Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Új stratégia - régi tehertételek. Az 1970-es évek
Új stratégia - régi tehertételek 207 Stratégiaváltás Szemléletváltás a magyar könyvtárügyben és a Fővárosi Könyvtár Az 1960-as években a magyar könyvtárügyben mintha visszatért volna a fél évszázaddal korábban zajló, akkor Szabó Ervin nevéhez kapcsolódó „public library kontra népkönyvtár" vita, természetesen más körülmények között, más hangsúlyokkal és más szereposztásban.1 A több tekintetben népkönyvtári emlékeket idéző (a könyvtárak ideológiai-nevelő szerepét, a válogatás fontosságát hangsúlyozó) konzervatív nézetekkel szemben Sallai István és a mögötte álló szakmai műhely, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ fiatal szakembercsapata a public library modell megvalósításáért szállt síkra. A városi könyvtár feladatát abban látták, hogy az információk lehető legteljesebb köréhez szabad hozzáférést biztosítson a város polgárai számára; ennek megvalósítása a dokumentumok érdemi teljességét gyűjtő intézményt igényelt. Az alapelvből logikusan következett a nagy könyvtári központok és az ellátási szintek szerint tagolt hálózat követelménye. Ezek a stratégiai megfontolások voltak korábban a szabadpolcos rendszerre való áttérés mozgatórugói, ezek alapján épültek fel a hatvanas évek új megyei könyvtárai (Kaposvár, Tatabánya, Zalaegerszeg). A „public library eszme" könyvtárpolitikai elvvé, stratégiai vezérfonallá vált, s ekkor - bármennyire kerülte volna Sallai a nyílt konfliktusokat - elkerülhetetlen lett az összeütközés a hivatalos könyvtárpolitika egyes konzervatívabb képviselőivel. A „public library csata" - ezen a néven vonult be utóbb a szakirodalomba - az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács békéscsabai 1968. június 9-i ülésén zajlott le. Sallai itt „Közművelődési könyvtárügyünk fejlődési irányai" címmel terjesztette elő koncepcióját,2 s a történtekről majd egy évtized múltán így számolt be: „A heves vitában a régi népkönyvtári felfogás - illetve annak reformista, Walter Hofmann féle változata - ütközött össze az általános könyvtári - public library - felfogással. [ _] a könyvtárosok túlnyomó többsége mellém állt, a tudományos k önyvtárosok közül elsősorban Csűry István, Szentmihályi János, s úgyszólván valamennyi közművelődési könyvtáros, élükön Takács Miklóssal.3 S bár a minisztérium könyvtárosztálya formailag átdolgoztatta az előterjesztést, az átdolgozott változat - amelyet az OKDT 1969. március 31-én vitattott meg újra - Futala Tibor közvetítő szerepének köszönhetően tartalmilag változatlanul a reformeszméket képviselte.4 A „békéscsabai csata" a public library koncepció teljes győzelmével végződött: az ezt követő hivatalos dokumentumokban, az 1970-es Alapelvek és követelményekben,5 és az 1970 decemberében tartott III. Országos Könyvtárügyi Konferencia állásfoglalásaiban már 1 A két vita párhuzamáról 1. a Könyvtári Figyelő „Áttörések" tanulmánysorozatát, Tóth Gyula, Fogarassy Miklós, Futala Tibor és Sallai István írásait. 1999. 2. sz., 223-255. p. 2 Belső kiadványként 20 példányban sokszorosították, nem vált nyilvános kiadvánnyá, a könyvtárosok közt szamizdatként terjedt. Későbbi szövegkiadása: Könyvtári Figyelő, 1999. 2. sz., 244-255. p. 3 Katsányi Sándor: Mindent a hazai valósághoz alkalmazni. Beszélgetés Sallai Istvánnal. In: Könyvtáros, 1977. 2. sz., 71-75. p. 4 Az új változat szövege: A közművelődési könyvtárak helyzete és fejlődése. In: Könyvtári Figyelő 1969. 1. sz., 5-24. p. - Az átdolgozás körülményeiről 1. Futala Tibor: „Public library" csata 1968-ban. uo. 1999. 2. sz., 240-243. p. 5 Alapelvek és követelmények a közművelődési könyvtárak távlati fejlesztéséhez. Fejlesztési tanulmány a III. Országos Könyvtárügyi Konferencia téziseihez. Bp. 1970. 35 p.
