Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása (1911-1914)
176 A főváros könyvtárának története 1945-ig Törésvonalak, belső ellenzék A hajdani munkatársak későbbi beszámolói jó munkahelyi légkörről írnak. Kőhalmi Béla például „az önkéntes alárendelés, a szabad és vidám munkaközösség" világát idézi fel. Mások a közösség politikai összeforrottságát hangsúlyozzák. Pórné Váradi Irma leírja, hogy Szabó Ervinnek a tisztviselők részére rendezett zsúrjain az Interna- cionálét énekelték. E visszaemlékezések a Szabó Ervinnel politikailag is azonosulóktól származnak. Korabeli feljegyzésekből, levelekből viszont az is kiderül, hogy a könyvtárnak ez a légköre, mely bizonyos politikai normákat szinte kötelezően várt el a munkatársaktól, a más véleményen lévőket mennyire feszélyezte. Horváth Stefániának179, a könyvtár titkárnőjének 1913-ban írt - a könyvtárban nyilvánosságra került - magánlevele arról számol be: „Egy szociális felvonulás alkalmából piros kendőket lobogtattak a hivatal ablakaiból, s a strike számára pénzt gyűjtöttek [...] én mindebben nem vettem részt, ami bizonyára [Szabó Ervin] ellenséges indulatának fejlesztésére szolgált."180 Nem csak - Horváth Stefánia szavait idézve - „Szabó Ervin túlhajtott eszméi" osztották meg a könyvtár közösségét, hanem egy alapvető könyvtárpolitikai kérdés is. Az új nyilvános városi könyvtár tervezésekor, 1910-ben a könyvtár dolgozói közül többen egy általános gyűjtőkörű nagy könyvtárat szerettek volna megvalósítani. Bár Szabó Ervin már ekkor is ragaszkodott a társadalomtudományi funkcióhoz, a tervezett új könyvtárépület mégis igen tág értelmezést tett volna lehetővé. Fokozatosan rá kellett azonban mindenkinek ébrednie, hogy az új nagy könyvtárépület és benne a társadalomtudományon túlmutató egyéb funkciók illúziója szertefoszlott. A Gróf Károlyi utcai épületbe való berendezkedés a kérdést véglegesen eldöntötte, de a könyvtárosok egy csoportja ebbe nem nyugodott bele. 1914 áprilisában e csoport emlékiratot készített, mely a könyvtár társadalomtudományi koncepcióját alapjaiban támadta meg. A nyomdai kefelenyomatig jutott írás kifogásolta, hogy az „eredetileg általános közművelődési könyvtárnak tervezett" intézményt Szabó Ervin társadalomtudományi, sőt azon belül egyoldalúan szociológiai gyűjteménnyé alakította, aránytalanul favorizálva benne a szocialista szellemű műveket, s mindez kizárja, hogy a gyűjteményből valaha is közművelődési könyvtár legyen. A nyomdai kézirat egy véletlen folyamán a könyvtár vezetőségének kezébe került, Szabó Ervin - aki ezt az írást összefüggésben látta az előző hónapban megjelent, a könyvtárat támadó újságcikkekkel, (Budapesti Hírlap, 1914. febr. 20., Nagy Budapest, febr. 23.) fegyelmi vizsgálatot kért. A vizsgálat annyit állapított meg, hogy az írás a könyvtár jelenlegi és volt munkatársainak műve.181 Szóba került Gárdonyi Albert, Staindl Mátyás, Rácz Gyula és Horváth Stefánia neve. Az ügy Horváth Gabriella áthelyezésével zárult, de a probléma ezzel korántsem
