Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
A szabadkőműves szervezetek csúcsszervének, a „Symbolikus Nagypáholy”-nak székháza, a Pod- maniczky (ma Rudas László) utca 45. alatti háromemeletes (ma is meglevő) palota volt. Ennek Csen- gery utcai oldalán működött 1901-től az egyik üzlethelyiségben az „ingyenkenyér”-bolt, ahol bármely jelentkezőnek (reggel-este felnőtteknek, délben gyerekeknek) naponta háromszor két szelet kenyeret helyi fogyasztásra, kettőt elvitelre szolgáltattak ki. A szabadkőművesek központi lapjából kiderül, hogy a kenyérosztó mellett, mintegy az „anyagi táplálék kiegészítésére” akarták felállítani az „ingyenes szellemi táplálékot” nyújtó „népkönyvtárat”. így hát az eredeti elképzelés minden tekintetben magán viselte volna a könyöradomány összes ismérveit. Az „ingyenkenyér-bolt” működéséről készített egykorú riportokból következtethetünk arra, hogy eredetileg miféle könyvtárépítő elképzelések élhettek a terv első megfogalmazóiban. Az „ingyenkenyér-bolt”-ról többek között „Az Újság” című szabadelvű napilap 1911. február 20-i számában jelent meg „színes riport”, melynek szövegét a Kelet 1911-es évfolyama 78. oldalán is közreadták. A riporter, aki „álruhában”, azaz gyűrött, szemébe húzott sapkában és e célra elővett ócska köpenyben a sort álló nincstelenek közé vegyült, bár az égőszemű, beesett arcú éhezők iránti bizonyosfokú részvétének is tanújelét adta, olykor mégis szinte gyönyörűséggel ecsetelte a kenyeret leső nincstelenek marakodását, féltékenységét és szitkozódását, ha valakinek egy miliméterrel vastagabb kenyérszelet jutott. A beszámoló keretében egyébként Wilczek Antal szabadkőműves főmester, az „ingyenkenyér- bolt” munkájának irányítója is nyilatkozott. Ő volt az, akit a Deák Ferenc páholy tervezett népkönyvtárára felajánlott adományok gyűjtésével is megbíztak. Wilczek az ingyenkenyér osztás „nemzetgazdasági hasznát” is kiemelte és rámutatott arra, hogy ennek eredményeként például a felvidékről való dunai rakodómunkások már tartósabban maradnak meg munkahelyeiken, mert a napi 4—6 szelet kenyér megmenti őket az éhenpusztulástól. Nem kétséges, hogy a kenyérbolt mellé tervezett népkönyvtárt is hasonló, ezúttal „szellemi alamizsna”-osztogató intézményként akarták berendezni, de szerencsére rövidesen másként alakultak a dolgok. A népkönyvtári akció vezetője, a gyakorlatias gondolkodású Székács Antal (a tőkés világ egy ismert alakja, üvegnagykereskedő, gyáros és tőzsdés) e könyvtárral való problémák megtárgyalására Szabó Ervinnel keresett és talált kapcsolatot. A tárgyalások 1911 januárjában folytak és az eredményről mind a könyvtár irattárában, mind a szabadkőművesek központi lapjában megőrzött gazdag forrásanyag tájékoztat bennünket. A könyvtár irattárában 1911. február 1-i keltezéssel maradt fogalmazványból,1 amely Székács Antalhoz, illetve a Deák Ferenc páholyhoz szólt, megtudjuk: a januári tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy a páholy által tervezett könyvtárat az eredeti elgondolás helyett a fővárosi könyvtár leendő fiókhálózata keretében állítják majd fel, és üzlethelyiség helyett valamely téren, vagy útkereszteződésnél emelt önálló kis épületben. A tárgyalások menetéről Székács Antal 1911. március 4-én informálta a Deák Ferenc páholy tagságát. Erre az ülésre szakértőként meghívták Kőhalmi Bélát, Szabó Ervin munkatársát és Varró Istvánt, Szabó Ervin egykori munkatársát, majd utódját a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara könyvtárosi tisztségében. Székács Antal előadásában beszámolt a Szabó Ervinnel folytatott eszmecseréről és elmondta : „A fővárosi könyvtár igazgatója joggal mutatott rá arra a körülményre, hogy ha az ... ingyenes könyvtárat a páholyház helyiségében állítják fel, akkor ezt a fontos intézményt már csírájában elfojtják. Az igazgató helyesebbnek, sőt egyedül helyesnek azt tartaná, ha a népkönyvtár céljaira gyűjtött összeget arra használnák fel, hogy Budapest valamely parkjában, vagy nyilvános közterén amerikai mintára tetszetős, vonzó, kényelmes és barátságos népkönyvtári épületet létesítenének, melyet azután átadnának a fővárosnak”2 és a községi könyvtár látná azt el könyvekkel, egyben kezelné is. Székács a tagság hozzájárulását kérte a főváros illetékeseivel való további tárgyalásokhoz és megállapodáshoz. Azután Kőhalmi Béla és Varró István kértek szót és „elragadtatott hangon” méltatták a Szabó-Er- vin-i elgondolás előnyeit. A könyvtár megépítése, hangoztatták, „remélhetőleg arra buzdítja a fővárost és a társadalmat, hogy az ilyen népkönyvtári épületeknek egész sorával ékesítse minél előbb a székesfőváros köztereit”.3 A páholy tagsága végül a Székács Antal által is pártfogolt javaslatot tette magáévá. Ilyen előzmények után a fővárosi könyvtár vezetősége is már kész programmal állhatott a városi tanács elé. 1911. június 9-én jelentette, hogy a Deák Ferenc páholy tagjai körében egy 20 000 koronás 1 Irattár. 2. sz. kerületi könyvtár iratai. 2 Uo. 3 Uo. 128
