Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása (1911-1914)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása 127 kezett. „... az olvasószoba oly kicsiny, oly alacsony és oly céltalanul van - a dolgozó- szobák és a raktárak közt - elhelyezve, hogy még tíznél több olvasó egymásnak és a könyvtár személyzetének folyton útjában van. (1908) „A Fővárosi Könyvtár olvasószobája ... szűk, sötét, kényelmetlen, barátságtalan, nyugtalan ..." (1909) Rövidesen a könyvek elhelyezése is nyomasztó gonddá vált: „... nemcsak a hivatalnokok szobáit kellett megraknunk könyvekkel (a személyzet egy része a poros és rosszul fűtött raktárteremben dolgozik), hanem a folyosókat, sőt a fűtőkamrákat is.„ (1910) 1908-09-ben már tárgyalások folytak arról, hogy a könyvtár a meglevők mellé újabb helyiségeket kap, de minden a régiben maradt. 1910-ben viszont felcsillant egy vadonatúj könyvtárépület építésénak reménye. Ekkor, az új épületért indított kampányban szinte kapóra jött a nyomorúságos helyzet: a közgyűlés előtt márciusban Ballagi Aladár, áprilisban Lengyel Endre ecsetelte drámai hangvétellel a könyvtár helyzetét. 1910- 11-ben Szabó is bizakodott, éves beszámolójában kivételesen nem ejtett szót a helyiséggondokról. De bizakodott a tanács is: „Kár a költségért erre a kis időre." Ugyanakkor az új könyvtár reményében többszörösére növelték az állománybeszerzést. A könyvek végleg elöntöttek mindent és kiszorítottak mindenkit. 1912-ben Szabó Ervinnek rá kellett döbbennie: egyhamar aligha költözik be (a még csak a rajzasztalon létező) új könyvtárpalotába. S az elhelyezési viszonyok most már nem csak az olvasókat sújtották és a könyvek elhelyezését lehetetlenítették el, hanem a dolgozói légkört is megmérgezték. A raktár lett „8-10 hivatalnoknak is a dolgozó helye ... a tisztviselők télen sokszor 11-13 R-nél41 magasabbra nem fűthető, szűk, piszkos, kormos, hulladozó vakolatú, rozoga bútorzattal berendezett helyiségekben" dolgoznak, ahol a vezető tisztviselők szobájának légtere kisebb, mint a fegyházakban előírt minimum. A tisztviselők egy része nehezen viselte el, hogy az egyre megalázób- bá váló körülmények között egyre feszültebb munka várt rájuk. Szabó Ervin viszont minden körülmények között tartani akarta a munkatempót és a hivatali fegyelmet. A konfliktus az 1912. évi beszámolóban is megjelenik: „Ezen szégyenletes állapotok, amelyek súlyát még csak enyhíteni sem lehetett a hivatali fegyelem és a szervezeti követelmények lazításával, sőt éppen idegpusztító és kölcsönös súrlódásokat okozó szigorra volt szükség ..." Az elégedetlenség és a „kölcsönös súrlódások" oda vezettek, hogy 1911-ben a könyvtári hierarchiában Szabó Ervin után következő két vezető munkatárs, Gárdonyi Albert és Rácz Gyula elhagyták a könyvtárat.42 Szabó Ervin érezte, hogy a feszültség fokozódása súlyos következményekkel járhat, ezért radikális lépésre szánta el magát: bejelentette, hogy „Ha ősszel az átköltözés meg nem indulhatna, alulírott előre is bejelenti, hogy a továbbiakban a felelősséget nem vállalja." Kijelentésének - melyet a könyvtár Értesítőjében tett publikussá - április végén a feletteseihez írt levélben hivatalos nyomatékot is adott: ha a könyvtárnak ősszel is a régi helyén kellene folytatnia működését, „ez esetben kénytelen volnék a magam személyére vonatkozóan a következtetéseket levonni ,.."43
