Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)
I. A "nagyvilágias korát élő Budapest"
svindlerekkel, tolvajokkal, nehéz előrejutni a boldogulás felé. Az anyámék idejében Pest tele volt jámbor .hiszékeny emberekkel, akiknek be lehetett adni minden maszlagot. Hitele volt minden jó fellépésű embernek, akár a szabónál, akár az uzsorásnál, akár a gazdag kiasasszonyoknál. De most már ennek vége, mondja anyám, mert a vidékiek elözönlötték a fővárost. Aki vidékről Pestre bátorkodik, az mind keményebb kötésű, ravaszabb észjárású, mindenre elszántabb, mint a bennszülött. Mert nem ám a kacskaringós urambátyámok vagy az én apámhoz hasonlatos angyalok költözködnek Pestre, hanem legtöbbnyire azoknak az ivadékai, akiknek apjai pandúrok vagy betyárok voltak az Alföldön. Ó, az én anyám nemhiába volt vidéki színésznő, jól ismeri az embereket. Csak ránéz valakire, és a lába tartásából, az orra konyulásából, a szemének járásából meg tudja mondani, hogy melyik vidékről jött. A székely góbék vágják a legártatlanabb arcot, amikor a vonatról leszállnak, de már hideg rázhatja az egész Kerepesi utat, amikor egy ilyen furfangos jövevény végigóvakodik a városon. Hát még a felvidéki urak maradékai, akik megnnyi vásárlókként állítanak Pestre, holott lyukas a zsebük, többet hazudnak az álmoskönyvnél, és felfelé alkudoznak a boltossal, mert eszük ágában sincs fizetni!- Ó, az én anyám jól ismeri őket, mert járt azon a vidéken, ahol azoknak az uraknak van pénzük, akiknek az apjuk juhász volt, bürgét lopott, zsidót ölt, megcsalta a cimboráját, a komisszárust. És azoknak az uraknak nincs pénzük, akiknek apjuk egykor földesuraság volt, ők maguk váltót hamisítanak. Ilyen egész Magyarország. Aki itt lehúnyja a szemét, annak lelopják a süveget a fejéről. Miért legyek én jobb, akinek az apám csak skribler volt, mint azok az elbizakodott, pöffeszkedő, szamáremberek, akik a börtönajtóra is predikátumos vizitkártyát szegeznek? Mária mindig csodálkozva hallgatta ennek a szenvedélyes, fantasztikus fiatalembernek az előadásait. Egyformán szegények voltak, és mindketten az életüket, a nyakukat odaadták volna egy kis jólétért, szép új ruháért, egy valóra váltott álomért. Törley pezsgője már javában durrogott Pesten, de ők abból nem ihattak; Luczianovics, a bérkocsis, ekkoriban tette fel az első gumiabroncsokat piros kerekű kocsijára, de abba csak Freystádtler-milliomoslány ülhetett, ők gyalog jártak a beolajozott Andrássy úton; ibolyaszínű fátyolt és illatszeres zacskót /Turnért/ a hátulsó derekukon hordanak a nők, ragyog az élet, mint a lampion; Schmittely szerkesztő a Vénusz című újságba halikrával táplálkozó és selyemharisnyát viselő nőkről ír szép regényeket, sőt a szép Pest megyei főis- pánné, a galamblelkű Beniczkyné sem adja alább a gazdag grófnőknél regényírásait; mindenki jókedvű és gazdag a városban, a nők oly csinosak, mintha mindnyájan a Kishíd utcai Klein Libornál fésültetnék hajukat, és ők egy bdskomoly Rózsa utcai ház folyosóján lappangva beszélgetnek, reménytelenül, szerencsétlenül ........... (1923) / Aranyidő - A templárius. Bp. 1960./ /65-71. I./ 43
