Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)

„A forradalom melegágya” (1916-1919)

határozatot fogadtak el, amely szerint orosz mintára munkástanácsokat választanak és ezek a pártvezetőség felett ellenőrzést gyakorolnak. Része volt a mozgalomnak az 1918. január 18—21 között lefolyt történelmi nevezetességű általános sztrájk előkészítésében, abban, hogy a munkásság egyik legfőbb követelése volt: kössenek a központi hatalmak az ígéreteknek megfelelő azonnali és igazságos békét a szovjetorosz kormány Breszt Litovszkban tárgyaló küldöttségével. Eljutottak e csoport forradalmi felhívásai az Adriai tengeren operáló flottához is és így részük volt a cattaroi tengerészfelkelés kirobbantásában. Szabó Ervin intencióinak megfelelően a szociáldemokrata párt vezetősége szigorú megkerülésével folyt ez a szervezkedés, amelynek abban is része volt, hogy a háborús kormánnyal való kollaborálásában leleplezett szociáldemokrata pártvezetőség 1918 február elején a király és a kormány együttérző aggodalmától kísérve színpadiasán bejelentette lemondását, hogy azután a február 10-én tartott rendkívüli kongresszuson a „felelőtlen felforgatok”, „álbaloldaliak” megbélyegzése mellett választassa meg magát újból és így erősítse megrendült pozícióját.1

A mozgalom számos résztvevőjének egybehangzó közlése szerint Szabó Ervin irányító szerepe többek között abban is megnyilvánult, hogy az esetek jelentős részében ő adta meg a sokszorosításra került illegális forradalmi felhívások téziseit, és a fogalmazványokat hozzá küldték revízió céljából a sokszorosítás előtt.2

Duczynska Ilona visszaemlékezéséből derül ki, hogy annak a történelmi nevezetességű illegális békeplakátnak ötletét, amely 1917 végén jelent meg Budapest utcáin, a fővárosi könyvtár anyagából merítette. A plakáthoz ugyanis az 1910-es évek elejéig megjelent Társadalmi Forradalom című magyar anarcho-szindikalista folyóirat emblémáját használták fel, amely kardot kettéroppantó két öklöt ábrázolt. Duczynska megírta, hogy a folyóiratot a fővárosi könyvtárból kölcsönözte ki és bár nem említette, hogy Szabó Ervin, vagy valamelyik munkatársa hívta fel a figyelmét erre a lapra,3 nehezen képzelhető, hogy a fiatal diáklány minden útmutatás nélkül talált volna rá a könyvtár százezres állományában éppen arra az anarcho-szindikalista kiadványra, amely már sok esztendő óta szünetelt és amelynek megjelenése idején egyik szellemi apja éppen Szabó Ervin volt.

De nemcsak a Társadalmi Forradalom esete világít rá, hogy a mozgalom szálai Szabó Ervin személyén túlmenően is a fővárosi könyvtárba vezettek, hanem erre mutat az 1957-ben elhunyt Pikier Blanka emlékezése is, amely szerint a fővárosi könyvtár e baloldali munkatársa maga is gépelt és sokszorosított a könyvtár roneotyp gépén háborúellenes röpcédulákat Szabó Ervin megbízásából.4 Szabó Ervin a konspiráció szabályainak szigorú betartásával nem avatta be a mozgalom minden részletébe azokat az elvbarátait, akiket bevont az illegális munkába, de Pikier Blankán kívül másokat is igénybe vett a könyvtár baloldali munkatársai közül. Erre vall Kőhalmi Béla közlése is, amely szerint egy alkalommal a cél közelebbi megjelölése nélkül arra kérte őt Szabó Ervin, hogy béreljen helyiséget Újpesten. Kőhalmi Béla számára, bár ezt nem részletezték előtte, nem volt titok, hogy milyen célból kapta a feladatot. Emlékezete szerint 1918 tavaszán járt Újpesten a feladat végrehajtására. Az illegális munka műhelyének szánt szobát ugyan nem sikerült megszereznie, de ez az epizód is igazolja, hogy a könyvtárosok egy része is közreműködött a mozgalomban.5 (Más forrásból ismeretes, hogy a „forradalmi szocialisták” után nyomozó hatalmas rendőri apparátusnak sikerült megállapítania : 1918 március—áprilisában ténylegesen működött egy illegális csoport Újpesten, ugyanis ott különösen nagy tömegben terjesztették a forradalmi szocialisták röpcéduláit).6

E helyen érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a maga idején a reakció egyik legelszántabb szószólója, Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter, országos feltűnést keltő nyilatkozatai egyikében, miközben a „bolsevikizmus” „eltiprását”, „eltaposását” hirdette meg, anélkül, hogy nevén tudta volna nevezni, tulajdonképpen Szabó Ervinre illő jellemzést adott a kormányt izgalomban tartó forradalmi röpcédulák fogalmazóját keresve. Az országgyűlés színe előtt 1918. február 7-én Vázsonyi miniszter azt hangoztatta: sikerült a röpcédulákat terjesztő csoportot, (az 1918. január 12—13-án őrizetbe vett galileista fiatalokról beszélt), elfogni, de „lehetetlen, hogy ezen fiúk között olyan kiforrott irodalmi képesség legyen”, mint amilyenről a felhívások szövege tanúskodik. Vázsonyi ehhez hozzátette: nem is a fiatalokat hibáztatja, hanem „azt a szellemet” kutatja és fogja „megsemmisíteni”, amely „a tett propagandájára” neveli a fiatalokat. Vázsonyinak az a megjegyzése, hogy a galileisták által terjesztett röpcédulákat egy „kiforrott

1 L. többek között: Duczynska Ilona: I. m.; Hajdú Tibor: Tanácsok Magyarországon 1958., Nevelő Irén: Néhány adat az 1918. januári tömegsztrájk történetéhez. = Párttörténeti Közlemények 1958. május.; Milei György: A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának történetéhez. = Párttörténeti Közlemények 1958. 4. szám.; Szamuely Tibor: A Kommunisták Magyarországi Pártja. 1964.; Eva Priester cikke a cattaroi matrózfelkelésről. = Weg und Ziel 1955. 3. szám.; Tömöry Márta: Új vizeken járok 1960.

2 Haász Árpád visszaemlékezése. = Párttörténeti Intézet Archívuma.; Lengyel József: I. m.

8 Duczynska Ilona: I. m.

4 Pikier Blanka szóbeli közlése.

6 Kőhalmi Béla szóbeli közlése.

8 Balla Ernő: A béke mártírjai. = Pesti Napló 1919. március 16.

176