Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

IV. "…többet megtanultam az akkori pesti életből, mint mások…"

7. "A FÁCÁNNÁL MAJÁLIS VOLT." .... A Fácánnál majális volt. A tabáni és vízivárosi tornyok litániái harangszava, valamint a Retek utcá­ban kiragasztott zöld cédula közölte a fiatal nőkkel, hogy ezen a délután táncmu­latság van a Fácánnál, amelyhez Piros Flórián zenekara szolgáltatja a táncze­nét; a kitíínő italokról és ételekről az ismert vendéglős gondoskodik. Eljöttek tehát a rózsaszínű és kék ruhák a budai utcák öreg házikóiból, s az ifjú fürge lábak ugyanazon nyomokba léptek a kopott kövezeten, az erdei ava­ron, a kanyargó gyalogáton, amelyet egykor a nagymamák hagytak hátra. A vak hegedűsök, lábatlan harmónikások, akik a keresztutaknál úgy helyezkednek el, mintha a várostól örök időkre kibérelték volna helyüket, ugyanazon nótákat von­ták, amelyeket a majálisi fiatal nők anyáinak háztak, amikor azok először jártak májusban az erdőn. A szőke és barna kontyok, a hullámos hajak, a szívben rep- deső jókedvek, a pajkoskodó nyelvek, a játékos szemek, a bérmálás tömjénilla­tát őrző fehér harisnyák, vállalkozó kis cipők, felhevült szalagok, pontosan illesz­kedő harisnyakötők, álmok, szerelmek, ismeretségek, találkák és rügyező vá­gyak eljöttek a Fácán ódon udvarára, végigjárták a bolthajtásos folyosókat, fel­szaladtak a ropogó lépcsőkön, belenéztek a kopott aranyozásá tükrökbe, amelyek­ben régi dámák arcai rejtőznek, mint a folyam mélyében az eldobott gyűrűk, amulettek... Felcsattogtak a kedvek, mintha egy láthatatlan karmester tapsolva jelt adott volna a mulatság megkezdéséhez, a varrógép mellett töltött éjjelek remekművei, a lengedező szoknyácskák valamely fuvalom révén megmozdultak és repkedni kezd­tek; a gondban, házi munkában, ódon padlók járásában megszokott leánylábak meginogtak, mint az alkonyi szélben a virágszálak: számtalan kis hegedűs tele­pedett a falombokra és a szívekbe, és egy meleg lehelet szétfiljta a Fácán fe­lett azokat a tavaszi virágmagvakat, amelyekből a szerelem terem. A hűvös kis kezek, amelyek tán még a délelőtti mise imakönyvétől voltak hidegek, vagy fá­radtak a főzőkanáltól, felmelegedtek, amint kinyúltak a táncosok felé. A jó tán­cosnők oly elbizakodottan vetették magukat a tánc áramlásába, mint az úszók a hullámokba. Lángban állott a szende szűz, fogak lezárt sövényei megöl vissza­fojtott hangok törtek elő és Karmolin, egy öreg budai kéjenc már ott guggolt a lyuk mellett, amelyet annak a kamrának a deszkafalába fúrt, ahová a leányok ruháikat mennek megigazítani. Alkonyodott és a pincérek, vendégek, cigányok többé-kevésbé leitták magu­kat; mindenféle nótákat gajdoltak borvörös arcú öreg emberek, mintha a kaku- kos óra szólalna meg, a söröshordókat ügy gurítgatták elő a jégveremből, mint cinkostársakat; a kucsébert barátságosan fogadták az asztaloknál, mint egy vár­va várt vendéget, idegen emberek koccintottak egymással, míg a női ruhatár tá­ján elcsattant egy pofon, amelyet sűrű egymásutánban több követett azokon a he­lyeken, ahol féltékeny, vagy sértett férfiak tartózkodtak, a táncmulatságot nem 199

Next

/
Oldalképek
Tartalom