Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)

Függelék: Idegennyelvű versek Geréb László fordításában

Mindez ajándéktól bűnhődik is egyben az Ister bűnéért, amivel nagyra növelte vizét.

Mert a folyó erejét most megzabolázza az új föld;

vége, de hossza se volt — s most, ime, útja kimért.

Hol halak úszkáltak, vígan legelésznek a kecskék;

hol csobogott evező, most hasogatnak ekék.

Isterről a minap hol földbe szakadt a verejték,

kétvizü forrás kél kívül a part peremén.

Hol borzad, didereg: verítéke fagyasztja a földet;

hol munkán izzadt: forr a talaj, hova hullt.

Hát kettős feredő fakadoz fel ezért Buda mellett: gyógyul a kóros test orvosoló erején.

Ezt szintén Jupiter rendelte: a víz, ami Hunnát megrontá, ezután csak javulásra legyen.

El sose szikkadhat s nem fogy ki vizéből a hévség, és a hideg forrás már a Dunán gyarapul.

Partba rekesztve tehát úgy izzad ezentúl az Ister,

s gyógyító feredőt nyújt — ha akarja, ha nem.

BUDAVÁR KELETKEZÉSE- Schez Péter (1691-1756) Buda és Attila megkeresik Hunna elveszett fejdíszét. Buda látja meg előbb, de Attila kívánja ezt s vele a királyságot. Ezen összeszólalkoznak. (12. rész.)

Fékét vesztve kitört dühtől Buda mámorosán most

s mint Jupiter dörgött: — Nem vagyok én a király?

Lásd, Jupiter lakozik hüvelyemben — a kardom, a jósjel, hogy ki vagyok, jobbom megbizonyítja neked !

Próbáljuk meg erőnk — szólott s vasa villoga már is;

Attila majd elhullt gyors suhogása alatt.

Szintén fegyvert ránt, harsog dühödötten a szája:

— Esküszöm én a rokon istenek és Jupiter szentségére, te gaz, még bármi ha szent a szemedben, és pálcádra is én, hogy soha nem viseled.

Minden csöpp véred ha bocsánatot esdekel is már,

nem feledem bűnöd — poklokat esküszöm én ! — mígnem a földbe harapsz, lábunk tapodotta fövénybe, míg a királyságot s éltedet is kiadod.

Itt az igazság ! — szólt, s már ellenkeznek a kardok —

Ez jogom országhoz ! — így követelte jogát.

Villog a vad vas, vág, mindketten ugyan törekesznek;

csattog a kardtul a rét, és levegője cikáz,

Váltakozón támad s hátrál hol az egy, hol a másik, egyesíté őket nem szeretet, de harag.

Megtorpant, aki fut, s eldőlt, aki sebbe hasított.

Még soha ily dühhel nem vitatódtak ügyek.

És ha netán — félek ! — mindketteje veszne a harcon egy máglyára ugyan nem teszem én tetemök.

73