Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása (1911-1914)
178 A főváros könyvtárának története 1945-ig támadta az új városi könyvtár terveit. Újra jelentkeztek az elvi ellentétek is: Szabó Ervin úgy érzékelte, hogy a pártatlan könyvtár elvi álláspontját, „ezt a Gulyás Pál könyvében is érvényre jutott elvet hamar visszavonták, amennyiben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa 1910 júniusi ülésén mégis kimondotta, hogy 'a tisztán szocialista tanokat terjesztő szakszervezeti könyvtárak' akciójának ellensúlyozására" kívánnak törekedni.185 A könyvtárügyi Tanáccsal - tehát az állami könyvtárpolitikával - egyre jobban szembekerülve Szabó Ervin abban bízott, hogy a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége, mint az „egyetlen némiképp autonóm szervezet ezen a téren" fórumot fog biztosítani új törekvéseinek szélesebb körű szakmai bemutatására és megvitatására. Ebben is csalódnia kellett. 1913 őszén már így írt a Szövetségről: „ Itt kellene a múzeumi és könyvtári érdeklődéseknek és erőknek csomósodniuk. Ehelyett mi történik? Miben áll a szövetség élete? Lehet mondani, hogy tisztára formai működésben telik el ... évről- évre egyebet sem tesz, mint évenként más városban közgyűlést tart, melynek sztereotip napirendje: ismerkedési est, egy - egyébként kitűnő - elnöki beszéd, megürült helyek betöltése, a helyi múzeum vagy könyvtár megtekintése, bankett. Aztán egy évig megint szünet, hogy más városban ugyanez a program peregjen le."186 Szabó Ervin - külföldi könyvtáros egyesületek programjára hivatkozva - ilyen témák hiányát vetette a könyvtárügyi irányítás szemére: a szabadpolc, a gyermekkönyvtárak, könyvtár és iskola, a hátrányos helyzetűek és a könyvtár, a könyvtári igazgatás gyakorlata stb. Ezekkel a kérdésekkel a Fővárosi Könyvtár kollektívájának magának kellett szembenéznie. Nem kis energiát követelt az ehhez szükséges eszközrendszer megteremtése: a tájékozódó csatornák kiépítése, a belső vita fórumainak megteremtése, a publikáció lehetőségeinek biztosítása. A publikációs csatornák és a könyvtárügyi kiadványok párharca Az autonóm könyvtárpolitikai bázisra való törekvést legszembetűnőbben az önálló publikációs csatornák megteremtése tükrözte. Szabó Ervin elvszerűen elzárkózott a hivatalos könyvtári lapokba való írástól, (a Magyar Könyvszemlében két pályakezdő írását leszámítva csak egy válaszcikke jelent meg). Mikor 1907 után szükségét érezte a public library téma sokoldalú kifejtésének, saját orgánumot teremtett A Fővárosi Könyvtár Értesítője címmel. Az Értesítő számos - a Fővárosi Könyvtár körein messze túlmutató - könyvtárpolitikai írást közölt, ennek ellenére 1910 után ez a fórum már szűknek bizonyult. Bár a Wildner Ödön által szerkesztett Népművelés és a Szabó Ervinhez közel álló Világosság állandó szakmai publikációs lehetőséget is biztosítottak, Szabó szükségét érezte egy folyóirat-jellegű saját szakmai orgánumnak is. Annál is inkább, mert a Magyar Könyvszemle szerkesztését Kollányi Ferenc távozása után 1912-ben Gulyás Pál vette át, s a Múzeumi és Könyvtári Értesítő-t szerkesztő - Szabó Ervinnel egyébként rokonszenvező - Mihalik József is
