Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)

Martinovics társasága

— Kedves uramatyám, mind Pesten, mind Budán,

Melybe Víziváros fekszik és a Tabán,

Higyje, hogy nincsenek ilyen etnikusok,

Vagy naturalisták s több ily Pilátusok.

Senkit sem hallottam, hogy istent tagadná,

És olyan vadságra okos eszét adná.

Nemrég ugyan hétnek gombjokat elüték,

Kik pecsenyéieket rossz tűz mellett süték.

A többit küldötték külső országokba,

Hol várakba zárták, kemény fogságokba...

Vétkek csak úgy esett mindnyájunk tudtára,

Hogy csizmákat varrtak francia kaptára,

De rossz csirizek volt s varrós fonalai...

Ált’ szaggatván a bőrt, kibújtak titkai...144

A nótárius istenes bölcselkedése ugyan méltó párja vendégei — a kovács, a harangozó és egyéb falusi „értelmiségek” — tréfás-torz elmefuttatásának a világ dolgairól, s bárhogy gondolkodott is erről-arról a költő, helyes ösztönből vagy dilettantizmusból, a haladás elleni kirohanása — karikatúrának sikerült. — A beszélgetés eleje Pest, a Lipótváros épüléséről szült. A szellemi életet szörnyű csapás érte. De a város tovább fejlődött. És a parlagi magyar meg volt elégedve.

A gyorsan épülő városról, az észak felé húzódó új városrészről, a Lipótvárosról így beszél a nótárius fia:

Budán már felette sok uj ház felépült,

Pest meg megfiadzott, egy szép uj Pestet szült.

E mindég Vác fele tovább-tovább terjed,

Mert sokaknak szive építésre gerjed.

Tudja uramatyám, hogy mindég szép volt Pest.

De ennél az Uj-Pest sokkal gyönyörűbb test.

Kies nagy piaca négy szegletet formál,

Melyeken zsinórra vett sok magos ház áll.

Paláciumoknak azokat tartani

Méltán lehet, nem is másoknak mondani.

Széles szép utcái, szintigy kevélykednek,

Minden nyáron többről-többre nevekednek.

Most is sok incsellér házak helyét méri,

Ha igy épül sarka hamar Vácot éri.

Majd ékességével Bécset is elhagyja,

Máris szépségével Soroksárt haladja.

Uramatyám, tudom, látta Beregszászot,

De higyje el nékem, felmúl ilyet százat.144

A Martinovics ügynek alighanem utolsó hangja a fővárosban Kazinczy Ferenc megható szonetje: „Margit szigetén. 1800. július 30-dikán” — egyben az első szerelmi vonatkozású vers, mely a szigethez fűződik. Öt év múltán a rabokat Magyarországra hozzák a külföldi börtönökből és a negyvenegy éves Kazinczy megpillantja a gyönyörű hajadonná serdült Hiergeist Ninont, rabtársa húgát, akit öt év előtt, fogsága kezdetén még elfogulatlanul csókolt meg, mint kisleányt :

... Tekintsd hajad s lásd im e kecseket ;

Mernéd a felvirultat most illetni ? öt kin között élt év orcád neked Gyengébb redőkkel el kezdé lepetni...145 141

141 Gvadányi: A falusi nótáriusnak elmélkedései, betegsége, halála és testamentuma 1796.

145 Kazinczy Ferenc vál. művei. 1960. II. p. 49 ( M. Klasszikusok)

61