Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)
II. A "csodálatos nagyváros" közelről
12 "... ELFELEJTETT BÁNATOK... HAZÁJA, TABÁN!" .... Mállott rókagallérok, kísértetiesen elrongyosodott köpönyegek, madárijesztő vékony lábszáraihoz idomult nadrágok, fakult, csurgó, régi zsuptető ereszéhez hasonló bajuszok, lelkiismeretfurdalásos, ritkult szakállak, pókhálósán pislogó szemek, őszi széllel és köddel csimbókozott üstökök, gombja vesztett mellények, hervadt falevélkék, összezsugorodott nyakkendők, és ércteleniil kongó pincehangok hazája, molyette Tabán! - itt történt meg az a csoda, hogy Kuvik dal- flizér-árus fogadalmat tett, hogy többé egyetlen korty bort sem enged le gégéjén önszántából. Torkonakadt sóhajtáshoz hasonló kéményfüstök, föld alatti tetszhalottéhoz hasonló nyögések, a varrógép pergésébe fulladt zokogások, holdvilágnál született csalékony és a nappali világosságnál hirtelen megöregedett s tehetetlen álmok, nevüket is elfelejtett bánatok, céltalan csavargások és még céltalanabb üldögélé- sek hazája, Tabán! Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetíí utcák, már csak botlásra való kapuküszöbök, megbetegedett ajtók, amelyek szinte leestek helyükről, amint idegen kéz nyúlt hozzájuk, nagymamák és még régebbi emberek idejében új szobabútorok, fájdalmasra soványodott kanapék, köszvényes székek, régi arcokat mutogató, hímporukat veszített tükrök, kutyafarokhoz hasonló csőrü teás ibrikek, orvosságoktól megsárgult poharak, megöregedett, gyermekeket ábrázoló szentképek, vénasszonyok guggolásában ugrándozástól elszokott bolhák, elkeseredett, sánta, agg kakasok, éjjelente bizonyára s síri enyészet módjára porló udvarok, halálosan fáradt kőolaj-lámpák, nevezetességüket, szépségüket, bókokra érdemességüket régen felejtett női kontyok, közönytől megsárgult, foszlott kötélen hintázó női ingek, felvágott nyelvüknek többé semmi hasznát nem vevő Mátyás-madarak, a szerelmi éj varázsának ismerete nélkül imakönyvbetfívé törpült asszonyok, már gyermekkorukban megbabonázott és hóbortosságban megvénült férfiak, a tavaszonként se énekelgető aranyos töklinckék és kékhegyff zenérek, a harisnyakötőjükre már zárdanövendék korukban se ügyelő szífzek, folyóvízzel hasztalan álmodó, kisbaba nélkül maradott menyecskék és kék hivatalos kabátjukra kísértet-lepe- dőt teregető altisztek hazája, Tabán! - .... (1930) /Utolsó szivar az Arabs Szürkénél. Zöld ász. Bp. 1965./ /569-570. I./ 75
