Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"
LIPÓTMEZEI VIGASZTALÓ SÉTA 38 Két hónappal ezelőtt ijedtebb és szomorúbb voltam, mint ma s jóbarátok törtek rám, öreg, kedves hotelemben, a "Magyar Király"-ban, megfogtak s elvittek. Joguk volt hozzá: hónapokon át panaszoltam nekik Budapestet, sikerült és nemsikerült szerelmeimet, pusztító kormánytalanságomat, szaporuló bűneimet.- Ne vigyetek messze, - könyörögtem az autóban, - ettől a nyomorult Budapesttől, - s másnap várúrként ébredtem fel az én legkedvesebb HŐvösvöl- gyemben. Csakugyan: egy várkastélyazerŐ, tornyos, bástyás hotel, melynek én voltam az egyetlen lakója, csönd, százszinŰ, szép Ősz és telefon. Három, remetés, furcsán boldognak, távol Budapesttől s közel Budapesthez, biztató telefonüzenetek, fölösleges séták. Negyedi napon megtorpanok, fennakadnak a szemeim, dobol a szívem* a Lipótmező Paradicsomán új bejáró ajtót láttam. Most változatosság okáért s talán azért, mert nem hiszek abban, hogy a boldogság már nékem is elérkezett légyen, kórházba hozattam be magam. Innen epekedek Lipótmezőért, a még meg nem érdemelt boldogságért, innen, ahol ezer kínlódónak boldogtalan nyögéseit hallom. Gyűlölöm az elhasznált vagy lesújtott emberi testet, a rossz szerveket, а свйцуа,tudott s személyileg ellenőrzött és szenvedett fájdalmakat. Ezek, ha hamar nem gyógyulhatnak, haljanak meg, halassanak meg, mert ezeknek az agyuk sohase fogja már megengedni a boldogság percnyi illúzióját sem. Az emberi szenvedést szeretjük nyújtani, mert magunk is szenvedünk, Lipótmezőn Lipótmező nagyszerű doktorai talán bevallatlanul érzik, hogy az ő Jóbjaik nem aféle közönséges jóbok s a nagy karbolszagú kórházak mesterei csak ápolt humanitásukkal törődhetnek bele, hogy nekik boldogtalanokat illik megmenteni a boldogtalanság számára. Az erő, az élet, a boldogságérzés pedig ott van, ahol semmi más baj nincs, csupán az, hogy nem érezzük a szenvedéseinket. A mindenre elszánt és elkészült ex-várúr pedig ma már nem babonás в talán hamarosan visszasétál mindennapi várkastélyába. Már csak a közelség is egy gyönyörű lehetőséghez meleggel önti el a testét s szeretné valahogyan úgy oldani meg ezt a problémát, hogy szép bolond lehessen, ha akarja s szenvedő bölcs, amikor unja a boldogságot. Mert a váriír annyi mindenfélét próbált és élt már, hogy nem kívánja a gyarló szenvedést, de egyelőre még a szent boldogságot sem. V 1913. december 25. 18-19. 1. 49
