Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Tóth Gyula: Visszatérés a Szabó Ervin-i alapokhoz és korszerűsítés 1980-1998
340 A főváros könyvtárának története 1945-1998 programja - az európaiaktól eltérően - az aktív korosztályok helyett iskolásokra, nyugdíjasokra koncentrált. A FSZEK munkatársai állították, hogy ők szakítottak először és a legerőteljesebben a központi előírásra hagyatkozó beszerzéssel. „A mi eszményünk is a nyitott, vonzó, szolgáltatás-orientált könyvtár." A közhasznú információs szolgálatot viszont a szakértők is méltatták. Egyetértés volt abban, hogy a hálózat elaprózott, a könyvtárak telepítése sem szerencsés. A szakértők értékelték az intézkedéseket, a Központi Ellátó Szolgálat létrehozását. De figyelmeztettek a koncepció befejezetlenségére, a videokazetták túlzott mértékű forgalmazására, üzleti kényszerére. A FSZEK munkatársai szerint „a karcsúsításnak együtt kell járnia azoknak az egységeknek a megnyitásával, amelyek átvehetik a bezártak olvasóközönségét." Regionális könyvtárak helyett előbbre valónak tartották a középszintű ellátást azokban a kerületekben, ahol 150-200 négyzetméteres, „kinevezett" főkönyvtárak működnek. A Kulturális Bizottság is hangsúlyozta, hogy a hálózat fenntartása fővárosi (és nem kerületi) feladat. Hozzátette: „meg kell keresni a kerületi önkormányzatok együttműködésének lehetőségét a finanszírozás területén." A főigazgató elfogadta a könyvtári felügyelő bizottságra vonatkozó javaslatot, s nem volt vita a számítógépesítés sürgető voltában sem. A javaslatban felügyelő bizottság szerepelt széles döntési hatáskörrel, a Kulturális Bizottság tanácsadó testületről döntött. November 15-ig kért számítógépes fejlesztési tervet, hogy „figyelembe lehessen venni az 1993. évi költségvetés tervezésekor." A jelentést véleményezték, megvitatták az osztályvezetők, a főkönyvtárak igazgatói.302 A Központi Könyvtár középvezetői pozitívan értékelték a szakértők munkáját. Szerintük is az akadályokat - beruházással, a számítógépes lemaradás felszámolásával, a beszerzési hiányok pótlásával - a fenntartó háríthatja el. Karbach Erika azt kifogásolta, hogy a szakértők nem kínáltak alternatívát, hanem kinyilatkoztattak. Bánhegyi Gyulá- nénak a főkönyvtári igazgatókéval egybehangzó véleménye szerint napirenden volt javaslatokat ragadtak ki. De, „ha az önkormányzat aktivitását növelik - szerencsénk van." Maruszki József arra figyelmeztetett, hogy a főkönyvtári rendszerben „a hangsúly egyre inkább az irányítás és gazdálkodásra tevődik és kevésbé a szakmai szolgáltatásokra." Szabó Jánosné vitatta, hogy a karcsúsítást és a régiók kiépítését egyidejűleg lehet végrehajtani. Ottovayné Ecsedi Klára: „Budapest egészében aránytalanul rosszul ellátott, a belső kerületek is. (A közművelődési hálózaton túlmenően a nagy országos, egyetemi, stb. könyvtárak sem bírják a gyakorlat tanúsága szerint ellátni a rászorulókat. Az alacsonyabb fokú oktatási intézmények könyvtárai jó esetben is a töredékét nyújtják a szükségesnek, a munkahelyi könyvtárak megszűntek stb.)." A jelentéssel általában egyetértettek a civilszervezetek is. Ám a TDDSZ és az Intézményi Tanács véleményéből kiérezhető, hogy az előző évek harcai mélyebb nyomokat hagytak a szereplőkben. A TDDSZ a KESZ-hez, a KISZ-hez, a számítógépesítéshez képest „lényegesen kisebb értékűnek", háttérbe szoríthatónak minősítette a szabadpolcot. Az IT új vitát igényelt „olyan szervezeti, irányítási kérdésekben, amelyek a. hálózat- központ viszonyát, funkcióit, az új központi épület kérdését, a hálózat egységeinek változását, területi központok létrehozását" érintették.303 302 Szintén olvashatók a gépiratos változatok, ezek meg is jelentek, sorrendben Maruszki József, Révy Eszter és Vazinay Mária által aláírt észrevételeket lásd a Könyvtári Híradó, 1992. 8. sz. 11-12. p., 9. sz. 11. p., 10. sz. 15. p. 303 Havas Katalin: „Ezt most meg lehet csinálni." Újabb beszélgetés Szabó Béla Istvánnal, a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának tagjával. = Könyvtári Híradó, 1992.11. sz. 1-4. p.
