Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE. SPECIÁLIS RÉSZ. III. TAGOZAT. A Fehérvári kaput ellenben Croy herceg, Pareillius és Schaffenberg támadta a balszámnyal, s az egész műveletet Rüdiger Starhemberg, a Lotharingiai megbízottja irányította. Az első feladat az volt, hogy a gyalogság sáncot húzzon a tábor köré, megnyissák az ostromutakat és biztonságos és alkalmas legyen a többi dolog is az ostromlóknak. Miközben ez történik, a Fővezért állandóan nyugtalanította a Hamzsabéghez közel állomásozó török hadsereg - nehogy még hirtelen rátámadjanak, miközben az ostrommunkálatok lekötik. Haditanácsot tartván tehát elhatározza, hogy először lovascsatába bocsátkoznak. Az éjszaka csöndjében vonulnak a Budától másfél mérföld távolságban lévő ellenségre. Még hajnalhasadás előtt két állásban lévő török ezredbe botlanak, de a mieink láttára futásnak erednek. A menekülőket üldözőbe veszi a Lotharingiai, végül pedig álljt parancsol a katonaságnak, s közben a pitymallat fényében megpillantja a dombokon táborozó szeraszkirt. Amint pedig annak tudomására jutott, hogy ott vannak a mieink, s mivel azt hitte, hogy az egész hadsereg rátámadt, valamelyest hátrál, majd értesülvén az ellensége csekély létszámáról, fürgén fölfejleszti az arcvonalat, hogy csatába bocsátkozhassék. Ezalatt kétezer lovasnak megparancsolja, hogy törjenek elő és zaklassák a mieinket. Megkezdődik tehát az első csatározás, melynek alkalmát kihasználva a Fővezér is kialakítja az arcvonalat. Kb. kétezer gyalogossal vonult ki, akiket ügyesen a két szárny közé ékelt. A jobbszámyat Salm Taajféval, a balszámyat a Bádeni és Mercy irányította. Amazokat Styrum és Magni dragonyosai, emezt Schultz és Savoyai emberei védelmezték oldalról. Már-már szabályos csatává fejlődött a csatározás, mikor újabb barbár egységek vonultak föl, s a Lotharingiai meglazította a középső arcvonalat, és innen két lovasszázadot kiemelve jó időben megerősíti mindkét szárnyat, hogy át ne törhesse az ellenség. A hely maga igen alkalmas volt a nagy tömeggel való megütközésre, ti. a Duna és a sűrűn egymás mellett álló dombok közötti sík terület eléggé keskeny volt. Újra összetömörítvén a hadsorokat oly nagy erővel csapnak össze a mieink az ellenséggel, hogy a nagy erővel támadó ellenséget nagy veszteségeket okozva visszaverik. A menekülő törökre ráküldik a lengyeleket, de mivel azok a szabályosnál makacsabban nyomulnak előre az ellenség hátában, a hirtelen visszaforduló török bizony nem éppen pusztítás nélkül visszaszorítja őket, s miután menekülni kezdtek, kishíján összezavarták a mieink első arcvonalát, ezek azonban jó időben helyet adtak a futóknak és a tartalékos egységek közé fogadták be őket. A lengyelek vakmerősége elővigyázatosabbá tette a németeket, gondosan megszilárdítják az arcvonalat, hogy már annak puszta láttán is megrémüljön az ellenség. Akkor a szeraszkir cselhez folyamodott, s Murád példáját követve parancsot ad, hogy vagy háromszáz tevével, tapasztalt hajtok sebes iramban rontsanak rá a balszámyra. Azt hitte, hogy a rohanó vadállatok összezavarják a mieink hadsorait. S valóban kevés híja volt, hogy a szokatlan rémületes látvány hatására fölbomlott az arcvonal. A Lotharingiai tehát kiadja a parancsot, hogy részint ágyúkkal, részint puskákkal lőjék a beste törököt, majd pedig, mivel azok nem hagyták abba az előnyomulást, a tevéseket vegyék tűz alá. Mikor aztán a hajtókát sikerült kilőni, a tevecsapat összezavarodott, majd mikor az élharcosok A Lotharingiai nyílt támadást határoz el a szeraszkir ellen. A mi arcvonalunk kinézete. A harc lefolyása. A szeraszkir cselét kudarcba ful- lasztják a mieink. 89
