Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)
Tartalomjegyzék
PEST—PILIS—SOLT VÁRMEGYE, SPECIÁLIS RÉSZ, III. TAGOZAT. Inkább akartam azonban, még ebben az alkalmatlan helyzetemben is nagyságodhoz eljönni, (aki előtt, jól tudom, nem megy csodaszámba sem a lovasság, sem a követi felszerelés), mintsemhogy visszaforduljak. Ennélfogva, noha már a harmadik vagyok a követek sorában, akit ide küldtek Felségedhez, mégis csak én vagyok az első, aki ISTEN kegyelméből megpillanthattam a te jelenlétedet. Egyszersmind üdvözöl téged az én uram, a király, aki hőn óhajtja, hogy igen soká élj és szerencsésen uralkodjál, és óhajtja, hogy az ő felemeltetése és koronázása kedves legyen előtted. Ő magát ajánlja néked. Nem csupán Magyarországgal együtt, nem csupán örökölt tartományaival együtt, hanem saját személyével s barátai pártfogásával együtt mindig rendelkezésedre áll. Legyél bizonyos abban, hogy ő és az ő országa és öröklött jószágai nem az övék, hanem a tiéid, s hogy barátságot akar veled kötni, hogy néked lekötelezetted legyen, hogy minden ellenségeid ellen melletted álljon, aki minden bajos dolgában senki másra nem akarja magát bízni, mint a te jóságos személyedre. így tehát tekintsd tiédnek az én uramat, Magyarország királyát az országgal s minden vagyonával együtt; minden övéivel együtt kéri, hogy mint a te emberedet, ismerd el királynak. Sok más dolog is van, melyeket meg fogok tárgyalni a pasákkal, hogy ne legyek terhedre. így említést teszek a lengyel királlyal kötendő barátságról, valamint arról a háborúról, melyet az én uram Ferdináddal visel, és másokról.” Szolimán jóindulatúan hallgatta a szónoklatot, és sokkal emberségesebben válaszolt, semmint azt egy vad barbártól elvárnánk. „Hálás szívvel fogadom, szólt, királyodnak ezt az ilyeténképpen való érzületét, akinek országa mindezidáig az enyém volt, nem pedig az övé, mivelhogy a háború jogán és szablyával szereztem meg. Mikor azonban hallottuk ezt az ő hajlandóságát, már nem csak hogy lemondok arról az országról az ő javára, hanem ez ellen az Ausztriai Ferdi- nánd ellen is úgy segítek néki, hogy mindkét felől nyugodtan alhatik a te urad. Az ő hozzám való csatlakozását s az ő belém vetett bizalmát hálás szívvel veszem, s minden szükségét a magaménak tekintem.” A zsarnok eme válaszán örvendezve így szólt Laskin<<Ez a te nagy emberséged s jóságod miatt az én uram örökké adósod lesz, mivelhogy ilyen nagylelkűen / fogadtad őt, és önként azt ígérted, hogy segítséget nyújtasz néki. Úgy cselekedtél, mint egy igazi és nagylelkű uralkodó, akit az ÚrISTEN minden időkben segítsen meg!» E szavakat szólván kijöttem és szállásomra tértem ugyanazon csauszok kíséretében s vezetésével.” Eddig idéztük íaskit. A következő napon sokat tárgyalt Ibrahimmal a háború indításáról s folytatásáról. Ibrahim így adta elő császárának elhatározását Laski- nak: „Testvérem, immáron a magunk részéről királynak fogjuk hívni a te uradat, s nem Erdély bánjának-, immáron urunknak fogjuk tekinteni őt, és segítségére fogunk sietni. Az én uram saját személyében megy az ő ellensége ellen. Most hát mit kell még cselekednünk? Nem követelünk Szolimán válasza. Laski hálálkodása. Az Ibrahimmal folytatott többi megbeszélés. 83
