Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

II. A "csodálatos nagyváros" közelről

13

"KI ÁD RANDEVÚT A VÉRMEZŐRE?"

.... A Krisztinában gurult a kényelmes hintó, lassan forogtak a kerekek, mert hisz vágtatni már nem érdemes.

A hervadt fák alatt szerelmesek mendegéltek, férfiak, komoly, megfontolt, mondhatni Ferenc József-kabátos urak, - itt-ott egy szürke bajusz, - oldalukon a pesti asszonyka vagy leányka, aki elégedetlenül és rosszkedvűen lépkedett hódítója oldalán. Némely nő mereven nézte meg a helyet, ahová ernyője ért a földön, mások a fákra pillantottak, amelyek a Krisztinában az utat szegélyezték. Igen gyakran mutatkozott a tavalyi divat a Budán sétálgató hölgyek ruházatán, sőt általában mindnyájan olyanformák voltak, mintha az "Elhagyott menyecske" neve latt ismerkedtek volna az apróhirdetések között. Ott ment a molett az ismerőse oldalán, a "vidéki szőke asszony" és az "első lépés". Olykor feltűnő,' máskor divatjamúlt ruháikban olyanformán illegették magukat az elszántan kifestett bajuszú gavallérok karján, mintha még sohasem jártak volna Budán, a Vérmező tájékán, midőn az apróhirdetés útján ebben megállapodtak. Ki ád randevút Budára?, a Vérmezőre? A hercegnők bizonyosan nem itt találkoznak a lovagokkal, az infánsnők erre nem robognak. Igen fiatalnak, szívben lobogó szerelemmel szerető, vagy koravénült uracsnak, zördült agglegénynek, nyolcgyermekes félénk édesapának kell lennie annak, aki Budára, a Vérmező mellé megy hölgyével, hogy séta közben mindazt elmondja, ami szívét nyomja. A bajuszokat e napon gondosabban festette a borbély és a n&c elhervadt csipkedíszeket vasaltak ebéd után

........... (1913)

/

A vörös postakocsi. Bp. 1920./

/159-160. I./

14.

"NATÁLIA ... MEGFIGYELTE...

A GONDTERHELT ÓBUDAIAKAT..."

.... Natália étlen-szomjan várta szerelmesét, a függöny hasadékán megfigyelte a járókelő embereket, görbe testtartási!, gondterhelt óbudaiakat, bóbitakalapú asszonyságokat, fésületlen lányokat, földön mászkáló gyerkőcöket, kapuk alatt hosszadalmasan tere-ferélő vénasszonyokat, /"vajon miről tudnak olyan sokat beszélgetni, amikor a tél biztosan elviszi őket?" - gondolta magában Natália./

76