Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"
S agyabugyáltam a régieket, Kik alusznak szép, ilri kripta-sírban S hogy cibáltam jó Rákosi Jenőt, Nagy papékat s a konok Kártevőket, Ma már tudom, nem valami nagy érdem, De amikor emlékezem: megértem. /(ZÍh, nagyszerű marások ideje, Jó fogú kor, gyönyörfl, terhes korszak, Mikor lendült a rest, magyar kerék S az emberek mertek merni s bomoltak. Még tart a túlerjedés csömöre, De tán holnap buján nő ki vetésünk S majd megérnek a kalászok, gerezdek Olyan szépen, milyen szép volt a kezdet./ Ny 1912. augusztus 16. Margita élni akar. 1912. ÖV I. Bp. 1975. 475-477. 1. 17 A MARGITA FIA Az öreg Lánchid egyik szimbólum S hallom, hogy most majd szépen tesznek róla: Nemsokára már semmi sem marad Ez országban, mely külön álmunk ójja: Germánnál, szlávnál ősibb álmokat S a latinoknál furcsább furcsaságot, Nem érek rá bis fajtámat szeretni S fáj, hogy aki védi, csaló vagy senki. De az bizonyos, hogy élni akar, Mint zsidó hősnőm jelképezi szépen, Keresztül Rákosin és Szemerén, Keresztül sok rendetlen és igétlen Gyávaságon, zavaron, helyzeten S kissé túlzottan-honos zsidóinkon. Ki nem beszédes, György ir, egyszer mondta: Mi vagyunk Európa legbölcsebb bolondja. 29
