Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

I. A "nagyvilágias korát élő Budapest"

mellé tenni, hanem kis csattal a mellényéhez erősítettük, mint a gavallérok szokták. Nálunk az volt a születésnap, a húsvét, a szüret, amikor papának vég­re egy konc miniszterpapirost vehettünk, mert szegénynek mindenféle marhale­velek hátára kellett írni, ő ugyan azt mondta, hogy az igazi írók sajtpapírra ír­ják a müveiket, de mégis megmosta a kezét, levágta a körmét, új tollat vett elő, amikor a finom, sima papirosokhoz leült. Pedig az én apám az ország e- gyik legjelesebb írója volt. Mária sóhajtott:- Te is író leszel. Az anyám kivetette a kártyából, a planéta megjövendöl­te; tintás lesz az inged és fésületlen a hajad. Hisz már most is szeretsz a ká­véházban lebzselni.- Tavaly azt mondtátok, hogy színészvér vagyok. Szegény anyám megtiltot­ta akkor, hogy többé felétek nézzek, mert ő ugyan elhagyta a pályát, de a szí­nészeket tartja a földkerekség legelső embereinek.- Táncos éhenkórászok. Szerencsére már nem jársz tapsolni a ligeti aré­nába. Egy darabig hallgattak a szobában is, a folyosón is. Az ódon ház lépcsőin sötéten ment valaki, mint a kéményseprő.- Nem gz apád - susogta Mária.- Ó, ő még ilyenkor az Athenaeum kiskorcsmájában üldögél. Nem bír meg­lenni a nyomdafestékszagú emberek nélkül. Én sohase fogok abban a csárdában az asztalra könyökölni, várván, hogy a szerkesztők elfogadják-e müvemet, vagy kajánul visszaadják. Mária, én a Casinoban fogok vacsorázni, ahol Berkes ban­dája vonja a tafelmuzikot. Egyik oldalon Szemere koccintgat, a másikon Üchtritz Zsiga... Béla pedig csak nekem húzza, akár reggelig is mindig csak a te nótá­dat: Kék nefelejcs virágzik a tó partján.- Rég elfelejtettél te engem, Sobri Jóska - felelt nádi hegedű hangon Mária.- Soha - duruzsolt a hang, mint az éji darázs, amely a sötétben is megta­lálja a virág kelyhét. - Hiszen éppen a te kedvedért is akarok gazdag lenni. Ez most már nehezebb ebben a városban, .mint azelőtt volt, mikor az első arany­ásók jöttek Pestre, mert tele van a város ügyes és elszánt szerencsefikkel. Az én okos anyám sokszor beszélte, hogy tizenöt évvel ezelőtt, amikor ők Pestre költöztek a vidéki vándorlások után, elég lett volna, ha a szoknyája árával spe­kulál; telkeket kellett volna venni, de ők a Nővilág című lapot alapították kis vagyonkájukon. Szegény anyám sokszor emlegeti, hogy az ő harisnyájában őrzött márjásai mind arra kellettek, hogy Balázs Sándornak új nyakkendői legyenek, hogy csokrokat kapjanak a Rákosi színházának a táncosnői. Még Vajda János is a mi pénzünkön vett magának esernyőt. Ilyen a pesti szerkesztő sorsa. Míg ha a pesti költők felsegélyezése helyett a Nővilág pénzén telkeket vett volna anyám a Sugár úton, vagy akár azt csinálta volna, amit Bulyovszky Lilla, aki ügyesen kamatoztatja pénzét; máma enyém lehetne Charlotte, nem pedig a Comp.Matchlesé.- És a Rózsa utca? És a szegény Mária? - settenkedett egy pajkosan ér­zelmes hang az ablakból.- Csendesen, Estella - esengett most az ifjú. - Csak te el ne felejtsél en­gem, mikor nagyon szomorú vagy, dúdold el a Kéknefelejcs-nótát, és akkor én eszedbe jutok, akárhol vagyok a világon. Mert n agy útak várnak rám, talán nem is láthatjuk egymást darab ideig. Én megyek a szerencsém után, mint min­denki ebben az új Kaliforniában. Most már tele van Pest hamis játékosokkal, 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom