Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"

15

MIKOR PARISBÓL hazajöttünk

Ottokár volt új, huszár Lenkey,

Párisból haza ő hozott bennlinket S itt hallottuk, hogy Tisza megbukott,

Mert a nagy Titok unokákban büntet.

Be szánom néha, hogy magyar vagyok S be nem cserélném könnyen semmi mással: Dőzs nagy-urakkal nyögő kis-ur nemzet S háborgó népek: hát ennél lehet szebb?

Hazajöttünk s itt minden csüggedett, Minden kezdést félbátrak abbahagytak S körülzártak mindent hős pocsolyák, Kicsi tócsák tengerekké dagadtak.

E láp-világ volt hát csataterünk,

Itt kellett hát, hogy egymásra találjunk, t5j inzurgensek, pártot ütni készek,

Félig fölkészült jó és szánt vitézek.

Mennyit ígért az egyszer Budapest S lendülni-kész itt-amottabb kis medrek: Csodálatos Tél és kora-Tavasz, Dalos-frissen mikor összesietnek Szent olvadás kis csörgetegei,

Mintha a Mesék mély Szerelem-tója Nagy üzenettel hívná össze őket, Margitát s a nyugtalan szeretőket.

Vén Árpád-lap s ifjú, piros pecsét:

Ez volt akkor mi álmainknak álma S egy nő, aki szeret vagy nem szeret, De ott kereng nagy álmunkra vigyázva, Kinek nem fontos, mennyi életet Pusztít a mi vad hordásíi, nyílt aknánk, Kinek tán e nagy harc-gyíllés is semmi, De kortársnál mégis több akar lenni.

27