Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A könyvtár az első világháború éveiben (1914-1918)
190 A főváros könyvtárának története 1945-ig 1917 11 157 355 022 191817 nincs adat 311259 A központ és a hálózat adatait külön-külön vizsgálva, mindkettőnél hasonló változási tendenciákat találunk: Forgalom / Központ Forgalom / Fiókok Összes forgalom 1914 20 636 169 214 189 850 1915 42 734 243 275 286 009 1916 51 802 275 576 327 378 1917 57 538 297 484 355 022 1918 55 856 255 403 311 259 1914-15 között az olvasói és forgalmi adatok csaknem megkétszereződtek. Ennek egyik magyarázata, hogy 1914-ben a legnagyobb forgalmú könyvtárak kényszerű okokból hosszan zárva voltak. A fejlődés azonban - bár kisebb mértékben - még két éven át meghatározó maradt. Ez azért is figyelemre méltó jelenség, mert a könyvtárak már indulásuk évében, 1914-ben „csúcsra járatottak" voltak, elérték kapacitásuk teljes kihasználtságát, gyakran kellett a beiratkozást a túltelítettség miatt bizonytalan időre leállítaniuk. A háborús évek szakadatlan küzdelmet jelentettek a szolgáltatási kapacitás növelése érdekében:- Évről-évre egyre több napon át voltak a könyvtárak nyitva. (1914-17 között évi 1378,1723,1919, 2064 napra emelkedett a nyitva tartások összesített száma.)- Kisebb helyiségek bérlésével némileg növelték a könyvtári teret (Deák Ferenc könyvtár, Százados úti könyvtár).- Növekedett a kölcsönözhető könyvek állománya.- A szabadpolc részleges bevezetésével (előbb a Százados úti, majd a Deák Ferenc könyvtár) gyorsították az adminisztrációt.- A nagyobb állomány-, tér- és munkaerő igényű helyben olvasásról egyre inkább áttértek a nagyobb forgalmat lehetővé tevő kölcsönzésre. Szabó Ervin helyesen mérte fel: Budapest lakossága olyan nagy mértékben rászorul a könyvtári szolgáltatásokra és annyira igényli az olvasnivalót (különösen a háborús könyvárak mellett), hogy a forgalom növeléséhez „szinte alig van egyébre szükség, mint csak a könyvek hozzáférhetővé tételre." Láttuk azonban, hogy ez a „csak" mekkora erőfeszítést követelt a fiókkönyvtárak dolgozóitól, s a fejlődés lehetőségei még ilyen áron is egyre szűkebb körre korlátozódtak. Szabó Ervin - látva, hogy minden erőfeszítés mellett is elérkezik az az állapot, mely már csak stagnálást jelent - 1917-ben megfogalmazta a továbblépés útját: „Budapestre is alkalmaznunk kell a modern könyvtárpolitika általános érvényű szabályát, mely szerint a könyvtárnak kell elmennie az olvasókhoz [...] Decentralizálni kell, új és új fiókokat s - ha ez pénzügyi okokból
