Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
PEST - PILIS - SOLT VÁRMEGYE. SPECIÁLIS RÉSZ. III. TAGOZAT. meztelen mellüket mutogatva rettenthetetlenül állnak meg a falakon. A mieink annál elszántabban közelednek, minél nagyobb önbizalmat látnak az ellenségben. Olyan nagy volt azonban az ellenségben a bátorság, (vagy inkább a zabolázhatatlan vadság), hogy sem a gránátosak tűzesője, sem a golyózápor nem tudta őket elmozdítani arról a helyről, melyet elfoglaltak. A mieinkre viszont mindenféle dögvészt okádtak, ami annál veszélyesebb volt, minél hevesebben hullottak a lövedékek s más effélék a magasból a közeledőkre. Mintha a pokol zsilipjei szakadtak volna föl; a tüzek, a golyók, nyilak és kövek olyan vihara zúdult a mászókra, hogy a gránátosokkal elvegyült hajdúk sűrű tömegben hullani kezdtek, s először meginogtak, majd hátrálni kezdtek, s átterjesztették a félelmet társaikra is. Ennek láttára a Lotharingiai kivont karddal s fennhangon korholja, buzdítja, lelkesíti az ijedten futókat. Magukhoz térnek tehát, visszatérnek a hadrendjükbe, s oly erővel vetik magukat a küzdelembe, hogy egy lendülettel birtokba veszik a cölöpsort, s felhágnak a falak romjaira. Á győzelem jeléül már le is tűzték a zászlókat, s a mindenünnen rájuk rontó ellenséggel szemben erődítésekkel vették körül magukat, mikor fölrobbanván egy akna, az egész győzedelmesen elfoglalt állás teljesen tönkrement: egyesek a levegőbe röpültek, másokat sziklák temettek maguk alá, vagy a kettényílt föld rútul elnyelte őket. Ebben a csapásban csak az volt a haszon, hogy mikor a füst a gyászos helyet sötét felhő módjára beborította, az előnyomulók nem tudták fölmérni a veszély nagyságát. Hogy az állást visszaszerezzék, ugyanolyan erőfeszítéssel áttörnek, mint az előzők, elkeseredett harccal visszaszorítják az ellenséget, a romok egy részét elfoglalják, megvetik a lábukat, leszúrják a zászlókat a mellvédeket építenek. S ekkor alulról ismét dörög, a föld megrendül, s egy újabb akna rettenetes bömböléssel kitör a mélyből s a bátor katonáknak azt az egész osztagát szörnyűséges módon szétszórja. Később kiderült, hogy azon a rommezőn kilenc ilyen rettenetes aknát ástak a török védők. Gyászos volt a látvány. Sokan olyan magasságba fölröpültek, az égbe, hogy elvesztek a szem elől; mások csúnyán összeégtek vagy a romok alá temetve jajveszékelések közt múltak ki. Akiket jobb végzetük megmentett ettől a dögvésztől, a köréjük özönlő janicsárok vagy levágták, vagy a futás közben golyókkal üldözték őket. S noha ezen a veszélyekkel teli helyen alig volt mód a helytállásra, mégis újabb és újabb osztagok érkeztek az új veszedelmek közé annál lelkesebben, minél inkább látták már a tüstént bekövetkező halált. Nagyjából ugyanazon a helyen megkezdődik tehát a harmadik támadás. Kézzel szaggatják a cölöpöket, s mivel lanyhul a törökök ellenállása, ismét megpróbálnak följutni a romokra. A várőrség lemondott arról, hogy ezt a helyet eredménnyel védheti, ezért szanaszét lőporos edényeket, gránátokat, gyújtónyilakat s mindenféle más dögvészt rejtenek el az omladékok közé, hogy se észrevenni, se kikerülni ne lehessen azokat. Majd mikor látják, hogy a keresztények ezen a területen másznak, s hallják, hogy győzelmet kiáltanak, hirtelen meggyújtják a gyújtózsinórt, s egy szempillantás alatt szétterjednek a lángok a halálos csapdák között olyan heves tűzvészt okozva, hogy mikor már elfogy az anyag, ami a tüzet táplálta volna, maga a katonaság kezd égni. Eldobják tehát A mieink erőfeszítései; az ellenség kitartása. A mieink megingását és futását megállítja a Lotharingiai. Fölhágnak a romokra. Felrobban egy akna és a levegőbe röpülnek. Újabb támadók lépnek a nyomukba, de az aknák őket is elveszej- tik. A harmadik ostromlás szintén szerencsétlenül jár. 145
