabban hangoztatták, hogy ők is békét akarnak, a háború folytatásáért pedig természetesen nem ők, hanem az ellenség felelős. Ilyen feltételek közt kevésbé volt feltűnő a fővárosi könyvtár politikailag egyirányú működése, mégis éppen ezekben az években fordult feléje a figyelem: 1916-tól 1918-ig növekvő erejű és csaknem jóvátehetetlen károkat előidéző támadások érték Szabó Ervint, baloldali munkatársait és magát a könyvtárat. A hajsza elindítója egy Léczfalvi Sipos Kamilló nevű zughírlapíró volt, aki nem volt képes valamelyes társadalmi és „írói” elismerésre szert tenni és sértett hiúságának kielégítést keresve vetette magát többek között a fővárosi könyvtárra. Kőhalmi Béla 1916-ban igen élesen megbírálta Sipos egy bibliográfiai összeállítását és Kőhalmi szerint az ő kemény bírálata fordította a könyvtár ellen ezt a kétes alakot.1 Sipos akciósorozata azonban nemcsak Kőhalmi Béla, hanem az egész könyvtár és 1918-ig főként Szabó Ervin ellen irányult. 1916-ban még úgyszólván visszhangtalan maradt Sipos első támadása, amelyet néhány számot megért zuglapjában közölt „Anarkista könyvtárigazgató” cím alatt.2 Ez a cikk követelte Szabó Ervinnek mint veszedelmes forradalmár anarchistának azonnali elmozdítását. Ugyanabban a folyóiratban a könyvtár más munkatársai (Kőhalmi Béla, Madzsar József) ellen is durva kirohanások jelentek meg. Ezek az írások talán elképesztően primitív színvonaluk miatt nem érték el a kívánt hatást. Más lapok viszont leleplezték a támadó cikkek bornirtságát.3 Sokkal súlyosabb következményei lettek Sipos második akciójának, amelyet kereken másfél év múlva, 1918 szeptemberében indított el. Ennek nyomán a vezető konzervatív és klerikális lapok heteken át tartó kampányt folytattak a fővárosi könyvtár ellen, de védelmébe vette azt velük szemben a szociáldemokrata Népszava, a radikális polgári Világ és más ellenzéki orgánumok, ismert írók és publicisták. Ugyanakkor a hatóságok, a főváros, a rendőrség és az ügyészség is eljárást indított a könyvtár ellen. A dokumentumok egy része ma is megvan eredetiben, vagy másolatban a fővárosi könyvtár régi irattári darabjai között.4 „Államellenes propaganda miatt följelentették a Fővárosi Könyvtárt” címen a kormány félhivatalosa, a Budapesti Hírlap jelentette elsőként, hogy Sipos Kamilló az ügyészségnél vádat emelt a fővárosi könyvtár ellen, mert az „államellenes propagandát űz, antimilitarista iratokat gyűjt és terjeszt” és a forradalmi szindikalizmusnak az állam megsemmisítését propagáló kiadványait halmozta fel.5 A feljelentés külön kiemelte Szabó Ervin szerepét, aki állítólag „röpiratban hívta föl a munkásságot az állam törvényei iránt való engedetlenségre, a katonai szolgálat megtagadására, az állam erőszakos szétzúzására” és Braun Róbertét, aki „pánszláv irányú tevékenységet folytat”. A Budapesti Hírlap ugyan a bíróságnak engedte át a vádak alapos kivizsgálását, de sietve állást foglalt a könyvtár ellen általában, amely, úgymond, az „aktualitástól függetlenül már régen reformra szorul, mert eltért eredeti rendeltetésétől”. Ahelyett, hogy a „szépirodalomra vetne súlyt”, a társadalomtudományi könyveket gyűjtötte és terjesztette és „Bölsche-féle mezbe öltöztetett rosszhiszemű pornográfiát”; „Nem nevelte, hanem elrontotta a tömeget”. A könyvtár mellett foglalt állást a Népszava6 és az Üj Hírek című elterjedt újság is.7 A kormány lapja ezek ellenére „A radikális párt házi könyvtára” cím alatt újabb éles támadást indított. Korábbi vádjait azzal tetézte, hogy a fővárosi könyvtár egyoldalú pártpolitikát folytat: elsősorban a Jászi Oszkár vezette Országos Radikális Párt „házi tudósainak” szükségleteit elégíti ki, elhanyagolja a szépirodalom és a Budapest-történeti irodalom beszerzését, a nép, a tanulóifjúság helyett „galileista ifjak szívják itt magukba azt a szellemet, amely már néhány elkobzott plakátjukon és brosúrájukban nyert kifejezést”, majd hozzátette : „Bátran lehet megállapítani, hogy minden bomlasztó és demoralizáló, erjesztő folyamatnak valóságos raktára a Fővárosi Könyvtár”.8 1 Kőhalmi Béla: A nemzetiségi kérdés bibliográfiája. (Könyvkritika) = Huszadik Század 1916. 2. köt. 464—466. old. 2 Kritika 1916. 161—164. old. 3 L. Szittya Emil: Anarkista-e Szabó Ervin? = Pesti Futár 1917. június 15. 6—7. old. 4 Irattár. Bűnügyi eljárás a Városi Nyilvános Könyvtár ellen 1918. szept.—okt. 5 Budapesti Hírlap 1918. szeptember 7. —Az 1918. szeptember 4-én kelt feljelentés másolata a Főv. Szabó Ervin Könyvtár irattárában maradt meg. 6 Népszava 1918. szeptember 7. 7 Üj Hírek 1918. szeptember 8. 8 Budapesti Hírlap 1918. szeptember 8. 178
