Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

I. A "nagyvilágias korát élő Budapest"

A héjatekintetű fiákeresek hosszú bundájuk karjait egymáshoz csapdosták az utcán, és aludtak a lovak bozontos takaróik alatt. A túlsó oldalon gyermek- kocsit tolt töpörödött öreg asszonyka sudár fiatal szűz társaságában. A nyom­dához mentek a reggeli lapért, amelybe ismét nem írtam semmit. A szerecsen portás hirtelen felébredt, jelt adott a kocsisoknak, odalent, a mélyben nyílt a tejUvegajtó, Először egy halottat hoztak... Ruhatárosok, akik már levetették skarlátvörös egyenruhájukat, amelybe a nagyravágyó tulajdonos öltöztette őket, egy nagyobb szabású csomagot cipeltek fel a lépcsőn, nagy gyor­sasággal, mintha csak az eltávozó társaságot kellene megelőzniük a halott el­szállításával. Sauer kisasszony volt ő, egy bécsi hölgy, aki eddig a ruhatárban feküdt, miután valcertánc és ivás közben végleg rosszul lett. Ezután végképpen kitárultak az üvegajtók, és a mélységből, a lépcsőkön felfelé olyan lárma hallatszott, mint bálok után. Sokan fütyültek, mások tánto­rogva dúdolgattak, némelyek értelmetlen szavakat kiáltoztak, egy orgia gyűrött publikuma, egy föld alatti táncterem szennye, egy fülledt nagyvárosi éj dorbé- zoló társasága ömlött az utcára. Ismertem ezeket a sápadt arcokat, amelyeket korán eljegyzett magának a bánat, és a hervadás. Minden éjjel láttam ezeket a kifestett szemeket, vörös ajkakat, piros füleket, frissen borotvált állakat, gyű­rött gallérokat, izzadt frakkokat, poros tánccipőket, manzsettába gyűrt piszkos zsebkendőket, kétfelé álló fülű pénztárcákat, halottként fehérlő virágokat, kihunyt fényű ékszereket, gyöngyöket, szétesett frizurákat, - s mindig azt gondoltam, hogy vajon hová mennek most ezek, hogy kipihenjék magukat, estére felfrissüljenek arcok és cipőtalpak, kedvek és szemek, ékszerek és fehér szoknyák... A fiake­resek hangosan és fontoskodva csapkodták az ajtókat a beszállott párok mögött. Visító hangon szólongatta egyik nő a másikat, találkozót adván délutánra, vagy megbeszélvén egyet-mást a háztartásról. Most még a szerelemnek áldoznak e- zek a petyhüdt, fáradt testek, csókolóznak a bűzös szájak, lekonyult bajuszok, menyasszonnyal és vőlegénnyel robog a hintó a Párizien lámpásaitól el a mesz- sze sötétlő, komor, havas pesti házak közé, a kibomlott frizurákat, lemarado­zó tánccipőket, hervadt kesztyűket'egy szállodai szoba várja, ahova most gyújt be vörös szemével a bérszolga, és a szomszédban a vidékiek már pakolnak a reggeli vonathoz.... (1919) /Asszonyságok díja. Bp. 1958./ /161-162, 165, 166. I./ 7. "A TITKOS SZERELEM... PESTEN” .... Budapest ifjú volt és virágzott benne a szerelem, a tekintélytisztelő, ha­gyományokban magát kiélő tizenkilencedik század után, amikor mindig az történt, amit az öregek akartak. A hosszú és vastag alsóruhák divatja után jött a lengébb korszak, ahol az öregeket csendre intették, a magyar nadrágot már csak Szent 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom