Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
„A forradalom melegágya” (1916-1919)
À könyvtárnak a nemzetek közötti gyűlölet eloszlatását célzó akcióját erősítették azok az intézményen kívül álló értelmiségiek is, akik a gyűjteménybe érkező antant-kiadványokról készítettek ismertetéseket. A Huszadik Század 1916-os évfolyamában panaszolta fel egy szerző: „A háború kitörése óta valósággal fehér holló számba megy, ha az ellenséges külföldön megjelent könyv kerül a kezünkbe”.1 De a fővárosi könyvtárban hozzájutottak az olvasók a másutt ritkaságnak tekintett kiadványokhoz. Minden valószínűség szerint a fővárosi könyvtár útján ismerhette meg a recenzor Paul Ötlet Les problèmes internationaux című Párisban 1916-ban és Lowes G. Dickinson The European Anarchy című Londonban ugyancsak 1916-ban kiadott műveit, amelyekről a Huszadik Század 1916-os évfolyamában találunk ismertetőket,2 3 Varga Jenő, a könyvtár állandó használója ugyancsak itt talált rá az angol szakszervezetek és Labour Party közösen kiadott The Labour Year Book 1916 című vaskos évkönyvére, amelyről meleghangú ismertetőt közölt.* AZ ILLEGÁLIS BÉKEHARC TÁMASZA A fővárosi könyvtár vezetősége 1915 elején folytatott akciója nyomán a háború alatt miniszterelnökségi jóváhagyással szerezhette be a semleges államokon keresztül az antant országok nyomdatermékeit és az Európa-szerte megjelenő forradalmi és békeharcos könyveket, folyóiratokat. A törvényesség határait szemmeltartva hangoztatták Szabó Ervin és elvbarátai, hogy a könyvtárnak kötelessége a háborúellenes irodalom terjesztése. Nem lépték túl a legalitás kereteit azok a Szabó Ervin, Dienes László és más haladó könyvtárosok tollából származó cikkek sem, amelyekben állást foglaltak a népek testvérisége mellett, vagy a fővárosi könyvtárba érkezett pacifista — antimilitarista könyveket, folyóiratokat ismertettek, illetve egyes baloldali olvasókat segítettek hozzá, hogy ilyen munkákról recenziókat adjanak közre. Mindez még nem volt törvényellenes, ha az lett volna, nyilván közbelépnek a hatóságok. Az viszont bizonyos, hogy a könyvtár, noha vezetői ügyeltek a szabályok betartására, gyanússá lett az illetékesek előtt. Erről szolgáltatott utólag adatot a jobboldali könyvtári szakember, Gulyás Pál, aki az ellenforradalom felülkerekedését követően leplezetlenül megírta, hogy köztudott dolog volt: a háború idején „a rendőrség állandó megfigyelés alatt tartotta” a fővárosi könyvtár vezetőségét.4 Figyelték a könyvtárt, s különösen annak vezetőjét, Szabó Ervint, sőt 1918 májusában, amikor az ő irányítása alatt működő „forradalmi szocialisták” csoportja tagjainak nagy részét, Sallai Imrét, Mosolygó Antalt és még többeket sikerült letartóztatniuk, Szabó Ervint is beidézték a rendőrségre, azonban semmilyen konkrét bizonyítékot nem tudtak ellene felhozni és kényszerűen elengedték.5 Két körülmény játszott közre, hogy Szabó Ervin és az általa vezetett könyvtár megfigyelése nem vezetett eredményre. Az egyik tényező : Szabó Ervin „mestere volt a konspirációnak” amint ezt az illegális szervezkedés ismert személyisége, Duczynska Ilona, a Galilei Kör forradalmi diákcsoportjának egyik vezetője negyven évvel utóbb készített emlékezésében kiemelte.6 A másik tényező: Szabó Ervin hívei a legmesszebbmenően ügyeltek arra, hogy a mozgalom elismert vezérének tekintett és ekkor már nagybeteg Szabó Ervint a konspiráció sokszoros védőgyűrűjével vegyék körül, óvják a leleplezéstől, a hatósági inzultusoktól, letartóztatástól.7 Meddő volt a hatóságok igyekvése, hogy Szabó Ervin ellen konkrét vádat emelhessenek, pedig az 1919 óta megjelent emlékezések és a felszabadulás óta folytatott történeti és munkásmozgalomtörténeti kutatások eredményei egybehangzóan igazolták Révai József először 1931-ben megjelent és a felszabadulás óta többször is kiadott Szabó Ervin tanulmánya azon megállapítását, amely szerint a háttérből Szabó Ervin volt az ösztönzője, szervezője, szellemi irányítója, valóságos központja az 1917 végén megindult mozgalmi munkának. Szabó Ervin állt a mozgalom mögött, amely olyan sok és súlyos gondot okozott a hatóságoknak, a rendőrségnek, ügyészségnek, bíróságnak, minisztertanácsnak, magának az uralkodónak, IV. Károlynak. Ott volt Szabó Ervin keze annak a szervezkedésnek az irányításánál, amely Budapest összes üzemeibe, a hadseregbe, a fővárosi és vidéki kaszárnyákba, a haditengerészekhez is eljuttatta az orosz proletárforradalom példájának követelésére buzdító, az imperialista háború ellen lázító röpcéduláit. Ennek a mozgalomnak döntő szerepe volt többek között abban, hogy 1918. január 12-én a budapesti munkásság számos gyűlésén a szociáldemokrata párt jobboldali és centrista vezetőinek ellenzése dacára 1 Huszadik Század 1916. 1. köt. 214. old. 2 Huszadik Század 1916. 2. köt. 451—455. old. 3 Huszadik Század 1917. 1. köt. 281—283. old. 4 Gulyás Pál: Kommunista könyvtárpolitika. 1921. 1. old. 6 Sallai Imre: Korvin Ottó. = Proletár (Wien) 1920. december. 6 Duczynska Ilona feljegyzései... = Történelmi Szemle 1958. 154—173. old. 7 Sallai Imre: i. m.; Lengyel József: Visegrádi utca. 1957. 20. old. 175
