Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)

Tartalomjegyzék

PEST-PILIS—SOLT VARMEGYE, SPECIÁLIS RÉSZ, III. TAGOZAT. kisebb s nagyobb dolgait, és ilyen módon gyökeret ver majd közöttünk a szilárd barátság. Én pedig a te uradnak barátja akarok lenni, valamint i- gaz és becsületes szövetségese. S hogy állandóan s minden ellenségével szemben mind saját személyemben, mind minden erőnkkel mellette fo­gok állni, Ígérem néki a prófétákra, a mi r.agy és oly igen szeretett prófé­tánkra, Mohamedre, szablyámra stb.»” Ekkor Easki így szólt: „Felséged mindig meg fogja kapni az én uramtól a híreket, mégpedig nem csak a közszájon forgó híreket, melyek a kalmároknak szoktak tudomásukra jutni, hanem a legtitkosabbakat is. En pedig esküszöm az élő és egyetlen ISTENRE és a mi JÉZUSUNKRA, aki ugyanazon ISTEN, Megváltónk, és ígérem, hogy az én királyon és uram, s vele együtt Lengyelország királya a te barátaidnak barátja és ellenségeidnek ellensége lesz. Itt hagyom Fel­séged lábainál az én uramnak parancsára Lodovico Gritti urat követ és ügyintéző gyanánt, akiben Felséged mindenben ugyanúgy bízzék, mint énbennem!” Ez volt amaz igen-igen gonosz követség, melyet Easki a ke­reszténységnek nagy, Magyarországnak pedig igen nagy veszedelmére vég­bevitt. Azért látszott jónak, hogy részletezőbben megemlékezzünk róla, hogy világossá váljék, mekkora üggyel-bajjal gondoskodott már akkor is Magyarország a maga romlásáról, s hogy tanuljon belőle az utókor, s meg ne engedje, hogy ilyenfajta vérgőzös szövetségkötésekkel bármikor is behálózzák. XIII. § A Easki mesterkedéseivel felizgatott zsarnok, noha saját magától is igen hajlott a keresztények elpusztítására, úgy vélte, hogy annál kegyetleneb- bül kell végeznie a háborút, minél inkább látta, hogy JÁNOS is erre kéri őt. Ugyanazon idő tájt, míg-Laski a szövetségkötés után a hazatérésre ké­szülődött, Konstantinápolyba érkezett FERDINAND követe, Hobor- dánszky János, aki könnyen kieszközölhette volna a fegyverszünetet, ha előbb érkezik. Hobordánszky vad s gőgös természetű ember volt, s ezért, Easkival összehasonlítva, szerfölött visszatetszést keltett a törökben, aki már hűségesküvel elkötelezte magát János mellett. Minden méltányos volt, amit Ferdinand nevében kért: ti. a fegyverszünet, amit ugyanazon feltételekkel kötöttek volna, mint amikkel hajdan Ulászló és fia, Lajos kötelezte magát el. Visszakövetelte a meghódított Belgrádot s más vára­kat, melyek visszaadását elég türelmetlenül követelte Ferdinánd számá­ra, s ezzel erősen (b.) feldühítette Szolimánt, akit Easki egyébként is már előbb János pártjára megnyert. b.) Lapozd föl GIOVIOT, (i.h. 278.skk.), ahol el lehet olvasni a zsarnok által használt szidalmakat. és esküje. -Laski záró szavai. A szövetségkötés után Ferdinánd követe, Ho­bordánszky Konstanti­nápolyba érkezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom