Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A könyvtár és a háború (1914-1918)
Feltűnő jelenség a háború kitörése után, hogy az új szerzemények között a német anyag aránytalanul megduzzadt. 1914-ben a központ gyarapodásának egészében 41,1%-ra növekedett a német művek arányszáma, a hazai könyvtermés válsága miatt még a magyar beszerzés is a német mögé szorult, a szerzeményezésnek csupán a harmadrészét tette ki. „A német befolyás emelkedése a Monarchiában és országunkban kifejezésre jut olyan területen is, mint a könyvtár”.1 — állapította meg Szabó Ervin 1915 elején a tényeket kommentálva. Az új irodalom tartalmában is gyengébb volt a háború előttinél. A minőségi romlás abban is kifejezésre jutott, hogy a könyvbeszerzés jelentős része háborús jellegű, efemer értékű, uszító fércmunka. Az 1915-ös esztendő szerzeményezésének szakszerinti megoszlásában már szembeszökő az eltolódás; így például a haditudomány, mely a könyvtárban használt tizedes osztályozás 35 (közigazgatás) szakjába tartozott, az 1914-es évben 8,3%-ot képviselő 35-ös szak részesedését 1915-ig 15,3%-ra, csaknem duplájára emelte. 1916-ban némi javulás mutatkozott a beszerzett anyag összetételében, noha a nehézségek ekkor sem voltak kisebbek, mint az előző évben. Szabó Ervin a „csökönyös harc” eredményének tekintette ezt, de a siker csak részleges, csak a központ javára szólt. A fiókhálózat ügye viszont továbbra is kedvezőtlenül alakult, ekkoriban ugyanis a könyvek (ezek között is elsősorban a szépirodalmi művek) kezdtek „hiánycikké” válni (persze az infláció miatt). A bajon úgy igyekeztek segíteni, hogy állandó készenlétet tartottak, ezért sikerült a piacon időnként felbukkanó értékesebb szépirodalomra lecsapni. A fiókhálózat gyarapodása így is alatta maradt az előző évinek, azonban ebben az (1916-os) évben mégis kerek 10 000 regényt vásároltak a közművelődési könyvtáraknak. Ám 1917-ben ismét rosszabbodott a helyzet az állománygyarapítás körül, noha a számszerű kimutatás kedvező volt, a beszerzett példányok száma ugyanis ekkor közelítette meg az utolsó békeévekben elért csúcsot. Valójában az történt, hogy az előző év alkalmi vételeit csak 1917-ben iktatták az állományba. „Eía pedig a központ beszerzéseit még tovább elemezzük, kitűnik, hogy a vásárolt könyvek száma szinte a felére csökkent”2 — hangsúlyozta Szabó Ervin, aki arra is utalt: 1917 mutatós gyarapodási számának elérésében jelentős része volt annak, hogy jobb híján az 1914 óta (a munkaerő kiesések miatt) még mindig revízióra váró könyvtömeg nagy hányadát vették elő és dolgozták fel. Végül szót kell még ejteni e helyen a könyvek minőségéről is: a nyersanyaghiány következményeit is megsínylette a könyvtár, hogy a folytonosan romló minőségű papíron és utóbb már nagyobb részt „hadikötés”-ben piacra dobott könyvek gyorsan szétrongyolódtak, tönkrementek. Érdemes még ideiktatni jellemző kordokumentumként Szabó Ervin következő sorait, melyek a képet teljessé teszik: „A papír és a könyv egész technikai kiállításának folytonos leromlásához lényegesen hozzájárult kétségen kívül az a körülmény is, hogy a szappanhiány, illetve drágaság folytán a testi tisztaság színvonala egészen középkori mélységekig süllyedt, s mivel könyvhiány miatt nem láthattuk el fiókjainkat annyi új könyvvel, mint azelőtt, a rongyos és piszkos könyvek minduntalan javításra kerültek!”2 A könyvbeszerzéssel kapcsolatos nehézségek ellenére egy-egy magángyűjtemény szerencsés vétele útján, még a háború ellenére is sikerült sok értékes forrásmunkával gazdagítania központ állományát. 1915 végén például sikerült egy szerényebb, de értékes darabokat tartalmazó magánkönyvtárt megvenni: Schmall Lajos nyugalmazott fővárosi allevéltáros gyűjteményét. Schmall Budapest története szempontjából alapvetően fontos (máig hézagpótló) forrásgyűjtemények közreadója, a főváros múltjának ismert kutatója volt. 709 könyvből, 103 nyomtatványból és 24 darab kéziratból álló gyűjteményét a Könyvtári Értesítő egyik adata szerint 2300 koronáért3 (egyi másik adat szerint 2800 koronáért4) adta el a fővárosi könyvtárnak. A könyvek nagyobb része Budapest XIX. század-közepi történetére vonatkozott, csaknem kivétel nélkül megvolt már a könyvtárban, mégis hasznát látták, mert a Schmalltól vett ép és jó kötésű példányokkal cserélték ki az elnyűtteket. Ézen kívül több XIX. század elejéről való, addig hiányzó ritkasághoz is jutottak (Bajza Szózata, Saidar és Rurik, Egy történet IV. Béla király idejéből). A nyomtat1 A Budapesti Városi Könyvtár jelentése az 1915. p. 13. 2 A Budapesti Városi Könyvtár jelentése az 1917. p. 7. a A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1916. p. 155. 4 A Budapesti Városi Könyvtár Értesitője 1917. p. 8. 159
