Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)
A városi élet ábrázolása II. József idejétől kezdve
Seh’ ich nun da weiter zurücke; so reizen Die Häuser der christlichen Juden, der Raizen, Das Auge in einer besonderen Stadt, So niedlich da an das Gebirge gereihet, Das, stolz, sich desselbigen Namens erfreuet, Das meines Herzynjens Erhabenstes hat. Doch taumelt das Alles, mit städtischen Prunken, Vorüber, als wäre das Alles jetzt trunken; Doch fesselt mein Blich sich ein Weilchen: ich seh’ In einem der vielen und langen Quartiere Der Wasserstadt in gar vergnügten Reviere, Das Türken hier beten: eine Moschee. Dagegen war jenes erhab’ne Gebäude, Auf jenem Gebirge voll Reben, die Weide Von christlichen singenden Betern, und jetzt Muss, auf die Gebote des Vorurteilfreien Beherrschers von hier, es dem Krieger erfreuen, Der freilich jetzt leider ! dem Staate mehr nützt. Auch sind der Gesundheit so heilsame Quellen So milde dort: dass sie, mit dampfenden Wellen Veredeln das schlechtere Wasser des Stroms Der Donau, die, kalt und mit Stolz sie empfanget, Und dafür mit siedender Lust wird versenget. Jetzt rückt erst zum neuen Altofen, noch Roms Der Städte Tyrannin Geschöpf. Stazionen Erzwang sie sich hier einst für ihre Legionen, Die ihr mit den Waffen ersiegten die Welt. Jetzt ist es fast bloss ein Gemenge von Buden... Da spiegelt im Strom sich ein edles Gebäude, Wo man ein Gespinste von Würmern, die Seide Noch einmal, zum Putze der Damen selbst spinnt... íme a város látképe. Mátyás, Lajos emlegetése, a királyi palota királytalanságának felhány- torgatása valószínűsíti, hogy hazánk fia írta a költeményt — a verselés módja arra mutat, hogy ismeri, olvasta a kor német irodalmát, Wielandot, Goethei, talán Schillert is — lehet, hogy a fiatal Schedius rejtőzik az álnév mögött — akiről feltételezhető, hogy összeköttetésben volt a felsőbb hivatalnokréteggel. Lelkesedik a városért, bár megállapítja, hogy sok javítanivaló is akad. A két part minden fontos helyét felsorolja — a rácvárost, Rózsadombot, a kiscelli trinitarius klastrombán berendezett invalidus-házat, az óbudai selyemszövőgyárat. Továbbá megemlíti még a Margitsziget idilli szépségét, az apácakolostor romjait, ahol a pajzánkodó szerző szerint most kevésbé szűzies gólyák párosodnak. De jobban tetszik költőnknek az újpesti sziget, amelyre nem nehezedik remetehangulat árnyéka. Úgy tetszik, nemcsak a természet, emberkéz is közreműködött növényzete ápolásában, hiszen a sziget parkhoz hasonló. A pomázi víziút leírása megérdemli, hogy kiemeljük az ismeretlenség homályából — a város egyik legrégibb részletes költői leírása — a József-kori társaséletről is dokumentum. Egy környéki kirándulást ír le Mátyási József is „Péczeli menykő készölt 19. szept. 1789. Budán” c. versében. „A várban lakó méltóságok — főnemes urak s asszonyságok” elhatározták ugyanis, hogy mulatni mennek és mivel „látván uraink is, hogy Budának hegye — A nagy mulatságnak igen szűk vármegye” a síkságra, a péceli kastélyba helyezték a mulatság színhelyét, melynek fénypontja a tűzijáték „a péceli menykő” volt.86 86 Semminél több Valami, p. 279—281. 3* 35
