Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Százezernyi kába így élt itt Pesten és Budán"
80 ZOLTÁN ŰR VESZÉSE Fekete, cigányos bőre, cigányos szeme volt annak a Zoltán nevű úri fiának, ki jött Erdélyből, e csak egy hegedűt hozhatott magával. Hozta ezenkiviil a jó nevet, ami Magyarországon ma se rossz, a csalája legendáit s a nagy tájékozatlanságot. Ez mind megfoghatatlanabb és semmibb a hegedűnél, ha Budapestre költözik fel az ember. Pláne, ha olyan még lengébb, de súlyosabb és titkosabb terheket is hoz, mint például néhány avagy sok, borivó ősnek borszere te te . Budapesten Zoltán ár sokféle próbákat tett olyan urak kegyelméből, kikkel távoli atyafiságban állott. Miután díjnokoskodott előkelő Ügyvédi irodákban, s talán az összes minisztériumokban, végül mindenünnen kikopott. Zoltán úr ugyanis kibontotta ott Budapesten a batyuját, a hegedűt és a többit. Nóták után járt, borozott, éjszakázott, s egész nyugtalan valóját szégyen és lelkiismeretfurdalás nélkül tárta föl. E zagyva Budapesten aligha sejtik, mit jelent az, ha ide erdélyi ember kerül, erdélyi nyugtalansággal. Szegény kopott, ári, kicsi erdélyi diákok olyan féktelen vágyakkal jönnek ide föl, mint illik azokhoz, kiknek ősapjaik fejedelmekkel komáztak. S ha ezek közül azután valamelyiknek valami őrülete van, az igazi őrület és nem talmi. Zoltán árnak a hegedűje, egyetlen tényleges, biztos vagyona volt ez az őrülete. Ennek az őrületnek komoly, nagyvilági, elfogadott, mondhatnék: szentesített alapja nem vala, Zoltán urat elbűvölte a hegedít; népdalokat, Erdélybe»» még mindig élő és divatos ó mŰdalokat játszott rajta. Egyébként pedig lelkében bennealhatott a zseni, mert az egyszerű nótákba is sokat beleérzett, s a hangba, a hegedűhangba, volt ő tulajdonképpen szerelmes. Elbukni, elpiszkosodni, ha az ember árván, vagyon nélkül, ártalmas hajlamokkal jön, vajmi könnytí itt Budapesten. Zoltánban, Zoltán úrban, egy darabig fényeskedett a gőg, a vágyakozás, ám a bor elvégezte a dolgát. A borhoz azonban pénz kell.s a pénz nem mozdul meg magától: Zoltán árnak pénzt kellett keresnie a borra. Ez a kényszerűség ismét csak egyetlen vagyonára, a hegedűre utalta Zoltán urat. Annyival inkább, mert módjában volt tapasztalni, hogy a könnyű budapesti nőre semmi sem hat úgy, mint a muzsika. Zoltán ár esetének most jön, kezdődik a megírnivalóbb, az érdekesebb és hangosabb része. Zoltánra nem vigyázott senki, e vigyázatlan, e zavaros s a na- ivokat megbosszuló Budapesten. Elbocsáttatta magát a fiú, s olyan mámorosán minden számítás nélkül élt, mint egy balga Milliomos vagy egy korhely cigány. Este kelt fel Zoltán úr, hóna alá vette a hegedűt, s elindult. Be-benézett a külvárosi kiskocsmákba, kávéházakba. Összeismerkedett a vidámabb és-barátkozóbb korhelyekkel. Ivott a borukból, s fizetett a hegedűjével, lehetőleg szilaj, bús nótákkal. Már csak a részegség drága, vigasztaló állapotáért küzdött, dolgozott és pusztult. 106
