Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)

Támadások. Kísérlet Szabó Ervin elmozdítására (1910-1914)

Az akció nyomait részben a korabeli sajtó, részint a Fővárosi Levéltár elnöki bizalmas anyagának aktái,1 részint a fővárosi könyvtár régi irattárának egyes dokumentumai őrizték meg.2

Ez a Szabó Ervin elmozdítását célzó első szervezett és nagyobb szabású vállalkozás 1914 februáráprilisa között zajlott le és a legtekintélyesebb kormánylap, a Budapesti Hírlap 1914. február 20-i számában közölt rágalmazó cikkel vette kezdetét. A cikk „Könyvtári zavarok” címen mindenekelőtt a központi gyűjtemény működésének, közel egy esztendő óta tartó szünetelését tette szóvá, a felelősséget a könyvtár vezetőségére hárítva. Ezután az Almássy-téri könyvtár problémáira tért rá. A szerző szerint a fiók céljaira adott 20 000 koronás ajándékot a fővárosnak „110 000 koronával kellett megtoldania,” ebből „építettek egy csinos házikót az élelmiszerárusító bódék mintájára” és azt is csak akkor adták át rendeltetésének, amikor „a fiók megnyitását már nem lehetett tovább halogatni”. A könyvtárigazgató nem gondoskodott könyvekről, noha 63 000 koronát kapott 1913-ban könyvvásárlásra, mégis csak az utolsó pillanatban, „sebtiben” szerzett be 2—3000 „részben selejtes, részben piszkos könyvet.” Férfi-tisztviselő helyett, akire az Almássy-téri fiók „neveletlen és fegyelmezetlen kamasz” olvasói miatt szükség lett volna, nő-tisztviselőt állított a könyvtár élére, emiatt állandó a zaj, a tülekedés, rendetlenkedés. Nem múlik el nap, hogy ne kellene rendőrt hívni a „verekedő suhancok” miatt. A csőd teljessé vált, mert „alig múlt el két hét”, az igazgató a könyvek kiadását kénytelen volt beszüntetni.

Az anonim szerző csak annyit jegyzett meg, hogy „olyan forrásból, mely a könyvtári viszonyokkal ismerős” — merítette adatait.

Szabó Ervin a hazugságokkal és hamisításokkal teli írásról azonnal jelentést tett közvetlen felettesének, Wildner Ödönnek és vele egyetértésben még a cikkek megjelenése napján megírta és elküldte cáfolatát a lap szerkesztőségének. Rámutatott arra, hogy maga a Budapesti Hírlap közölt korábban egy cikket a fővárosi könyvtárról, amelyben a központ kényszerű zárvatartásának okait az igazságnak megfelelően ismertette. Az Almássy téri fiók építkezése pontosan annyiba került, amennyit arra szántak, 20 000 koronába, az épület nem a legsikerültebb, de mégis jól funkcionál, a könyvbeszerzési keretből idejében és egyszerre öt fiók számára vettek könyveket, a beszerzési keretről szóló adat is hamis. Az Almássy téri fiók valójában egyetlen órára sem szüntette be működését, ott sem zaj, sem tülekedés nincs, az olvasók fegyelmezettek, rendőrt egyetlen alkalommal hívtak: egy tetten ért könyvtolvajt adtak át neki.

A Budapesti Hírlap következő napi (1914. február 21-i) számában kénytelen volt (a sajtótörvény értelmében) közreadni Szabó Ervin válaszát, de kommentárjában hozzá fűzte: „A kritikát zokon vette Szabó Ervin”, pedig itt nem használ a „személyes érzékenykedés”, „közügyről”, a közönség pénzéről- van szó, amivel rosszul gazdálkodnak. „A mi forrásunk fenntartja állításait” —, ezután a rágalmak ismétlése következett.

A dolgot Szabó Ervin ennek ellenére lezárta volna, de alig néhány nappal később az előbbinél is alantasabb hangú írás jelent meg, ezúttal a kispolgári demokrata irányú „Nagy Budapest” című lapban. Az 1914. február 23-án közölt cikk „A fővárosi könyvtár nyomoz” címen, természetesen most is aláírás nélkül, azzal gyanúsította meg Szabó Ervint, hogy az egyik Váci körúti [ma Tanács körút—Bajcsy Zsilinszky út] könyvkereskedőt bérelte fel a Budapesti Hírlap ismeretlen szerzőjének kinyomozására és a kereskedő nem is titkolta, hogy „a sikeres nyomozásnak némi befolyása lesz a könyvszállításokra”.

Itt már teljesen félreérthetetlen volt a célzás arra, hogy Szabó Ervin „panamázik” a főváros pénzével. Szabó Ervin meg is ragadta az alkalmat és azonnal beadvánnyal fordult Bárczy polgármesterhez. Rövid javaslatban többek közt ezeket írta:

„A Nagy Budapest február 23-i számában olyan vádakat hangoztatnak, amelyek alapján be- igazolás esetén hivatali kötelességekkel való súlyos visszaélés bűntényét állapíthatnák meg. Vagyok bátor kérni Polgármester urat, hogy a tiszti ügyészséget a megfelelő lépések megtételére utasítani kegyeskedjék.”3

Az 1914. február 25-én kelt könyvtári előterjesztésre már két nappal később jegyezte fel Bárczy István polgármester aláírásával megerősítve Mahrer Aladár, a városháza elnöki ügyosztályának vezetője: „Sürgős javaslattételre az ügyészségnek adandó ki”. A fővárosi ügyészség lassúbb volt és csak április 3-án véleményezte a beadványt : valóban rágalmazásról van szó, így került az akta a királyi ügyészséghez, amely megindította az eljárást a Nagy Budapest ismeretlen cikkírója ellen. Az eljárás lefolytatására mégsem volt szükség. A névtelen rágalmazó, értesülve az őt fenyegető veszélyről, nyomban előbújt és 1914. április 22-én levelet intézett Wildner Ödön tanácsnokhoz. Közölte: a névtelen cikket ő, Hegedűs Gyula, a Pesti Napló belső munkatársa írta, utóbb rájött, hogy tévedett, „a cikkben foglaltak egyáltalán nem vonatkoznak a könyvtár vezetőségére.” A suta bocsánatkérés nem lett volna ugyan elegendő az eljárás meg1 Főv. Levéltár. Bp. Polgmest. ein. biz. 102/1914 és korrektúra.

2 Irattár. Támadások Szabó Ervin ellen.

3 Főv. Levéltár, Bp. Polgmest. ein. biz. 102/1914.

149