Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Katsányi Sándor: Koalíciós évek a politikában és a könyvtárban 1945-1948
Koalíciós évek a politikában és a könyvtárban 29 példákra. Tanulmánya a koalíciós idők lehetőségeit, nyíltan vállalható céljait fogalmazta meg. Egy fél mondat azonban utal arra is, hogy a szerző végső ideájának a szovjet könyvtárügyet tekinti: „ ... e problémák a Szovjetunióban negyedszázad óta társadalmi megoldást nyertek." Kőhalmi Béla koncepciója 1945 második felétől kezdve a fővárosi könyvtár tevékenységének egyre határozottabban képviselt ideológiai alapjává vált, ez lett a hálózati munka vezérfonala. A tanulmány végső kicsengése egy olyan könyvtár képe, mely megtöri a módosabbak kulturális monopóliumát és lerontja az osztálytársadalom kulturális válaszfalait, sokak számára elfogadható volt. Csakhogy az írás a meggyőző párhuzam kedvéért elhallgatott egy lényeges különbséget: a New Deal könyvtárpolitikája elvetette ugyan a kispolgári ízlés maradéktalan kiszolgálását, de nem kívánta a könyvtárhasználók politikai-világnézeti olvasmányait is korlátozni, irányítani. Magyarországon - és éppen a Fővárosi Könyvtár gyakorlatában - már a tanulmány publikálása előtt összefonódott a kispolgári ízlésvilág és a rertrográdnak minősített irodalom korlátozására irányuló törekvés. Ez lett a konfliktusok forrása is: többen attól tartottak, hogy a kispolgári rétegekről lemondó könyörtelen könyvbeszerző gyakorlat a „szalámipolitika" könyvtári megvalósításának első lépése. Visszatérés Szabó Ervinhez Szabó Ervin neve - mely 25 éven át a Fővárosi Könyvtárban is a tabuk közé tartozott - 1945-től a könyvtárpolitikai törekvések szimbolikus vízválasztója lett. Nemcsak az ekkor visszatérő egykori munkatársai hivatkoztak rá, hanem a szabad művelődési irányzat alapján állók is: Könyves Tóth Kálmán „Szabó Ervin eredeti elgondolását fedő"-ként jellemezte könyvtárpolitikai koncepcióját, Hamvas Béla pedig „Szabó Ervin szellemére" hivatkozott idézett előterjesztésében. A Szabó Ervinhez való visszatérés elsősorban szimbolikus gesztusokban nyilvánult meg, mindenek előtt a névadás gesztusában. Az 1945-ben újjászerveződő politikai életben elsősorban a Szociáldemokrata Párt kívánta hagyományai sorába illesztve felhasználni a Szabó Ervin nevében rejlő vonzóerőt. A Népszava június 24-i száma beszámolt arról, hogy a Szociáldemokrata Párt Központi Oktatási Titkársága róla akarja elnevezni kézikönyvtárát. Ezt az alkalmat megragadva Kőhalmi Béla azzal a javaslattal fordult a polgármesterhez, hogy „ha egy intézménynek az ő nevét adják, az csakis az ő alkotása, a Fővárosi Könyvtár lehet [...] Ezért arra kérjük Polgármester urat (...) közölje a Szociáldemokrata Párttal, hogy a Fővárosi Könyvtárat akarja Szabó Ervinről elnevezni."23 A javaslatot véleményezésre Szentkuty Pál kapta meg, aki kitérő választ adott: a Fővárosi Könyvtár nevének megváltoztatására nem a könyvtár illetékes, hanem a közgyűlés. A névváltoztatás ügye elnapolódott. 1946 tavaszán, megváltozott politikai körülmények között került a kérdés ismét napirendre. Ekkor Kálmán József szociáldemokrata bizottsági tag javasolta a Szabó Ervin név felvételét. Indítványát a fővárosi törvényhatóság bizottsága 1946. május 22-én egyhangúan elfogadta, a könyvtár neve Székesfővárosi Szabó Ervin Könyvtár lett.24 A javaslatban szerepelt a Wenckheim-palota előtti tér elnevezése „Szabó Ervin tér"-ré és Szabó Ervin összegyűjtött műveinek kiadása. Az előbbi indítvány megvalósult, az 23 Kőhalmi Béla beadványa a polgármesterhez 1945. jún. 25. FSZEK irattár 01/1945.jún.25. 24 Szabó Ervin nevét veszi fel a Fővárosi Könyvtár. In: Fővárosi Közlöny, 1946. ápr. 13. 525.p.
