Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)
A városi élet ábrázolása II. József idejétől kezdve
Ugyancsak Mátyási ír a fiatalság szórakozásáról „Budán történt fiatal ugrás 1789-dik esztendő, július 18-dik napján” címmel. A költő barátaival sétára indult „postasippal elől a vigasság” haladt A furcsa felvonulást a város lakói megbámulták: Bámult a németség borjúi szemekkel Mondván: Apolló ez a kilenc szüzekkel, De csudálni ilyen népet nem is csuda, Mert ily uj kapukra ritkán borjú Buda. A szabadban azután kártyáztak: tarokkot, pagátot. Sűrűbb győzelmi tapsolások lettek Mint midőn e mezőn hajdan megverettek A budai várat bitangló törökök És a magyarokhoz visszajött örökök. A kirándulást bakugrással fejezték be, miközben Mátyási meg is sántult és ebből messzemenő bölcselkedő következtetéseket vont le.87 Az az érdeklődés, amely a Mária Terézia uralkodása végén és II. József idején országosan fordul a fejlődő Pest-Buda felé, hozta létre a kor nevezetes verses elbeszélését, Gvadányi József írását: Egy falusi nótárius budai utazását. 1787-ben írta Gvadányi, 1790-ben jelent meg, nagy hatására jellemző, hogy már a megjelenés évében három kiadása volt, mert a pozsonyi után a Pozsony Komárom-i jelzésű példányok egymástól eltérő sajtóhibái utánnyomásra utalnak. Hőse — egy nemrégen létrehozott intézmény — a falusi jegyző alakjában a parlagi értelmiség képviselője.88 A városról elmond jót, rosszat, de inkább a jót, a fejlődést ábrázolja benne. Két évvel előzi meg a pomázi hajóút leírását. A peleskei nótárius Cinkotán át érkezik Pestre. Barátja jóvoltából aztán a Császárfürdő mellett száll meg. Elámul a város szépségén, bejárja a város majd minden nevezetes helyét. Leírja a hajóhíd forgalmát, a barátok templomát, az országházat, a bált a Hét választófejedelemhez címzett fogadóban, szó esik színházról, heccről. A falusi nótárius élesen kikel a külföldet majmoló magyar nemesek, katonák, dámák ellen. Kigúnyolja ruházatukat, szokásaikat, beszédüket, keményen megleckézteti őket. (— A’mű a nemzeti mozgalom kibontakozásához kapcsolódik, annak jobbszárnyát képviseli). Érdekes, hogy ugyanakkor leírja a rácvárost, beszél a várost lakó rácokról, görögökről, szokásaikról, szállásadója német serfőző — és az idegengyűlöletnek nyomát sem találjuk. Gvadányi nyilván természetesnek tartotta, hogy kereskedelmet, ipart idegenek űznek (ilyen foglalkozásokhoz nemes nem alacsonyodhat le, paraszt nem emelkedhet föl képzeletében). — Az idegenajkú polgárság már későbbi költőknek volt a bánata. Az idegeneket majmoló nemeseket ostorozó falusi nótárius barátjának, a kancellistának házasságát a gazdag német serfőző leányával örömmel veszi tudomásul. A város dícséretét az elbeszélő költemény negyedik része tartalmazza — „amelyben Budát, Pestet és ezeknek vidékét írja le” — A nótárius kimegy a Duna partjára, elragadtatva szemléli Mátyás palotáját, a tájképet: A természet tette ott remek munkáját, Mert ha ki tekinti Budavára táját, Nem fog itt mást látni, csak szépség csodáját És a teremtésnek egy nemes formáját. Menedékes hegyen van a vár építve, Erős kőfalakkal s bástyákkal kerítve. Napfényen ragyogó tornyokkal szépítve, Utcai kövekkel vannak béteritve. Ezeket nagy roppant házak ékesítik: Sok költséggel épült templomi szépítik, Piarcán felszökő kutak diszesitik, Gyönyörű lakosi nagyon nemesitik. 36 87 U. o. p. 265 - 270. 88 Helikon k. 1957. p. 202 62—63.
